HÍREK ÉS INFORMÁCIÓK

A módosított szöveg itt olvasható.

Tantestületi kiránduláson vehettek részt – fakultatív programként – intézményünk pedagógusai egy hétvégi, szombati napon.  A kissé szeles, de verőfényes őszi időjárás tökéletes keretet adott a városnéző nap programjához. Először a budapesti Piarista Gimnáziumot tekintettük meg. Több fiatal kollégánk most járt először ezen épület falai között, de azoknak is nagy élmény volt körbesétálni az épületben, akiknek […]

Piarista DÖK találkozó Minden tanévben kétszer rendezik meg Budapesten a piarista DÖK (diákönkormányzat) találkozót, amire minden magyarországi piarista iskolából érkeznek képviselők. Ez az idei évben sem volt másképp, ezért október 22-én mi is részt vettünk ezen a programon. A mostani találkozó témája az a kalazanciusi gondolat volt, hogy az iskola középpontjában a gyerekek legyenek. A […]

A 9. – 12. évfolyamos tanulóink rendhagyó módon emlékeztek meg 1956-ról.  A Néma forradalom című filmet tekintették meg a Cinema Nagykanizsa moziban. A 2018-ban, a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott film igaz történetet dolgoz fel egy egykori kelet-német – érettségi előtt álló – osztályról, amely kiállt a magyar forradalmárok mellett.       

Október a Szűzanya és a rózsafűzér hónapja. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon a 6. b, 7. a és a 7. b osztályokban Csicsek Gabriella tanárnő rózsafűzért imádkozott a diákokkal. Ezek az imaalkalmak évek óta a nevelés részét képezik Gabi néni hittan óráin. Ilyenkor kis mécseseket gyújtanak a diákok, és ezeket körbeülve, elcsendesedve, meghitt […]

„Évek suhannak, Századok szállnak…
tovatűnt tegnap üzen a mának.

Végzős diákjaink mesélik el azokat az eseményeket, amelyeket nagyszüleiktől, dédszüleiktől hallottak 1956-ról. Komoly, sőt megható történeteket hallhattunk tőlük. (Az anyag itt hallgatható meg, a 2. részben 14.37-től.)

2021 október 16-án a hatévfolyamos gimnáziumi képzésünk 7. a osztályának lelkes diákjai és legalább ennyire lelkes szüleik családos kirándulást rendeztek az osztályfőnök, Szabóné Konkolyi Terézia – Teca néni – vezetésével. A Duna-Dráva Nemzeti Park területén fekvő Őrtilos volt az úticél. Szinte valamennyi diák részt vett a kiránduláson, sok szülő, házaspárok, és kistestvérek is szép számmal.  […]

Megszakítás