Kator Martin – 2021-ben érettségizett öregdiákunk – a győri Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet növendéke. Martin félévkezdő rekollekción vett részt.

A kispapok lelkigyakorlatáról Kator Martin a Magyar Kurír cikkébe írt beszámolót:

„Velem vagy, Uram, én meg veled”

https://www.magyarkurir.hu/hirek/-velem-vagy-uram-en-meg-veled-felevkezdo-rekollekciot-tartottak-gyori-szeminariumban

Virovecz Adrienn 2023 júniusában érettségizett iskolánkban, jelenleg a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán folytatja tanulmányait. Vele készült az alábbi interjú a váltásról, a kezdeti élményeiről és az első félév tapasztalatairól.

Milyen élmény volt elkezdeni a teológiai főiskolát? 

Abszolút egy megérkezésként éltem meg. Tulajdonképpen már a döntésemben is éreztem, hogy jó helyre fogok kerülni, hiszen az Istennek mondtam igent. Az utána következő személyes élmények pedig egyre jobban megerősítettek ebben, az első két hónapban szinte a föld felett jártam. Hála Istennek, azóta is otthon érzem magamat itt.  

Milyen tárgyakat tanulsz, és milyen programok tartoznak még a képzéshez? 

Az első félévben túlnyomórészt bevezető és módszertani óráim voltak. Tanultam pszichológiát, filozófiát, szociológiát. A hittudományi tárgyak között szerepelt többek közt a bibliaismeret, az ókori egyháztörténet, a keresztény lelkiség, a bevezetés a teológiába. Ezenfelül október végén lehetőségünk volt részt venni egy nemzetközi konferencián a csehországi Olmützben, a tavaszi vizsgaidőszakot követően pedig hasonló minőségben utazunk Bécsbe. Szándékozom elmenni az augusztusi SzNBK-ra (Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia). Kollégistaként a szakkollégium tagja is vagyok, ami azt jelenti, hogy öt különböző kategóriában kell ún. „kolicoin”-t gyűjteni. Ilyen a közösségért, a teremtett világért végzett szolgálat, a sport-, a szellemi és a lelki programok szervezése, az azokban való részvétel stb. A kollégium egyébként sok rejtett tehetséget ki tud hozni belőlünk, de ugyanezt tapasztalom a tanulmányaimban is, hiszen rengeteg támogatást kapok minden oldalról. 

Miben különbözik a teológia más felsőoktatási képzésektől? 

Erre igazán hiteles választ akkor adhatnék, ha másik intézménnyel is lenne kapcsolatom. A hallottak alapján az a benyomásom, folytatva az előbbi gondolatot, hogy meghatározó szerepe van a főiskola családiasságából adódó jó légkörének. Kicsi intézmény vagyunk, kevés hallgatóval, ezért nálunk gyakorlatilag mindenki ismer mindenkit, beleértve a tanárokat is. Ennek köszönhetően pedig ők is könnyebben, szívesebben adnak visszajelzést kinek-kinek a munkájáról, de jóleső dolog, hogy mi is megoszthatjuk az észrevételeinket, sőt, kifejezetten kérik is.  

Melyek voltak a legszebb tapasztalataid? 

Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet fogalmazok meg, de itt mintegy „kiszeretik” az emberből a talentumait, a tehetségét. Az első órákon már mondták nekünk, hogy keressük meg a célunkat, az okot, amiért ezt a három vagy épp öt évet itt akarjuk tölteni. Ezen olyannyira elgondolkodtam, hogy időközben rájöttem, hogy én komolyan bele akarom ásni magamat a teológiába, s éreztem, hogy ehhez a katekéta szak nekem nem lesz elég, tekintve azt, hogy kevésbé mélyre menő tantárgyaim lennének ott. December végén leültem beszélgetni ugyanezzel a tanárommal, mivel titkon megerősítést vártam tőle a szakváltás kapcsán, mert sok kétely volt bennem. Teológiára akartam ugyanis átjelentkezni, ami két évvel hosszabb és jóval nehezebb, alaposabb képzés, mint a katekéta. Akkor és ott óriási segítség volt az ő visszajelzése és az, hogy látja bennem a lehetőséget. Még aznap beadtam a kérelmet, amit azóta el is fogadtak. Hivatalosan is teológushallgató lettem, noha a neheze még csak ezután következik, de én azzal a gondolattal indultam el ezen az úton, hogy akarok tudni válaszolni a kérdésekre. Égető vágy van az emberekben a válaszokra, s akármilyen rögös is lesz, be akarok ülni az órára, és meg akarom érteni ezt a tudományt. Anélkül nem lehet továbbadni. De meghatározó élmény maradt a bibliaismeret-vizsgám is, ahol életemben először hallottam azt, hogy nem kapok plusz kérdést, mert mindent elmondtam. Lehet, hogy ez egy egyszeri, meg nem ismétlődő alkalom, de azóta is mosolyt csal az arcomra, főleg hogy ez volt számomra a legfontosabb vizsga mind közül. 

Mi volt a legnehezebb? 

