A Piarista Rend Magyar Tartományának közleménye

 

Lezárta a kiskorú veszélyeztetése ügyében zajló eljárást a nagykanizsai rendőrkapitányság és megállapította, hogy nem történt bántalmazás a piarista fenntartású nagykanizsai Boldog Donáti Celesztina Óvodában a nyár elején indult ügyben. Ezért az eljárást a rendőrség augusztus végén bűncselekmény hiányában megszüntette.

A Piarista Rend Magyar Tartományához június elején érkezett bejelentés állítólagos határátlépésekről, melyeket a rend a jogszabályok értelmében továbbított az illetékes hatóságok felé. 

A helyszínen vizsgálatot végzett a Biztonságos Iskola Tartományi Tanácsa (BITT), amelynek feladata, hogy gyermekvédelmi bejelentések esetén eljárjon. A hatósági eljárások lezárultáig az érintett pedagógust az intézményvezető felmentette a munkavégzés alól.

A nagykanizsai rendőrkapitányság vizsgálati osztálya augusztus végi határozatában megállapította, hogy a rendelkezésre álló adatok és a tanúvallomások alapján nem történt bántalmazás az ügyben, ezért az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntette. Az érintett óvónő felmentése megszűnt.

A mostani rendőrségi határozat lezárta az ügyet, de a fenntartó számára az ügy tanulságai nem évülnek el. A Piarista Rend továbbra is fontosnak tartja a már meglévő szakmai protokollok fejlesztését, hogy egyre hatékonyabb gyermekvédelmi rendszert működtessenek, minden esetleges ügyből tanuljanak.

A piarista rend továbbra is arra bátorít minden diákot, szülőt és pedagógust, hogy amennyiben gyermekvédelemmel kapcsolatos komoly aggályuk merül fel, bizalommal forduljanak a Biztonságos Iskolák Tartományi Tanácsához. Minden bejelentést a személyiségi jogok tiszteletben tartásával és a legmagasabb szintű komolysággal kezelünk.

A BITT bejelentő felületét itt találja.

Budapest, 2025. szeptember 2.

Piarista Rend Magyar Tartománya

Kommunikációs Iroda

Végzős diákjaink mesélik el azokat az eseményeket, amelyeket nagyszüleiktől, dédszüleiktől hallottak 1956-ról. Komoly, sőt megható történeteket hallhattunk tőlük. (Az anyag itt hallgatható meg, a 2. részben 14.37-től.)

A világ olyan gyorsan fejlődik, hogy az emberi kultúra nem képes lépést tartani vele. Az elmúlt húsz-harminc évben nagyobb és gyorsabb fejlődésen ment keresztül, mint előtte századokon át. Lett Skype, Facebook, Twitter, és még rengeteg sok minden.

Nap, mint nap szembesülök azzal, hogy a Facebook-on mennyire kulturálatlanul viselkednek az emberek, ami valljuk be, néha legalább annyira visszataszító, mintha az utcán csinálná az illető ugyanazt amit leír, vagy amiről képet tesz fel. Az, hogy milyen témájú videót teszel fel, olyan, mintha egy nyakadba akasztott táblával járkálnál: „Hívő/rasszista/magányos/jobboldali/… vagyok.”

Biztos, hogy az egész világ látni akarja minden személyes dolgodat, biztos, hogy látnia kell?

Néhány dolog, amit szerintem érdemes megfontolni:

