A közelmúltban két ajándékot is kaptunk az Egyesült Államokból, amelyek iskolánknak még az államosítás előtti korszakához kötődnek, és öregdiákjaink háláját mutatják.

DeCleva Pál öregdiákunk a rendszerváltás után éveken keresztül rendszeresen támogatta az intézményünket. Tavaly hunyt el, és örökségéből iskolánknak is juttatott. Idén gyermeke, Paul DeCleva újabb adományt küldött nekünk. Részben ezek az összegek tették lehetővé, hogy több infomatikai fejlesztést megvalósíthattunk a tavalyi és az idei tanévben. Az új honlapunk létrehozásához szükséges anyagi hátteret is ebből biztosítottuk.

Benyovszky Pál, nemrég meghalt öregdiákunk özvegye küldött nekünk egy 1941-ben készült fényképet, amelyen az akkori rendházi közösség, ill. iskolánk tanári kara látható.

A nagykanizsai piarista rendház és tanári kar tagjai (1941):

Álló sor: Boharcsik Pál, Reisz György, Szikrai Ferenc, Botár Csaba, Fazekas József, Holló János testnevelő tanár, Dr. Varasdy László, Balogh Lajos, Szőnyi László, Pethő Zoltán, Medvigy Mihály

Ülő sor: Santora Mihály, Noll József rajztanár, Lengyel János, Kiss Béla, Barta István igazgató és házfőnök, Pintér Ferenc, Grujber József, Vegele Károly matematika- és fizikatanár