A tanulmányokat tekintve: volt egy vizsgám, amire éjjel-nappal készültem, előtte pedig óráról órára is, és csak egy kettest tudtam összehozni. Nyomban el is könyveltem, hogy én ide kevés vagyok, később viszont a tanárom a következőt mondta: ha a Jóisten másfél talentumot adott volna nekem, akkor jobb jegyet ír be. De mivel látja, hogy több van bennem, ezzel a kettessel akart rábírni, hogy menjek javítani a következő vizsgára. Bevált a javaslata, mert aznap egy négyessel tértem nyugovóra, ami ugyan lehetett volna jobb is, de a vizsgaidőszak végi fáradtság miatt már alig tudtam készülni rá, s inkább próbáltam alaposan kipihenni magam előtte. Lelkileg talán az volt a megterhelő, amikor a kezdeti lelkesedés alábbhagyott, s egyre több lett a feladat. Ekkor kicsit nehéz volt utolérni magam, hogy az istenkapcsolatra is tudjak időt szánni, de a vizsgák előtti fohászok könnyen megtérésre sarkallják az embert… A január végi vizsgákra meg már eléggé elfáradtam, leginkább mentálisan. Én, aki a gimnáziumot minimális tanulással vittem végig, most volt, hogy napokig zsinórban 10-12 órákat ültem a könyvek felett, természetesen éjszaka, Isten tudja, mennyi koffeinnel a szervezetemben. Úgyhogy a végére akkora boldogsággal mentünk ki sétálni a városba, és ettünk meg egy húslevest, mint akik évtizedeket öregedtek… 

Hogyan készített fel a Piarista Iskola a teológiai tanulmányokra? 

Hit nélkül a teológiának nem volna értelme. Tavaly a tablónkra Pilinszkytől választottam az idézetem: „Halandóból így lettem halhatatlan”. Ez sok mindent jelent a számomra. Benne van a piaristaságom kezdetének a története, a megtérésem folyamata, az ahhoz kapcsolódó személyek tanúságtételei, akikkel ma már igen jó kapcsolatot ápolunk. Benne foglaltatik még az évek alatt kapott megannyi szeretet és jóság, ugyanakkor a szigor is, benne van mindaz a sok beszélgetés, amit az atyákkal vagy épp egykori osztályfőnökeimmel folytattam, s végül, de nem utolsósorban, az Istentől kapott, Őbenne gyökerező hitem. Sok dolgot felsoroltam, de valamennyi kellett ahhoz, hogy ma egy teljes életet élhessek. Másodízben természetesen óriási szakmai segítség volt, hogy minőségi felkészítést kaptam a hittanérettségire, ami nélkül már az első hetekben elvesztem volna itt a fősulin. Nem tudok elég hálás lenni a faktokért, amelyeken bár egyedüli „versenyzőként” a szigor is gyorsabban utolért, ha nem készültem fel, most mégis azt látom, enélkül a nulláról indultam volna szeptemberben. Érdekes, hogy a szárnyaim bontogatása közepette gyakran eszembe jut Kalazancius, s az egykori gimnáziumom épületére kiszegezett „pietas et litterae” felirat most már számomra is egyre nagyobb jelentőséggel bír. 

Kinek és miért ajánlanád, hogy teológiát tanuljon érettségi után? 

Az igazat megvallva az utolsó időszakban én nem ide készültem. Nem indították el azt a szakot, amelyre menni akartam, és kétségbeesetten elkezdtem bel- és külföldi munkalehetőségek után kutatni. Egy napon Fábry Kornél püspök atya egyik előadását hallgattam, s akkor vágott belém újra a vágy a teológia iránt, amelyet előtte hosszú ideig elnyomtam magamban. Egy biztos: ezt istenkapcsolat nélkül lehet, de nem érdemes és sokkal nehezebb is csinálni. Az elsősök között van, aki évek óta ide készült, de van köztünk kereső is, aki még ismerkedik az Egyházzal, magával Istennel egyáltalán. Szóval azt mondanám, hogy teológiára bárki jöhet, akit valamilyen módon vonz az Isten, és hajlandó az Ő megismerésébe komoly energiát fektetni. Az érettségire épülő képzések közül választható az egyszakos hittan-nevelőtanár, a kétszakos tanári, amelynél a közismereti szak a PTE-n hallgatandó, a katekéta – lelkipásztori munkatárs, valamint a teológia szak. 

Adassék nektek kegyelem és bölcsesség
a jócselekedetekre, hogy megtanuljátok
megkülönböztetni, mi személyes,
és mi nem az.

Legyetek vendégszeretők a kritikával szemben.
Magatokat sose helyezzétek középpontba.

Ne gőg, szolgálat vezéreljen, ha cselekszetek.

Dolgozzatok magatokon,
hogy elmétek útjait építsétek és csiszoljátok.

Tanuljátok meg ápolni a jelenlét művészetét,
hogy lekötelezzétek azokat, akik találkoznak veletek.

Ha cserben hagynak, vagy csalódást okoznak nektek,
jegyezzétek el magatokat az irgalommal,
legyen ez a megújulásotokhoz és tökéletesedésetekhez vezető lépcső.

Őrizzétek elmétek ajándékait
olvasással, kreatív gondolkodással,
hogy továbbra is a határvidék szolgái lehessetek,
ahol az új a régiből gyarapszik,
és sose váljatok hivatalnokokká.

Ismerjétek meg a mély figyelem bölcsességét,
a tápláló szavak gyógyerejét,
az elfogadó tekintet bátorítását,
a megőrzött méltósághoz illendő viselkedést,
a félénk kérdések tavaszát.

Elmétek szeresse a határvidéket,
hogy fel tudjátok idézni a csillogó mezőket,
melyek a hétköznapi szem számára láthatatlanul terülnek el.

Legyenek jóbarátaitok,
Hogy tükrözhessék hiányaitokat.

Legyen a vezetés számotokra
a növekedés igazi kalandja.

 

„Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent.” (Mt 5,8)

 

Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is tudják majd, hogyan éljenek.

Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelenül azt tenniük, amit mindenki tesz.

Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömös lesz az életük.

Boldogok, aki tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.

Boldogok, aki nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.

Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.

Boldogok, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót és minháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is. 

Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük, és titkok tudóivá válnak, leborulók és nem kiborulók lesznek többé.

Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek föl, és örömmel indulnak útjukra.

Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba, és nem lesznek magányosak.

Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, ők az öröm magvetői.

Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.

Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fntort, mert útjuk napfényes lesz.

Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naiívnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.

Boldogok, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és  imádkoznak, mielőtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri őket.

Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, akkor is szeliden szólnak, mert ők Jézus nyomában járnak. Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert tartalmasabb, értelmesebb lesz az életük.

Gyökössy Endre

Megjegyzés: A nagykanizsai Piarista Iskolában 2008. február 9-én tantestületi rekollekciót tartottunk. Ennek keretében született meg az alábbiakban közreadott keresztúti elmélkedés, imádság. Az egyes stációk szerkezete, stílusa közti eltérés abból adódik, hogy az egyes stációkat a pedagógusok 2-3 fős csoportokban önállóan dolgozták föl.

I. állomás: PILÁTUS HALÁLRA ÍTÉLI JÉZUST

Pilátus a törvény rideg képviselőjeként hivatali kötelességének tekinti Jézus ügyének intézését. A befolyásolhatóság, a következetlenség, a népszerűség olcsó keresése jellemzi őt. Hivalkodik hatalmával, mellyel elítélhet vagy felmentést adhat. A lényeg, az igazság nem tárul fel előtte, pedig előtte áll az Igazság.

Ha a tanár csak munkaköri kötelességének tekinti azt, hogy a gyerek ügyében eljárjon, akkor ő csak az iskola rideg képviselője. Ilyen esetben nagyobb esélye van arra, hogy rosszul méri fel a helyzetet, emiatt téves ítéletet hoz és döntésében hibázik.

  • Add, Urunk, hogy felismerjük az igazságot, ezáltal fel tudjuk és fel is akarjuk vállalni a helyes döntést és annak megvalósítását – függetlenül attól, hogy ezáltal népszerűek leszünk-e vagy sem!
  • Kérjük, Urunk, hogy rossz döntés esetén felismerjük a hibánkat, és levonjuk a megfelelő következtetést!

II. állomás: JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Jézus az üldözöttek, a kitaszítottak halálnemét kapja. A kereszt a botrányt, a megalázottságot, a teljes önkiüresítést is jelenti. Ez a kereszt a mi mulasztásainkra, hibáinkra, bűneinkre is rámutat. Jézus a kínhalál eszközét önként elfogadja, zúgolódás nélkül vállára veszi, és értünk vállalt áldozatként igent mond a szenvedésre, az Atya akaratára, a mi megváltásunkra.

Uram, Te önként vállaltad a szenvedést, mi pedig hányszor zúgolódunk a nehézségek láttán. Olyan nehéz elfogadni keresztjeinket, a legkisebb teher alatt is összeroskadunk. Nem látjuk meg bennük, hogy ezek javunkra válnak.

  • Adj erőt ahhoz, hogy keresztjeinkkel részesei lehessünk a Te kereszthordozásodnak!
  • A problémás diákjainkat ne taszítsuk tovább, segítsük hordozni keresztjüket, meglátva bennük is Krisztust!
  • Uram, segíts bennünket, hogy keresztjeinkben meglássuk szereteted ajándékát!

III. állomás: JÉZUS ELŐSZÖR ESIK EL A KERESZTTEL
 

A porban, a földön látjuk a mestert. Nem csak hordozza a keresztet és szenved terhétől, hanem a kereszt teljesen a földre kényszeríti. Onnan lentről egész másként látható a lényeg, az igazán fontos valóságok. Jézus jelentőségteljesen részt vállal azokkal az emberekkel, akiket az élet nehézségei megtanítanak erre a különleges látásmódra.

Azt hinnénk, hogy Jézus csak a sikereinkben van jelen. Nehéz elhinni, főleg megtapasztalni, hogy az „eleséseinkben”, kudarcainkban is velünk van, és tanít erre a különleges látásmódra. Ha Jézus jelenlétében képesek vagyunk ezekről a kudarcainkról gondolkozni, akkor megvilágosodik az a lényeg, ami csak ebből a szemszőgből, „onnan lentről” látható. Egy belső önvizsgálat útján Jézus képessé tesz felismerni a hibáinkat, sőt átértékelni a tetteinket, körülményeinket. Ennek eredményeként egy olyan belső fejlődés bontakozik ki, aminek segítségével lelkileg megerősödve tudunk felállni és tovább menni az úton.

IV. állomás: JÉZUS SZENT ANYJÁVAL TALÁLKOZIK

Mária, a fájdalmas Szűz hősies lelkülettel, az Istenbe vetett bizalommal áll a szenvedésben Fia mellett. Édesanyaként és az Úr szolgáló leányaként teljesítette hivatását. A megváltás művében az üdvösséget ajándékozó Isten különleges feladatokat bízott rá.

Látjuk Máriát, a szeretetében önfeláldozó és tehetetlen anyát, aki már a fogantatás pillanatában kimondta: „legyen meg a Te akaratod”.
Piarista tanárként ezt – a helyenként tehetetlenséget és önfeláldozást – érezzük át. Mindennapjainkban nehéz megtalálni azt a középutat, ami a segítségnyújtás és a „legyen meg a Te akaratod” között van. Átérezzük Mária gyötrelmes lelkiállapotát, amellyel segítene Jézuson, de ugyanakkor belátja, hogy gyermeke másra hivatott, engednie kell Jézust tovább lépni.

  • Kérjük Máriát, hogy segítsen nekünk a helyes döntés meghozatalában mind a saját, mind a ránk bízott gyermekek és családok körében!

V. állomás: CIRENEI SIMON SEGÍT JÉZUSNAK A KERESZTET HORDOZNI

Cirenei Simon a szolgálatot tudatos lelkülettel vállaló ember példaképe. Vállalja a kényelmetlenséget, a megalázottakkal való sorsközösséget, a szolidaritást, az együttérzés kinyilvánítását. Egyszerű, hatásos, és mély üzenetet közvetít ő számunkra.

