A venezuelai piarista iskolák válságos helyzetbe kerültek, ezért a piarista rend világméretű gyűjtést hirdetett az ottani intézmények megsegítésére.

A generális atya írása a helyzet részleteivel itt olvasható.

Szakál Ádám tartományfőnök atya levelét a konkrét adományozási lehetőséggel az alábbiakban közöljük.

A venezuelai piarista iskolák – csakúgy mint a többi oktatási intézmény – napról napra élnek, teljes létbizonytalanságban. A kiélezett politikai helyzet és kormányzati intézkedések miatt az ellátórendszerek nem működnek, egyre többen szegényednek el, a tanárok gyakorlatilag hivatástudatból járnak be dolgozni, hogy a rájuk bízottak jövőjét még ebben a lehetetlen helyzetben is próbálják segíteni.

A generális atya felhívásban fordult a piarista tartományokhoz, kérve, hogy imádságainkban hordozzuk az ott élőket, piarista szerzeteseket, nevelőket, diákokat és a családokat. 

A magyar tartomány csatlakozni szeretne az adománygyűjtési kéréshez is, hogy a hétköznapok terheinek hordozásába is bekapcsolódjunk.

Bizalommal kérem iskoláink, a diákok, szülők és barátok segítségét, hogy a venezuelai közösség tagjai megtapasztalhassák az összefogás megerősítő erejét.

A venezuelai közösség megsegítésére szánt adományaikat, kérjük, hogy a Piarista Alapítvány számlaszámán keresztül juttassák el tartományunknak.

Piarista Alapítvány

Számlaszám: CIB 10700024-70759196-51100005

közlemény: Venezuela

(Az Alapítvány honlapján online adományozásra is lehetőség van.)

Intézményünk csatlakozott a Válts egy csokit mosolyra akcióhoz. Ennek keretében csokoládékat gyűjtünk, amelyeket eljuttatunk olyan gyerekeknek, akinek nincs kapcsolatuk a családjukkal. Kérjük, járuljanak hozzá a nehéz körülmények között élő gyerekek karácsonyi ünnepéhez! A csokoládékat december 7-ig lehet behozni az iskolába.

A módosított szöveg itt olvasható.

A népmese napja iskolánkban

„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktők kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”

Részlet a Magyar Olvasástársaság felhívásából. Így fordultak 2005 tavaszán mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon ahhoz a kezdeményezéshez, amely szerint szeptember 30. – Benedek Elek születésnapja – legyen a népmese napja.

E nap szellemében negyedikeseink meglepték az ovisokat, a felsősök pedig a kis alsósokat mesefelolvasásukkal. A kicsik tágra nyílt szemmel hallgatták a náluk alig nagyobbakat. Kitörő tapssal köszönték meg nekik, hogy eljöttek hozzájuk. Akár nap mint nap szívesen hallgatnák őket.

Köszönet mindazoknak, akik megörvendeztették a náluk kisebbeket, példát adva ezzel is az odaadásra, az összetartozásra.