Facebook ID:
  • A Facebook-ra feltett adataid nyilvánosak, és nem törölhetők  a rendszerből. Így a Facebook-os profilod olyan, mint egy mindenki számára elérhető e-ID, azaz e-személyi azonosító. Azért e-, mert a felhőben van. 
  • Az adataidat nemcsak a barátaid, hanem a munkáltatód, a tanáraid, a szomszédok, mindenki, látni fogja, aki az ismeretségi körödbe tartozik. 
  • Ez az ID tehát egy félhivatalos személyiségi azonosító. 
  • Nem mindegy, hogy milyen a profilképed. Ha egy félpucér képet teszel ki magadról, lehet, hogy népszerű leszel bizonyos körökben, de felsőbb körökben biztos, hogy nem fognak komolyan venni.
Facebook Chat:
  • Ha valakit megszólítasz, köszönj, mint ahogyan a való életben is köszönsz, ha találkozol valakivel. 
  • Kerüld a helyesírási hibákat, a rövidítéseket, úgy mint, nemtom, sztem, vmi… Az androidos készülékeken már rendelkezésünkre áll egy szótár, ami két beütött betű után beírja neked  a szót. Ha gyorsan akarsz írni, hasznos. 
  • Ha beszélgettél valakivel és már menni akarsz, köszönj el. Az a legrosszabb, amikor a másik kérdez valamit és utána tíz percig a te válaszodra vár, mire rájön, hogy már rég elmentél. Ez egész egyszerűen olyan szintű bunkóság, mintha találkoznál egy ismerősöddel az utcán, beszélgetnétek, és te a mondat közepén köszönés nélkül faképnél hagynád. 
  • Ne beszélgess egyszerre több emberrel. A multitasking talán segít abban, hogy megtanulj egyszerre többfelé koncentrálni, de a másik következménye, hogy egyikre sem tudsz majd igazán figyelni.
  • Miközben valakivel beszélsz, ne játssz, ne nézz filmet. Megalázó a másikra nézve. 
  • Ha valakinek levelet írsz, legyen megszólítás, elköszönés. Szólítsd néven, ez mindenkinek jól esik. Ha magyar levelet írsz, a megszólítást felkiáltójel, az Üdvözlettel-t pedig kettőspont követi. Angolban pedig mindkettő után vesszőt írunk.
Facebook Albums:
  •  Senkire nem tartoznak az intim együttlét utáni szelfik. Ez a kettőtök dolga. Nem kell azzal büszkélkedni, hogy milyen jó volt egymással az éjjel. 
  • Lehet, hogy büszke vagy a gyerekedre, de ne őt tedd a profilképre. Még akkor is, ha jelenleg ő az életed legfőbb értelme és minden gondolatod körülötte forog, ő nem te vagy. Egyáltalán, ne tegyél fel a gyerekedről képeket, mert ez személyi jogsértés. Nem biztos, hogy a gyereked 15 év múlva szeretné a bébifotóit viszontlátni illetéktelenek kezében. Ezzel egyenes úton hozzájárulsz a gyereked elleni cyberbulling-hoz. 
  • Csoportképeken ne jelölj be másokat. Ez szintén személyi jogsértés. A másik lehet, hogy nem szeretne szerepelni azon a fotón. 
  • Ne tegyél fel magadról csücsörítős, félmeztelen, előnytelen vagy visszataszító képeket, mert ezekkel mások visszaélhetnek.
  • Ami a Facebook-ra egyszer felkerült, az már senki előtt sem titok.
Facebook Wall:
  • A falra ne írj ki semmit az aktuális érzelmi állapotodról. Senkit nem érdekel. Ha problémád van, írj az egyik barátodnak, hogy társaságra vágysz, és igyatok meg együtt egy sört. A felhőbe kiírni a problémáidat nincs értelme, mert vagy senki nem fog reagálni, s ezáltal még rosszabb lesz a közérzeted, vagy jönnek majd a like-ok, a bátorító,  semmitmondó félmondatok, amitől maximum azért fogsz megnyugodni, mert azt hiszed, hogy sok barátod van, akiknek fontos vagy, holott ők is csak két játék-menet között írtak valamit sebtiben.
  • Sem a sikereid, sem a sikertelenségeid nem tartoznak az egész világra. Lehet, hogy te éppen nagyon örülsz, vagy nagyon szomorú vagy, de ez szintén visszaélés tárgya lehet. Az sem feltétlenül érdekli az olvasóközönséget, hogy te most éppen melyik vizsgádra készülve szenvedsz az unalomtól.
  • A falat nagyon sok ember látja, s amit felteszel, beszél rólad. Jól válogasd meg a szavaidat.
Facebook Games:
  • Ne küldj körértesítéseket, hogy melyik alkalmazással játszol éppen, és 500 másik embernek is javaslod. Nagyon idegesítő ilyen értesítéseket kapni. 
Facebook Groups:
  • Ha egy csoport tagjaként valamit írsz a csoportba, mindig a témához szólj hozzá. 
  • Ne terheld a csoportlistát személyes dolgokkal, és ne folytassatok privát levelezést a csoportban.

És ne feledd, amit felteszel az örök időkre ott marad. Ne tegyél fel olyant, amit ne tudnál felvállalni évek múlva is. Nem tudod törölni a profilodat, a Facebook-szervereken minden információ tárolva van rólad. 

Kanizsai Rita

 Forrás: http://emigransmatekfuzet.blogspot.hu/2015/01/facebook-kulturaltan.html

A fiatalok egyik legkínzóbb kérdése ez a mai szerelemkultúrában. Pál Feri atya előadásáról készült írás erre a kérdésre válaszol.

„A szerelem rendkívüli élettani változásokat eredményez, bizonyos hormonokból például százszoros mennyiséget is termelhet az emberi szervezet. Bizonyított tény azonban, hogy – vérmérséklettől függően – legfeljebb két évig tart a szerelem lángoló időszaka. Ez azonban elég arra, hogy lélektani változások is létrejöjjenek a személyiségben” – kezdte magyarázatát Feri atya.
„Amikor szerelmesek leszünk, az énhatáraink átjárhatóvá válnak, képlékennyé lesznek. Ilyenkor lehetővé válik, hogy ne én meg te legyünk, hanem mi, hogy kialakuljon egy közös, külső-belső világunk. Amikor az élettani változások lecsengenek, az énhatárok ismét elkezdenek visszarendeződni. Megint egy kicsit távolodunk egymástól, újra egyre többet vagyunk én meg te. Csakhogy eddigre a másik fél az önmagunkról alkotott képünk részévé vált: magamra gondolok, és te is eszembe jutsz. Vagyis, az identitás, az önazonosság részévé lesz a szeretett másik személy. Míg tehát a szerelem mulandó, a vele együtt járó lélektani változások maradandók.”

Az igazán tartós kapcsolatokról mi magunk is tehetünk, ha úgy állunk a másikhoz. Amit egy argentin nő úgy fogalmazott meg: az európai kultúrában az emberek azzal akarnak élni, akit szeretnek. Mi szeretjük azt, akivel élünk. A hogyanok miatt érdemes elolvasni a cikket. http://www.parokia.hu/hir/mutat/6720/