Ahogy Cirenei Simon, mi is lépésről-lépésre tapasztaljuk meg a kereszt titkát… Mennyi bajba jutott család és gyermek, akik segítségre, jó szóra, esetleg csak egy mosolyra vágynak.
Urunk, ha jót teszünk velük és segítünk nekik, a Te végtelen szereteted örömmel tölt el bennünket. Hiszen Te mondtad: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.

  • Engedd, hogy minden segítségre váró gyermekben és szülőben Téged ismerjünk föl, és lehessünk az ő Cirenei Simonja, aki segíti őt keresztje hordozásában.

VI. állomás: VERONIKA KENDŐT NYÚJT JÉZUSNAK

Veronika – bár személye csak az Egyház hagyományából ismerős – a találékony és a hatékony szolgálat személyisége számunkra. Ahol éppen kell, ott segít. Amikor eljött az ő pillanata, akkor mutatja meg személyisége kincseit. Jelentéktelennek tűnik a segítsége? Isten a kicsiket teszi naggyá. A jelentéktelenségekben és a lebecsült dolgokban nyilvánítja ki nagyrabecsülését és nagyságát.

Mindaz, ami Veronikáról eszünkbe jut:
Milyen jó az, hogy vannak körülöttünk olyan emberek – még a tantestületben is -, akik bármilyen körülmények között is a szívükre hallgatnak, és kiemelkedve a tömegből segítenek minket.
Veronikáról igazából semmit sem tudunk, csak egy fentmaradt Krisztus-ábrázolásból következtetünk vissza rá. Így jellemünknek is számtalan olyan vonása van, amit nem tudunk, hogy kitől kaptunk-tanultunk. De mind a mai napig tudunk rá támaszkodni és hálásak vagyunk érte.

  • Köszönjük, hogy felfedezhetjük magunkban is Veronika kincseit.
  • Add, hogy felismerjük embertársunkban a szenvedő Krisztust és észrevétlenül merjük megérinteni őt!

VII. állomás: JÉZUS MÁSODSZOR ESIK EL A KERESZTTEL

Másodszor is megtapasztalja a szenvedéssel és a kereszt terhével kínlódó Mester, hogy mit jelent a föld porába zuhanni. Ismét elviselni az önkiüresítés legmélyebb szféráit. Ismét szembesülni azzal a ténnyel, hogy onnan lentről felnézve mit jelent könyörületért kiáltani. Az erő a gyöngeségben nyilvánul meg igazán. Onnan, a föld porából nem hangzik közhelyszerűen a szeretet hirdetése.

A mi bűneink miatt kellett ennyit szenvedned, Urunk. Bűneinkbe újra és újra visszaesünk. Te adsz erőt újra felállni, és életünk keresztjét tovább hordozni.

  • Add, hogy tanítványaink nevelésében is – amely később hoz gyümölcsöt -, mindig a kitartó szeretet vezessen minket!
  • Nyújtsd felénk segítő kezedet a sikertelenség és a kudarcok idején, amikor az önsajnálat súlya a mélybe húz!
  • Szereteted végső győzelme emeljen fel minket, hogy ránk bízott hivatásunkhoz hűségesek maradjunk!

VIII. állomás: JÉZUS VIGASZTALJA A SIRÁNKOZÓ ASSZONYOKAT

A jeruzsálemi asszonyok részvéttel fordulnak a Mester felé. Ő nem utasítja el, nem feddi meg őket. Elfogadja az együttérzés megnyilvánulását, de a figyelmet az asszonyok számára lényegesebb valóságra irányítja: a bűnbánatra. Nem szabad Jézus áldozathozatalánál csak a szenvedést önmagában szemlélni, hanem meg kell látni annak üdvösséget ajándékozó jellegét is.
Mi az azonosság a Jézus sirató asszonyok és közöttünk? Mi pedagógusok is érzékenyek vagyunk, részvéttel fordulunk mások – a szülők, gyerekek – problémái, szenvedései felé. De ez kevés.
Egyrészt: Jézus arra intett: kevés az együttérzés, a siránkozás. Több kell: minden lehetségest – tőlünk telhetőt megtenni a szenvedések enyhítése, a gondok megoldása érdekében.
Másrészt: Jézus tanítása alapján legyünk képesek arra, hogy a szenvedést ne csak önmagában nézzük, hanem próbáljuk megtalálni annak üdvösséget ajándékozó jellegét is. Esetünkben, ha nehéz pedagógiai helyzettel találkozunk, akkor azt ne csapásnak érezzük, hanem nemes, lélekerősítő feladatnak.

  • Urunk, taníts meg bennünket halálunk pillanatáig kereszténynek maradni!
  • Ments meg minket a földi kínok szolgaságának a lelkületétől!
  • Add, hogy a legteljesebb nyomorúságunk közepette is szabad maradjon a szívünk szolgálatodra!

IX. állomás: JÉZUS HARMADSZOR ESIK EL A KERESZT SÚLYA ALATT

Az Úr már harmadszor fekszik a porban a kereszt terhét hordozva. Megint onnan lentről tekint ránk. Ez a háromszori elesés a végletekig elmenő, a legteljesebb, a minden áldozatra kész szeretetet adja át nekünk üzenetként. Sokszor mennyire hálátlanok vagyunk iránta!

Észrevesszük-e, ha valaki áldozatot vállal értünk? Észrevesszük-e, amikor mi vállalhatnánk több áldozatot másokért. Mennyire vagyunk krisztusiak áldozatvállalásunkban és -fogadásunkban?

  • Adj nekünk, Urunk, időt az imádkozáshoz, hogy áldozatvállalásaink őszinték és jókedvüek legyenek.
  • Köszönetet mondunk, Urunk, azokért az embertársainkért, akiknek példájából tanulhatunk.

X. állomás: JÉZUST MEGFOSZTJÁK RUHÁITÓL

Az Úr teljesen kiüresítette önmagát. Mindenéről lemondott, amije volt. Ezzel is emberileg beláthatatlan mélységeket tár fel a szeretetben. Engedi, hogy a gúny, a lekicsinylés és a megvetés tárgya legyen. Ezzel pedig azt is nekünk ajándékozza, hogy az ilyen nehéz, szenvedést okozó élethelyzetekben is számíthatunk kegyelmi segítségére.

