ÖREGDIÁKOK

 

A MAGYAR PIARISTA DIÁKSZÖVETSÉG NAGYKANIZSAI TAGOZATA


Kép: az államosítás előtt és az újraindulás után végzett öregdiákok egy közös vacsorán (2009)

A piarista iskolák egykori tanítványai 1923 óta diákszövetségekbe szerveződnek. A diákszövetség céljai: megőrizni és fejleszteni a piarista iskola szellemét a volt tanítványokban baráti összejövetelek, előadások és lelkigyakorlatok segítségével; a piarista rendnek – egykori iskolájuknak – segítségére lenni, és végül összetartani és támogatni a piarista iskolák jelenlegi és korábban végzett növendékeit az iskolatársi együttérzésben.

A nagykanizsai tagozat 1925-ben alakult. Első elnöke dr. Krátky István polgármester, magyar királyi kormányfőtanácsos lett. A tagok száma 1943-ban 260 fő volt.

1990-2008-ig a tagozat elnöke Takács János, a nagykanizsai bútorgyár nyugalmazott főtanácsosa volt. Vezetőségi tagok voltak még Tornyos Ferenc és Kurucz István. Mindhárman az 1948-as államosítás előtti Piarista Gimnáziumba jártak.

2008-tól a nagykanizsai tagozat elnöke Bognár László, vezetőségi tagok Györkös Petra, Kőfalvi Edgár Manfréd, Mércz András és Mércz Annamária lettek. Ők és a diákszövetség későbbi vezetői már valamennyien az 1992-ben újraindult Piarista Gimnázium diákjai voltak. A tagozat jelenlegi elnöke Titz Eszter.

A Magyar Piarista Diákszövetség honlapja itt tekinthető meg.

AZ ÚJRAINDULÁS ÓTA VÉGZETT OSZTÁLYAINK NÉVSORAI ITT OLVASHATÓK.

LEGKIVÁLÓBB (ISKOLAI DÍJAKKAL KITÜNTETETT) ÖREGDIÁKJAINK NÉVSORA ITT LÁTHATÓ.


ÖREGDIÁK-TALÁLKOZÓ

Minden év novemberének utolsó hétvégéjén, a Patrocínium ünnepének estéjén szeretettel várjuk öregdiákjainkat egy közös beszélgetésre, tapasztalataik átadására a mostani végzősöknek. Az eseményt a rendezvényteremben szoktuk tartani, a végén zsíroskenyérpartyval.

A 2012. évi találkozóról szóló beszámoló itt olvasható.

A 2019. évi találkozó kérdései itt láthatók.

Kator Martin – 2021-ben érettségizett öregdiákunk – a győri Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet növendéke. Martin félévkezdő rekollekción vett részt. A kispapok lelkigyakorlatáról Kator Martin a Magyar Kurír cikkébe írt beszámolót: „Velem vagy, Uram, én meg veled” https://www.magyarkurir.hu/hirek/-velem-vagy-uram-en-meg-veled-felevkezdo-rekollekciot-tartottak-gyori-szeminariumban

Virovecz Adrienn 2023 júniusában érettségizett iskolánkban, jelenleg a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán folytatja tanulmányait. Vele készült az alábbi interjú a váltásról, a kezdeti élményeiről és az első félév tapasztalatairól. Milyen élmény volt elkezdeni a teológiai főiskolát?  Abszolút egy megérkezésként éltem meg. Tulajdonképpen már a döntésemben is éreztem, hogy jó helyre fogok kerülni, hiszen az Istennek […]