PÁLYÁZATOK

Piarista Ökollégium

2013. november 7-én megnyitotta kapuit a nagykanizsai Nonprofit Információs Központ, más nevén a Piarista Ökollégium. Az év elején elnyert uniós támogatásnak köszönhetően a zöld látogatóközpontban fenntartható és környezetbarát technológiákat mutatnak be több éven keresztül. A beruházás során az év végére teljesen megújul a piarista fiúkollégium és rendház épülete.

A nagykanizsai Piarista Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Boldog Donáti Celesztina Óvodához kapcsolódó rendház és fiúkollégium ez év őszére jelentős átalakuláson ment át  a januárban elnyert uniós támogatásnak köszönhetően. Az építési munkálatok  mellett  egy fenntartható, környezetbarát technológiákat népszerűsítő információs központot is létrehoztak, amely Piarista Ökollégium név alatt működik több éven át. A kiállítótérrel, bemutató táblákkal, nívós installációkkal ellátott „öko-kollégiumban” másfél év során 75 szemléletformáló, zöld megoldásokat ismertető rendezvényt szerveznek interaktív foglalkozásokkal, filmvetítésekkel egybekötve a tervek szerint.

„Az Ökollégium céljai segítik intézményünk környezeti nevelési programját, amelynek alapelve, a teremtett világnak, mint létező értéknek a tisztelete és megőrzése. A környezettudatos magatartás, a környezetért felelős életvitel formálása pedig Istenteremtő tervébe illeszkedik.” – hangsúlyozta a központ megnyitóján Nyeste Pál, a piarista iskola igazgatója.

Az Ökollégium kialakításán túl egyéb komoly fejlesztések is zajlottak az épületben. „A projekt keretében az épületmegfelelő hőszigetelést és új nyílászárókat kapott, a fűtési rendszert és a használati melegvizes hálózatot korszerűsítettük, a szürkevíz újrahasznosítási rendszer is kiépült kettős szennyvízhálózat alkalmazásával- mondta el Turóczi Gábor, a Piarista Rend Magyar Tartományának műszaki és üzemeltetési igazgatója. Ezen felül az épületben szelektív hulladékgyűjtőket létesítettek, valamint megépül hamarosan egy 34 férőhelyes kerékpártároló is. 2015. elejéig környezetirányítási rendszer bevezetésére, valamint komposztáló terület kialakítására is sor kerül.

A megnyitón ünnepi beszédet mondott még Cseresnyés Péter, Nagykanizsa Megye Jogú Város polgármestere, országgyűlési képviselő, aki kiemelte a környezetvédelem fokozott fontosságát, a zöld gondolkodás beivódását  mindennapjainkba, különös tekintettel a jövő nemzedékére gyakorolt hatásokra.

Ezt követően az egybegyűlteket Lázár Péter környezeti szakértő kalauzolta végig az Ökollégium egyes fejlesztési pontjain, majd záróakkordként megtekinthették Bodó Tamás Így épültünk mi c. fotókiállítását az épületben.

A „Játsszunk zöld lapokkal!” szlogent viselő kezdeményezés nem csupán a kanizsai fiatalokat és szüleiket kívánja megszólítani, hanem Zala megye lakosságára is fókuszál;a neves környezetvédelmi szakembereket felvonultató rendezvénysorozatra a projekt időtartama alatt legalább 3000 látogatót várnak az iskola munkatársai a Sugár úti létesítményben.

A megnyitó képei itt tekinthetők meg.

A zárórendezvény képei ide kattintva érhetők el.

A Piarista Tartományfőnökség kapcsolódó híre itt érhető el.

A Kanizsa Újság beszámolója itt érhető el.

A 8800.hu cikke itt érhető el.