A ruháktól való megfosztás az anyagi javaktól, a felesleges dolgoktól való megszabadulás szimbóluma. Meg kell válnunk azoktól a dolgoktól, amelyek akadályozzák, hogy a lényegre koncentráljunk. A böjt is pont erről szól: a szeretetünket kificamító földi dolgoktól (pl. túlzott kényelemtől) való megszabadulásról. A pedagógiai munkánkat úgy kell végeznünk, hogy közben teljesen átadjuk magunkat a gyerekeknek. Ez a munka egész embert kíván.
A ruhától való megfosztás a hamis álarc levetését is jelentheti, azaz a valódi én elfedését szolgáló eszközöktől való szabadulást. A gyerekeknek szerepjátszás helyett valós, hiteles önmagunkat kell adnunk.

XI. állomás: JÉZUST A KERESZTRE SZEGEZIK

Az áldozati oltáron ott az áldozat, aki egyben az áldozatot bemutató pap is. Minden áldozatbemutatás forrása, az Újszövetség papságának eszményképe előttünk van.  A maga nagyszerűségében és fenségében feltárul az áldozathozatal lényege: megdicsőíteni az Atyát, és az ő ajándékait közvetíteni az embereknek.

Keresztre szegzettnek lenni egyenlő azzal, hogy elkötelezettek vagyunk. Azt is jelenti, hogy mit vállalunk. Azt is jelenti, hogy katolikus, azon belül piarista közösségünk meggyőződését elsajátítjuk és megvalljuk, amellett hűségben kitartunk, különösen a vallásos, jellemes és becsületes emberi értékrendben. Akkor is, ha hátránnyal jár. Akkor is, ha szembe kell menni az egész világgal. Akkor is, ha maradinak tartanak érte.
Jézus szeretete áldozatos volt. És milyen az enyém? Tudok-e én is odaadóan szeretni? A munkám során meghozom-e azt az áldozatot, amit az Úr kíván tőlem? Képes vagyok-e lemondani szenvedélyeimről, bűnös szokásaimról?

  • Urunk, Jézus, a mi életünkben is sok olyan esemény van, amit nem akarunk elfogadni, amelyek ellen lázadozunk. Kérünk,  világosítsd meg értelmünket és erősítsd meg szívünket!

XII. állomás: JÉZUS MEGHAL A KERESZTEN

Beteljesedett – sóhajt fel az Úr. Az új és örök szövetség legfőbb papja bemutatta véres, engesztelő és az egész világ üdvéért felajánlott áldozatát. A szentmisében ez az áldozat valóságosan és lényegileg megjelenik az oltáron Krisztus rendeléséből és a papság szoplgálata által. Örök időkre szóló áldozatot vitt véghez és rendelt az Úr. Mindannyiunkért.

Mi is meghalunk nap-nap után. Nem szó szerint, de képletesen, amikor látjuk a tanítványok, a szülők vagy a kollégák értetlenségét, üres tekintetét, lustaságát, nemtörődömségét… A mi halálaink 45 percenként ismétlődnek, de mindig mellé kerülnek a „feltámadások” is. Miért térek vissza a haláltól rögtön az élethez? Mert Jézus halálában benne van a kudarcok mellett az öröm, a remény.

  • Megbocsátunk mindig mindenkinek minden sérelemért, a hibáért? Vagy talán nem?
  • Meddig visszük a harcot a célok eléréséért? Lesz erőnk mindvégig? Hol is a vége?
  • Hol rejlik a szeretetünk az állandó intelmekben, szidásban, büntetésben?
  • Mit érez ebből a másik, a gyermek? Érzi-e a törődésünket és szüntelen segíteni akarásunk erejét?
  • Érzi-e, hogy intő szavaink („Már megint késtél!” „Ismét hiányos a felszerelésed!” „Újra lusta voltál!” „Hányszor kell elmondanom!” „Még mindig nem érted?!” …) nem ellene, hanem érte szólnak?

Bárhogy is szidlak – esetleg büntetlek -, érted teszem, nem ellened. Mert szeretlek téged, és tudom, hogy jó vagy!

Miatyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a Te országod! Legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, azonképpen itt a földön is! Minden napi kenyerünket add meg nekünk ma! Bocsásd meg a bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek! És ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Ámen.

XIII. állomás: JÉZUS TESTÉT LEVESZIK A KERESZTRŐL

Látszólag kudarcra ítéltetett a küldetés. Látszólag az Ellenség és az elenségek győztek felette. Ilyen helyzetben Isten rendelésében hinni és élni a remény ajándékával, ez az igazi próbatétel. A Szent Szűz lelke mélyébe rejtve őrzi ezeket az ajándékokat, hogy a feltámadás fényében ragyogjanak majd fel.
  • Krisztus nem halt meg a kereszten, csak megmutatta a Feltámadás felé vezető utat.
  • Teste élőbb volt, mint valaha… Bizalommal öleli át az őt leemelők vállát.
  • Naponta keresztre feszíttetünk, és naponta megpihenünk az irgalom karjaiban, hogy másnap legyen erőnk keresztre feszíttetni magunkat…
  • Ki az Irgalom…? Isten Lelke a gyermekekben, a kollégákban? Ki hajol hozzánk szeretettel, hogy leemeljen? Maga a Szeretet.

Kudarc volt-e a küldetés…? Nem! Szabadság! „Négykézláb másztam s álló Istenem nem emelt fel…” (J.A.) Azért, hogy erejével magam emelkedhessek fel, a kézfogásnál erősebb kötelékkel, a HŰSÉG kötelékével.

