Újabb kimagasló siker a Szebenyi Mária Kémia Emlékversenyen!

 


Betlehem-Simon Rebeka iskolánk 11. a osztályos tanulója immár harmadik alkalommal nyerte el az 1. helyezést a rangos Szebenyi Mária Kémia Emlékversenyen, amelyet a Pannon Egyetem, a Soós Természettudományi Tehetségműhely és a Batthyány Lajos Gimnázium hirdet meg évről évre, tehetséggondozó céllal, általános és középiskolás tanulók számára.

 

A verseny öt fordulóból állt: négy elméleti online forduló előzte meg az országos döntőt, ahol a legjobb eredményt elérő diákok személyesen adhattak számot tudásukról. A megmérettetésen egy írásbeli feladatsort és laborgyakorlatot kellett teljesíteniük a diákoknak. Rebeka – korábbi győzelmeihez hasonlóan – idén is magabiztosan vette az akadályokat, és példamutató szorgalommal, elhivatottsággal bizonyította ismét, hogy a kémia világában otthonosan mozog.

 

Rebeka sikere mögött nemcsak saját kitartása és tehetsége áll, hanem kiváló pedagógusa Török Károlyné Ildikó tanárnő, aki felkészítő tanárként immár több éve segíti őt a versenyekre való felkészülésben. Ezúton is hálásan köszönjük munkáját!

 

„A tudomány varázslata – a kémia mindenütt jelen van” – vallja Rebeka, és ezt az elhivatottságot minden eredménye visszatükrözi.

 

Szívből gratulálunk Rebekának ehhez a fantasztikus teljesítményhez, és további sikereket kívánunk a jövőben is!

 

 

A Szép magyar beszéd verseny 59. győri országos döntőjén Körmendi Kata 12. b osztályos tanuló az Anyanyelvápolók Szövetségének különdíját kapta.

 

Ahogy arról korábbi híradásunkban tudósítottunk, Körmendi Kata első helyezettként képviselte Zala vármegyét a győri országos döntőn.

 

Felkészítő tanár: Baranyai Magdolna Edit

 

Gratulálunk a szép eredményhez!

 

 

A XXXIII. Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny vármegyei fordulóján 2. helyezést ért el Bencze Botond 6. b osztályos tanulónk.

 

Felkészítő tanárok: Nagyné Bogdán Mária, Bécsiné Jakabfi Marianna

 

Gratulálunk a szép eredményhez!