HÍREK

Figyelem! A 7. a és a 8. a (kisgimnáziumi) osztályokról szóló anyagok a gimnáziumi hírek között olvashatók.

A KEGYES ISKOLÁK EGÉSZÉNEK KEGYELEM ÉS BÉKESSÉG ATYÁNKTÓL, AZ ISTENTŐL! „Ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést” (Iz 2,4). Kedves Testvéreim! Mindannyian aggodalommal követjük a fájdalmas híreket, amelyek azóta érkeznek, hogy Oroszország megszállta Ukrajna területét, és háborút indított, mely sok szenvedést okoz az egész lakosságnak. […]

Tisztelt Szülők, kedves Felvételizők! A szóbeli felvételi beszélgetésre az előzetes terveknek megfelelően március 5-én délelőtt kerül sor, jelenléti formában. A részletekről a közeljövőben minden jelentkezőt tájékoztatunk levélben.

Iskolánkból több tanuló is részt vett az Asztalitenisz Diákolimpia Országos Döntőjén, Kiskunfélegyházán. A versenyzők felkészítője Köteles Attila tanár úr, aki elmondta, hogy a versenyen a fiú csapat továbbjutott a csoportjából, és a fő táblára került, ahol a későbbi 3. helyezettől kapott ki szoros küzdelemben 2-1-re. Fegyelmezett, odaadó játékkal méltón képviselték a Piarista Iskolát. 7. hely: […]

3. helyezést ért el iskolánk csapata Piarista néven a Futsal Diákolimpia városi döntőjében a IV. korcsoportban, 6 csapat között. Csapattagok, akik a képen is láthatók:              Király Kornél 8.a – 6 gólos           Erdei Máté 8. a             Ladányi Csanád  8.b      […]

A Kanizsai Birkózó Sportegyesület vezetőedzőjének, Szatmári Zsoltnak az értékelése a Nyugat-Magyarország szabadfogású birkózók Területi Bajnokságán részt vevő piarista diákokról. A diák II. (10-11-évesek) és diák I. (12-13-évesek) korcsoport számára Győrben rendezték meg a Nyugat-Magyarország szabadfogású birkózók Területi Bajnokságát. Az értékes trófeák mellett a verseny kvalifikációs lehetőséget is nyújtott a február végén szintén Győrben megrendezésre kerülő […]

A nagykanizsai Piarista Iskola pályázatot hirdet iskolakönyvtáros állás betöltésére. A pályázat feltételei: könyvtáros vagy tanári végzettség, az intézmény keresztény értékrendjének elfogadása. A pályázat mellékletei: önéletrajz, diplomamásolat, erkölcsi bizonyítvány (csak felvétel esetén kell bemutatni), előnyt jelent az egyházi (plébánosi, lelkészi) ajánlás. A foglalkoztatás jellege: teljes állás. Szolgálati lakást tudunk biztosítani a belvárosban, az intézmény területén, zöldövezetben. A […]

Az Úszás Diákolimpia városi és megyei döntőjéről is érmekkel tért haza Dervenkár Mihály 5. b osztályos tanulónk, aki nagykanizsai Ebihal Úme úszó egyesület tagja. Misi eredményei: városi verseny:   1. hely – 50 méter hátúszás                                            […]

180 darab kapucnis piarista pulóvert rendeltünk Budapestről a felső tagozatosok és a gimnazisták részére, öt-öt színben lányok és fiúk számára, férfi és női fazonokban, ötféle méretben az S-től az XXL-ig. A pulcsik a napokban érkeztek meg, és szinte valamennyi gazdára talált. Még körülbelül tíz darab van, ami megvásárolható a titkárságon. A nagy sikerre való tekintettel […]

Advent folyamán több gyűjtést is hirdettünk az iskolában szegény sorsú magyarországi vagy határon túli gyerekek, családok számára. Diákjaink és munkatársaink önzetlensége minden várakozásunkat felülmúlta. Nagyon hálásak vagyunk nekik és családjuknak a megajándékozottak nevében is!  Az óvodában úgy hirdettük meg a gyűjtést, hogy ebben az adventi időszakban olyan adventi naptárunk lesz, amiből nem kiveszünk minden nap […]

Megszakítás