Add, hogy a hűség tüzének lángja soha ne aludjék ki bennünk!

Üdvözlégy, Mária, malaszttal teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozz érettünk bűnösökért most és halálunk óráján. Ámen.

XIV. állomás: JÉZUS HOLTTESTÉT SÍRBA TESZIK

A várakozás csendje itt sem üres semmittevés idejét jelenti. A jelentős események a történelemben mindig csendben történtek és történnek meg. A titok a rejtettségből majd hatalmas erővel tör elő. Mindent meg fog változtatni, mindent felül fog írni. a megígért feltámadás biztos, csalhatatlan valóság lesz életünkben.

Sokszor kell temetnünk: halottainkat, megszűnő emberi kapcsolatainkat, közöségeket, amelyeket el kell hagynunk. Ez rendkívül fájdalmas, mert gyásszal jár. De szükség van rá, hiszen csak így válunk képessé arra, hogy szertettel fogadjuk az újonnan megismert embereket. Tanári munkánkban is ezt éljük meg, amikor elbúcsúzunk diákoktól, akiket tanítottunk és szerettünk.
Hivatásunkban azonban a föltámadást is minden nap megtapasztaljuk. Meg is kell tapasztalnunk! Minden reggel „fel kell támadnunk” fáradtságunkból, újra kell kezdenünk. A munkánkban oly gyakori konfliktusok is folyamatosan efelé vezetnek minket: „fel kell támadnunk” a diákokkal való kapcsolatunkban. Új esélyt kell adnunk nekik és magunknak egyaránt. A szeretet által újjáépíteni a megromlott emberi viszonyokat, erőt merítve a Kriztusba vetett hitből.

XV. állomás: JÉZUS FELTÁMAD HALOTTAIBÓL

Harmadnapon, a hét első napján, hajnalban… Megint csak csöndben mutatkozik meg az isteni erő. Az Atya elfogadta a Fiú áldozatát. Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó! Jézus nem taglóz le a feltámadás erejével, nem von  senkit felelősségre, nem vesz elégtételt feltámadását követően. Hanem gyógyítja apostolai szégyenét, kishitűségét, bátorítja őket, erőt ad nekik, küldetést bíz rájuk, tanúságtételre ösztönzi őket. Megígéri, hogy minden nap velük marad a világ végezetéig, amikor újra eljön dicsőségben, hogy mindenkit magával vigyen az atyai házba.

Csöndben mutatkozik meg az isteni erő: piarista tanárként személyes példamutatásunk, tetteink hatnak a legerőteljesebben. Krisztus feltámadása minket is bátorít, nekünk is erőt ad, ránk is küldetést bíz, önbizalmat ad. Ezáltal hatunk diákjainkra. Jézus feltámadása így lesz erő mindannyiunk számára. Jézus nekünk – piarista tanároknak – is küldetést ad.

  • Jézusunk, add, hogy a tőled kapott örömteli lelkülettel bátorítsunk, erőt, önbizalmat ébresszünk a ránk bízott tanítványokban!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

A naprendszer tömegének 99,9%-a a Napban található, ezen belül pedig a nap tömegének 99%-át hidrogén alkotja. Ebből látszik, hogy ez az atom igen jelentős szerepet tölt be szűk környezetünkben (már amennyiben a Napot szűk környezetünkben találhatónak nevezhetjük). A periódusos rendszer első eleme azonban nemcsak természettudományos vizsgálatra alkalmas. A reálos érdeklődés ismét humános irányba csaphat át, ha megvizsgáljuk ezt az elemet. A hidrogén ugyanis nagyon ritkán található meg a természetben atomos formában, többnyire kétatomos gáz formájában lelhető fel. Ebben két atom szolgáltat egy-egy elektront, és az így keletkező molekula kémiailag stabilabb, mint a két atom különálló összessége. De mi köze ennek az emberekhez?
Persze nyilván nem nehéz rájönni, hogy az emberek esetén az atomok a férfi és a nő, a molekula pedig kettejük kapcsolata lesz. Apró hiba az érvelésben, hogy míg a hidrogénatomok egyformák, addig a férfiak és a nők helyenként annyira hasonlítanak egymásra, mint az Antarktisz a Vezúvhoz, de ettől most tekintsünk el. Miért van az, hogy ha egy párkapcsolat, vagy később egy házasság sokkal stabilabb, mint a két ember összessége, mégis oly nehezen tud igazán jó házasság kialakulni? A válasz abban rejlik, hogy ennek kialakítása nem jön természetesen, és meg kell birkóznunk atomias természetünkkel is. Ugyanis, mint hidrogénatomok, mindnyájan rendelkezünk egy elektronnal. Ezt viszont nem szívesen dobjuk be a közbe. A másik, no ő azonnal adja be, hisz a másik elektronja nélkül nem jöhet létre semmi. Mi viszont addig nem válunk meg a miénktől, amíg biztosan meg nem kaptuk a másikét. Csak az a baj, hogy a másik fél is így gondolkozik, így mindketten ragaszkodunk a saját kis elektronunkhoz, ami adott esetben nem más, mint az önző kis életünk, szokásaink, szórakozásaink, vagyis mi, a szívünk. A pár egyik fele szeret táncolni, a másik gyűlöl és soha nem is akar megtanulni. Ekkor az egyiknek el kell döntenie, hogy elfogadja-e ilyennek a másikat, hogy adott esetben soha az életben többet nem fog táncolni vele. És így is beadja-e az elektronját, a szívét? Először mindketten a saját szokásaikhoz, megszokásukhoz ragaszkodnak. Valahol az atomi élet önző élet, mert nem kell a másik atomot figyelembe venni. Ennél magasabbrendű, mikor megtanuljuk azt tenni, ami a másik számára fontos, vagy még inkább: megtanuljuk azt tenni, ami kettőnk számára fontos. A molekula számára. Mert ha ez sikerül, akkor már nem lesz én-atom, és nem lesz Te-atom, hanem Mi leszünk, és mi már nem atomként, hanem molekulaként, stabilabban nézzük majd a külvilágot.

