Hatalmas élményt jelentett számunkra a Ferenc pápával való (többszöri) találkozás. A látogatás eseményeiről és a Szentatya gondolatairól a média részletesen tudósított, az alábbiakban a piarista vonatkozásokat szeretnénk hozzátenni ehhez.
A pápalátogatás kapcsán rendezte meg rendtartományunk a Piarista Ifjúsági Találkozót, amelyen a legnagyobb küldöttséggel a kanizsai iskola képviseltette magát Horváth Andrea és Fehér Katalin tanárnők kíséretével.
Egy másik csoportunk kifejezetten a szombati ifjúsági találkozóra utazott fel, Dósai Attila atya vezetésével. Az Arénában már mintegy 70 kanizsai piarista diák és tíz pedagógus volt jelen. A tanárok és a 8. a osztályunk tagjai az első sorban ültek, így közvetlen közelből láthatták Ferenc pápát, amikor elhaladt a sorok között (lásd a képet).
Örömmel hallottuk a tanúságtevők között szegedi piarista diáktársunk, Krabót Bertalan szavait! Később tudtuk meg, hogy ugyanazon a napon a délelőtti, Szent Erzsébet templomban tartott találkozón Deák Jakab, budapesti iskolánk diákja adta elő Bach egy művét a Szentatyának. A vasárnapi Kossuth téri szentmisén pedig egykori kollégánk, Vuk Veronika tanárnő olvasta fel a horvát nyelvű könyörgést.
Hálásan köszönjük Ferenc pápának a találkozást és minden szervezőnek a segítséget!
indulás Nagykanizsáról: érkezés a Déli pályaudvarra:
a Papp László Budapest Sportaréna előtt: elfoglaltuk a helyeinket:
a várakozás pillanatai: Rúzsa Magdi:
állva, énekelve vártuk a nagy pillanatot:
az öröm hangjai, mert megérkezett a várva várt vendég:
Ferenc pápa:
a három napos programon részt vevő csoportunk: az egy napos programra utazott csoportunk: