Bejegyzések tőle adminisztrátor

, , , , ,

Tájékoztató a 2023/24-es tanév kezdésével kapcsolatos időpontokról

Augusztus 29. kedd 17.00: szülői értekezlet az óvodában Augusztus 29. kedd 9.00–17.00: tankönyvosztás az 5–8. évfolyam számára a Windows teremben Augusztus 30. szerda 9.00–17.00: tankönyvosztás a 9–12. évfolyam számára a Windows teremben Az alsós tanulók és a kollégisták az első tanítási napon kapják meg a tankönyveket. Augusztus 31. csütörtök 16.00–18.00: kollégisták beköltözése a kollégiumba. A […]

Hogyan lesz valakiből kutató?

 – interjú Reguly Helgával, egykori tanítványunkkal   Reguly (lánynevén Feiszthuber) Helgával diákjainknak tartott előadása után beszélgettünk. Helga, pillanatnyilag a CEU-n PhD-zol, így főállású kutató lettél. Hogyan válik az ember kutatóvá? Általános iskolában nagyon sokáig pilóta szerettem volna lenni. Középiskolás koromban már inkább a sebészet vonzott. Nagyon sok támogatást kaptam ebben, tanáraim is lelkesen mondták, hogy az […]

A piarista gimnáziumtól a chichagói egyetemig

Interjú Feiszthuber Helgával, egykori diákunkkal Helga, a Te történeted igazi sikertörténet. Most a világ egyik legrangosabb egyetemén, az amerikai Notre Dame Egyetemen tanulsz,  előtte fél évig Oxfordban voltál ösztöndíjas. Milyen út vezetett a piarista iskolától Amerikáig? Általános iskolában számomra fontos volt, hogy katolikus iskolában tanuljak tovább, így esett a választásom a piaristákra. Az igazat megvallva, nem […]

A piarista iskolától az orvosi hivatásig

Interjú Dr. Madarász Szilveszterrel, egykori tanítványunkkal Szili, a te történeted példamutató, amilyen tudatossággal tervezel és eléred a céljaidat. Milyen út vezetett az orvosi hivatásig? 1988-ban születtem, abban a kórházban, ahol most is dolgozom. Átlagosnak mondható, polgári családból származom, hála Istennek soha nem nélkülöztünk. A nagyanyáim is élnek, akiktől nagyon sok mindent kaptam. Többek között az […]

A piarista iskolától a színészi hírnévig

  Interjú Kovács S. Józseffel, egykori tanítványunkkal  Joci, a te életed sok fiatal számára irigylésre méltó. 23 évesen filmfőszerep, ismer az egész ország, és reméljük fokozatosan a világ is megismer. Milyen volt az út idáig?  Lugoson, egy román kisvárosban születtem, alapvetően egy erdélyi parasztgyerek vagyok. 14 éves koromig éltem ott a családommal, utána átköltöztünk Bács-Kiskun […]

A piarista iskolától Szíriáig

Interjú Kocsis Anitával, egykori tanítványunkkal   Anita,  te egy ritka és nagyon különleges pályát választottál. Terepen ásatásokat végezni tűző napon, nomád körülmények között, lelkesedéstől fűtve. Régész lettél.  Milyen volt az út a piarista iskolától ezidáig? Honnan ez a különleges elhivatottság? A 2008. őszén kezdtem meg középiskolai tanulmányaimat a Piarista Gimnáziumban. Általános iskolás korormban még a […]