Te odaadnád az elektronod? 

 
 Renczes Balázs (2007) budapesti piarista diák (BME-VIK)

Karácsonyra kaptam egy egész dobozzal. Hát nem kell mondanom, hogy már csak alig-alig van benne néhány, mert nagyon nehéz neki ellenállnom. De azért mindig megkínálom az éppen idetévedőt is. Meg néha gondolkodni is szoktam.

Tegyük fel, hogy öt darab Ferrero Rocher van a dobozban. (Annál sokkal több volt, de tekintsük a jelenlegi állást. A többi hollétéről nincsenek pontos információink.) Öt darab Ferrero Rocher-d van, meg egy testvéred. Nem is feltétlenül Lauráról van szó, hanem egy  felebarátodról. Lehet, hogy afrikai, mongol, vagy amerikai, gazdag vagy szegény, nem tudjuk. Azt se, hogy életében evett-e már Ferrero Rocher-t, vagy, hogy ehet-e egyáltalán csokit.

Kibontod a dobozt. Egyedül vagy. Nincs itt, de tudod, hogy nemsokára megérkezik. És gondolkodsz:

1. Megeszem mind az ötöt. Úgysem tudja, hogy van nálam. Eltűntetem, amiről nem tud, az nem fáj. Lehet, hogy nem szereti a csokit. Lehet, hogy nem is örülne neki. Amúgy is kicsit pocakos, minek még nehezíteni a diétáját. Sőt még jót is teszek vele ezáltal, mert nem teszem próbára az akaraterejét. Na jó, nem eszem meg mind az ötöt, megeszek kettőt, a többit pedig eldugom, jó lesz az még szűkösebb időkben.

2. Egyet hagyok azért neki is. Illendőségből. Mégse járja, hogy befaljak öt bonbon-t szó nélkül. Biztos ő is szereti, meg ritkán jut ilyen édességhez. Nem kell tudnia, hogy mennyi volt eredetileg, annak is örülni fog, hogy gondoltam rá, és kapott valamit.

3. Elosztozunk rajta szépen, tudom, hogy nagyon szereti a Ferrero-t. Öt darab van, hát az sajnos páratlan, akkor nekem jut három, mert mégis én kaptam, neki kettőt adok. Mégse akarok háládatlan lenni azzal szemben aki nekem adta. Milyen dolog lenne, hogy az ő ajándékát én csak úgy továbbpasszolom. Meg különben is, én is nagyon szeretem a Ferrero Rocher-t.

4. Fifty-fifty. Tesók vagyunk, mindent felezni kell. Odaadok neki kettőt bontatlanul, a harmadiknak leharapom a felét. A mogyorót azt nem, az azért mégis kicsit gusztustalan lenne. A mogyorót megeszem szépen.

5. Csak nem fogok egy félig megrágott csokit odatenni az asztalára, legyen övé a három, és nekem jusson a kettő. Hiszen annyira imádja. Én is, de lemondok róla. Különben is nekem van még másféle csokim is. Igaz, az nem annyira finom, de azt is meg kell enni valakinek.

6. Odaadom neki a Ferrero Rocher-imat. Hát egyet azért mégis megkóstolok, olyan régen ettem már.

7. Inkább ki se bontom, mert csak elcsábulok, a végén még megenném az összeset. Legyen inkább az összes aranygolyó az övé. Sőt, nem most van a névnapja? Ú bakker, ajándéknak pont jó lesz! Hol egy szalag? Még szerencse, hogy nem én fogok tőle hízni.

Most akkor hogy is van ez?

Ja és hogy hol van ebben a matematika? A matematika mindenben ott van. Hányféleképpen lehet az 5-öt felírni két egész szám összegeként vagy két egyenlő szám összegeként?

Kanizsai Rita öregdiák (2009)

„Ne félj a fájdalomtól.

Nem kontár kése koncol.

Próbált sebész az Isten,

Megifjodol, ha boncol.”

(Sík Sándor: Ne félj)

Napok óta készülődött valami a természetben. A súlyos felhőket szinte a földig nyomta terhük.

Az öreg János bácsi – Isten nyugtassa! – azt mondta volna „Üdő lössz!”(sic!) Ember, állat nyugtalan volt. Csak az aprócska gyerekek reménykedtek izgatottan: „Mégis fehér karácsonyunk lesz az idén!” Titokban már kihozták a fészerből szánkájukat, és vágyakozva gondoltak arra, hogy talán ezen a télen hasznát veszik.

Hideg permet hullt az égből, amikor Pista vállára vette fejszéjét, s a közeli erdő felé indult.

Méltatlankodva morgolódott magában: ”Ej, ez az asszony, hát nem lett volna elég, ha holnap megyek ki azért a fácskáért! Addig legalább élt volna még. Átfutott a fején, hogy bármilyen csúf, műfenyőt kellene venni. Sajnálta a fiatal életet kioltani.

Még sötét volt, amikor Anna felriadt. Mint hetek óta mindig, most is vasmarokkal szorította szívét a fájdalom. Rémülten kapkodott levegőért, keze görcsösen markolta a lepedőt.

Mintha egyre hosszabb idő múlva jönne az enyhülés. Kimerülten hanyatlott a verítéktől csatakos párnára. Hát már soha nem lesz vége? Vigyél magaddal, Uram, látod, oda már a békességem! Irgalmas szereteteddel simogasd ki belőlem borzolt lelkem kínját! Imára kulcsolt kezére hulltak forró könnyei. Teste remegése lassan alábbhagyott, kifáradt a szenvedés, a lét kezdett értelmet nyerni. A napok óta tartó tomboló düh, fékevesztett harag … a világ ellen … mindenki ellen, aki él, veszített erejéből. Érezte, ahogy tagjait meleg nyugalom járja át.

