Virovecz Adrienn 2023 júniusában érettségizett iskolánkban, jelenleg a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán folytatja tanulmányait. Vele készült az alábbi interjú a váltásról, a kezdeti élményeiről és az első félév tapasztalatairól.
Milyen élmény volt elkezdeni a teológiai főiskolát?
Abszolút egy megérkezésként éltem meg. Tulajdonképpen már a döntésemben is éreztem, hogy jó helyre fogok kerülni, hiszen az Istennek mondtam igent. Az utána következő személyes élmények pedig egyre jobban megerősítettek ebben, az első két hónapban szinte a föld felett jártam. Hála Istennek, azóta is otthon érzem magamat itt.
Milyen tárgyakat tanulsz, és milyen programok tartoznak még a képzéshez?
Az első félévben túlnyomórészt bevezető és módszertani óráim voltak. Tanultam pszichológiát, filozófiát,
szociológiát. A hittudományi tárgyak között szerepelt többek közt a bibliaismeret, az ókori egyháztörténet, a keresztény lelkiség, a bevezetés a teológiába. Ezenfelül október végén lehetőségünk volt részt venni egy nemzetközi konferencián a csehországi Olmützben, a tavaszi vizsgaidőszakot követően pedig hasonló minőségben utazunk Bécsbe. Szándékozom elmenni az augusztusi SzNBK-ra (Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia). Kollégistaként a szakkollégium tagja is vagyok, ami azt jelenti, hogy öt különböző kategóriában kell ún. „kolicoin”-t gyűjteni. Ilyen a közösségért, a teremtett világért végzett szolgálat, a sport-, a szellemi és a lelki programok szervezése, az azokban való részvétel stb. A kollégium egyébként sok rejtett tehetséget ki tud hozni belőlünk, de ugyanezt tapasztalom a tanulmányaimban is, hiszen rengeteg támogatást kapok minden oldalról.
Miben különbözik a teológia más felsőoktatási képzésektől?
Erre igazán hiteles választ akkor adhatnék, ha másik intézménnyel is lenne kapcsolatom. A hallottak alapján az a benyomásom, folytatva az előbbi gondolatot, hogy meghatározó szerepe van a főiskola családiasságából adódó jó légkörének. Kicsi intézmény vagyunk, kevés hallgatóval, ezért nálunk gyakorlatilag mindenki ismer mindenkit, beleértve a tanárokat is. Ennek köszönhetően pedig ők is könnyebben, szívesebben adnak visszajelzést kinek-kinek a munkájáról, de jóleső dolog, hogy mi is megoszthatjuk az észrevételeinket, sőt, kifejezetten kérik is.
Melyek voltak a legszebb tapasztalataid?
Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet fogalmazok meg, de itt mintegy „kiszeretik” az emberből a talentumait, a tehetségét. Az első órákon már mondták nekünk, hogy keressük meg a célunkat, az okot, amiért ezt a három vagy épp öt évet itt akarjuk tölteni. Ezen olyannyira elgondolkodtam, hogy időközben rájöttem, hogy én komolyan bele akarom ásni magamat a teológiába, s éreztem, hogy ehhez a katekéta szak nekem nem lesz elég, tekintve azt, hogy kevésbé mélyre menő tantárgyaim lennének ott. December végén leültem beszélgetni ugyanezzel a tanárommal, mivel titkon megerősítést vártam tőle a szakváltás kapcsán, mert sok kétely volt bennem. Teológiára akartam ugyanis átjelentkezni, ami két évvel hosszabb és jóval nehezebb, alaposabb képzés, mint a katekéta. Akkor és ott óriási segítség volt az ő visszajelzése és az, hogy látja bennem a lehetőséget. Még aznap beadtam a kérelmet, amit azóta el is fogadtak. Hivatalosan is teológushallgató lettem, noha a neheze még csak ezután következik, de én azzal a gondolattal indultam el ezen az úton, hogy akarok tudni válaszolni a kérdésekre. Égető vágy van az emberekben a válaszokra, s akármilyen rögös is lesz, be akarok ülni az órára, és meg akarom érteni ezt a tudományt. Anélkül nem lehet továbbadni. De meghatározó élmény maradt a bibliaismeret-vizsgám is, ahol életemben először hallottam azt, hogy nem kapok plusz kérdést, mert mindent elmondtam. Lehet, hogy ez egy egyszeri, meg nem ismétlődő alkalom, de azóta is mosolyt csal az arcomra, főleg hogy ez volt számomra a legfontosabb vizsga mind közül.
Mi volt a legnehezebb?
A tanulmányokat tekintve: volt egy vizsgám, amire éjjel-nappal készültem, előtte pedig óráról órára is, és csak egy kettest tudtam összehozni. Nyomban el is könyveltem, hogy én ide kevés vagyok, később viszont a tanárom a következőt mondta: ha a Jóisten másfél talentumot adott volna nekem, akkor jobb jegyet ír be. De mivel látja, hogy több van bennem, ezzel a kettessel akart rábírni, hogy menjek javítani a következő vizsgára. Bevált a javaslata, mert aznap egy négyessel tértem nyugovóra, ami ugyan lehetett volna jobb is, de a vizsgaidőszak végi fáradtság miatt már alig tudtam készülni rá, s inkább próbáltam alaposan kipihenni magam előtte. Lelkileg talán az volt a megterhelő, amikor a kezdeti lelkesedés alábbhagyott, s egyre több lett a feladat. Ekkor kicsit nehéz volt utolérni magam, hogy az istenkapcsolatra is tudjak időt szánni, de a vizsgák előtti fohászok könnyen megtérésre sarkallják az embert… A január végi vizsgákra meg már eléggé elfáradtam, leginkább mentálisan. Én, aki a gimnáziumot minimális tanulással vittem végig, most volt, hogy napokig zsinórban 10-12 órákat ültem a könyvek felett, természetesen éjszaka, Isten tudja, mennyi koffeinnel a szervezetemben. Úgyhogy a végére akkora boldogsággal mentünk ki sétálni a városba, és ettünk meg egy húslevest, mint akik évtizedeket öregedtek…
Hogyan készített fel a Piarista Iskola a teológiai tanulmányokra?
Hit nélkül a teológiának nem volna értelme. Tavaly a tablónkra Pilinszkytől választottam az idézetem: „Halandóból így lettem halhatatlan”. Ez sok mindent jelent a számomra. Benne van a piaristaságom kezdetének a története, a megtérésem folyamata, az ahhoz kapcsolódó személyek tanúságtételei, akikkel ma már igen jó kapcsolatot ápolunk. Benne foglaltatik még az évek alatt kapott megannyi szeretet és jóság, ugyanakkor a szigor is, benne van mindaz a sok beszélgetés, amit az atyákkal vagy épp egykori osztályfőnökeimmel folytattam, s végül, de nem utolsósorban, az Istentől kapott, Őbenne gyökerező hitem. Sok dolgot felsoroltam, de valamennyi kellett ahhoz, hogy ma egy teljes életet élhessek. Másodízben természetesen óriási szakmai segítség volt, hogy minőségi felkészítést kaptam a hittanérettségire, ami nélkül már az első hetekben elvesztem volna itt a fősulin. Nem tudok elég hálás lenni a faktokért, amelyeken bár egyedüli „versenyzőként” a szigor is gyorsabban utolért, ha nem készültem fel, most mégis azt látom, enélkül a nulláról indultam volna szeptemberben. Érdekes, hogy a szárnyaim bontogatása közepette gyakran eszembe jut Kalazancius, s az egykori gimnáziumom épületére kiszegezett „pietas et litterae” felirat most már számomra is egyre nagyobb jelentőséggel bír.
Kinek és miért ajánlanád, hogy teológiát tanuljon érettségi után?
Az igazat megvallva az utolsó időszakban én nem ide készültem. Nem indították el azt a szakot, amelyre menni akartam, és kétségbeesetten elkezdtem bel- és külföldi munkalehetőségek után kutatni. Egy napon Fábry Kornél püspök atya egyik előadását hallgattam, s akkor vágott belém újra a vágy a teológia iránt, amelyet előtte hosszú ideig elnyomtam magamban. Egy biztos: ezt istenkapcsolat nélkül lehet, de nem érdemes és sokkal nehezebb is csinálni. Az elsősök között van, aki évek óta ide készült, de van köztünk kereső is, aki még ismerkedik az Egyházzal, magával Istennel egyáltalán. Szóval azt mondanám, hogy teológiára bárki jöhet, akit valamilyen módon vonz az Isten, és hajlandó az Ő megismerésébe komoly energiát fektetni. Az érettségire épülő képzések közül választható az egyszakos hittan-nevelőtanár, a kétszakos tanári, amelynél a közismereti szak a PTE-n hallgatandó, a katekéta – lelkipásztori munkatárs, valamint a teológia szak.