Jó volt így egyedül. Kegyelemként élte meg a jelen perceit.

Édes Párom! Soha nem szűnök meg gondolni Rád – suttogta fájdalmas hangon. – Lásd, el kell búcsúznunk egymástól, hogy az a majdani találkozás szép legyen, méltó tehozzád, méltó kettőnk életéhez.

Hosszú idő után most először gondolt arra, hogy görcsös igyekezetével, amivel férjét vissza akarta rángatni ebbe az életbe, zavarhatja az elhunytat. Eszével tudta, hogy hitben, és a Jézustól tanult szent elhatározással el kell engednie, … de a szíve, a még mindig szerelemmel teli szíve, … fogva tartotta.

Nehézkesen emelte fel a fejét, pillantásával körbefogta a kis szobát, majd tekintete megállapodott az ágy fölötti korpuszon.

– Megváltó Jézus! Tartsd meg józan értelmemet! Tudom, végleg elment, akit maradásra akartam bírni, de már csak gondolataimmal ölelhetem át. Hadd tegyem! Bocsáss nekem meg! Nem, nem akarom kétségbe vonni ítéletedet! Szent az, miként minden tetted.

A feszület alatti polcon vékony kis füzet feküdt: „Üzeneteim nehéz időkre”.

– Megmosolyogtató cím! – morfondírozott. Aztán találomra belelapozott.

Döbbenet ült ki elgyötört arcára.

Később, úgy emlékezett erre a pillanatra, mintha kezét valami nem evilági erő mozgatta volna. Mohón falta a betűket.

Olyan reménytelenül éhes volt már a vigasz-szóra!

„Ahhoz, hogy megtapasztaljam éjszakámban a hajnal hasadását, el kell jutnom az elfogadásig.

A halálból az életre hosszú út vezet.

A tagadáson, a haragon, az alkudozáson, és az önvádon keresztül juthatok el arra a pontra, amikor elfogadom veszteségemet. Végre kezemben tartom sebemet, és belehelyezhetem Isten gyógyító ölelésébe.”

Alig tudta kisilabizálni a dátumot, a szemét újra elborító könnyektől. Apja halálának egy éves évfordulóján írta.

Istenem, újra és újra „meg kell halnom”, hogy elfogadhassam a végleges halál gondolatát?

Úgy érezte, órák óta bolyong az erdőben. Már a delet is elharangozták, amikor egy apró tisztásra ért. Olyan hihetetlennek tűnt: két – szinte teljesen- egyforma fácskát pillantott meg.

– Ha elviszem a testvéredet, magányos leszel – mormolta, miközben érdes kezét végigjártatta a fenyő ágain. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve, kivágta mindkettőt.

– Jó lesz Annusunknak, úgysincs gondja most ilyesmire! Már könnyült lélekkel baktatott a falu felé, s furcsa, mámoros érzés járta át. Mintha a fácskákból meleg áramlott volna megdermedt tenyerébe. –Megbocsátottak! S ezen olyan jólesően kellett mosolyognia.

Másnap erőre kapott Anna. , Tudta, érezte minden porcikájában, előző este részese volt egy igazi csodának: imái meghallgatásra találtak. Az Úrjézus lehajolt hozzá, és irgalmával beborította elgyötört lelkét. Soha nem tapasztalt hálát érzett. Gyorsan magára kapott egy ócska kabátot, s elindult. A temetőbe tartott.

A kapuban megtorpant. Kis fenyő támaszkodott a rozsdás kerítésnek. Valahova a dereka tájára gondos kezek egy levélkét erősítettek. Remegő kézzel bogozta .A míves írás Pista sógor feleségét, Ilonkát dicsérte.

 

„Belénk oltja örömét

Hogy bajunk ő zúzza szét

És míg meg nem enyhülünk,

Mellénk ül és sír velünk.”

Legyen áldott a karácsonyod, Annánk!

Szeretettel, vigasszal: Pista és Ilon

 

– Értelek, Uram! Hát, legyen meg az akaratod! Mégis lesz karácsonyom! A köszönetemet teszem Fiad jászlához, és szívből jövő szeretetemet. Te mindig velem voltál, de az én szemem hályog borította, gyöngéd szavad süket fülekre talált nálam.

Elszántan indult vissza a házba. Hirtelen úgy érezte, rengeteg tennivalója van még, holnap már Szenteste.

2018. december

Kertészné Tóth Éva

A következő elmélkedés az öröm vasárnapján Dósai Attila atya homíliájában hangzott el, szerzője ismeretlen.

A karácsony a jelen, nem a múlt.

A karácsony nem egy megünneplendő történelmi dátum, hanem élő ajándék.

Amikor úgy döntünk, hogy szeretjük embertársainkat magunk körül, az a nap a karácsony.

Amikor mi tesszük meg az első lépést, hogy békében éljünk szeretteinkkel, az a nap a karácsony.

Amikor találkozunk valakivel, aki segítséget kér, és mi teljes szívből támogatjuk, az a nap a karácsony.

Amikor időt szánunk rá, hogy beszélgessünk valakivel, aki magányos és szomorú, az a nap a karácsony.

Amikor megértjük, hogy a neheztelést elűzheti a megbocsátás, az a nap a karácsony.

Amikor elengedünk valamit, hogy odaadjuk annak, akinek nagyobb szüksége van rá, mint nekünk, az a nap a karácsony.

Amikor rájövünk, hogy a szeretet, a szívesség és az odaadó törődés a legjobb ajándék, az a nap a karácsony.

Amikor úgy döntünk, hogy jókedvűen és bizakodva élünk, ahelyett, hogy átadnánk magunkat a félelelmnek és szomorúságnak, az a nap a karácsony.

Forrás: Karácsony füveskönyve 17. o.