A Piarista Alapítvány karácsonyi kezdeményezést indított a magyar piarista intézmények alacsonyabb keresetű (pedagógus és technikai) munkatársainak a támogatására. 

A részletek itt, az alapítvány honlapján olvashatók. Innen érhető el az adományozásra szolgáló felület is.

Köszönettel fogadjuk támogatásukat!

Óvodánk nagy hangsúlyt fektet a hagyományok ápolására. A népi hagyományok, szokások megismertetésével, felelevenítésével arra törekszünk, hogy erősödjön a gyermekek szülőföldhöz való kötődése, magyarságtudata. Ehhez jó alkalmat, lehetőséget nyújtott a Szent Márton nap ünneplése. A gyermekek megismerték Szent Márton legendáját, a Márton napi szokásokat. A szülők gyermekeikkel készítették el a kis lámpásokat.
Ebben az évben a Katica csoportnak kiemelt volt a Szent Márton nap, hiszen ők készültek az Márton napi ünnepi műsorral. Szent Márton életét, legendáját jelenítették meg a gyermekekkel. Libás dalos játékokat adtak elő, amit a többi csoport gyermekei, óvónői, dadusai és a szülők is lelkesen fogadtak. Az ünnepi műsor után tűzszentelés, majd lámpás felvonulás következett a Szent Márton kápolnához, ami a szülőkkel közös programunk volt. Közös imával fejeztük be az ünnepet.

Idén a Kanizsa TV is vendégünk volt. Köszönjük a szép műsort a Katica csoportnak!

 

Hagyományainkhoz híven 2022. október 18-19-én ismét megrendezésre került a „Mozgással az egészségért” elnevezésű programunk. Ezen napjainkat közös bemelegítő tornával kezdtük. Az első napot Szécsényiné Kápolnás Edina, a SZKES DANCE táncpedagógusával indítottuk.  A zenés és ritmikus bemelegítés megadta a kezdő lendületet ahhoz, hogy óvodásaink várakozással telve tapasztalják meg és éljék át a mozgás örömét. Az igazi erőpróbára ezután került sor. A nagy- és középső csoportosok csapatokat alkotva versenyfeladatokban jeleskedtek. Megmutatták erőnlétüket, taktikájukat és nem utolsó sorban sportszerűségüket.

A második napon Réka óvó néni és Bogi óvó néni nyitották a bemelegítő mozgássort. A gyerekek nagyon élvezték. Mindenki a saját egyéni fejlettsége és szintje alapján mozoghatott. A komolyabb próbatételre már Szatmári Zsolt – a Kanizsai Birkózó SE vezetőedző útmutatásai alapján került sor. Zsolti bácsit már ismerik és szeretik az óvodások. Sokan már rendszeres látogatói az intézményünk falai között működő sportegyesületnek.

Ezzel egy időben a kiscsoportosainknak életkoruknak megfelelő utánzó, mozgásos játékot játszhattak az óvoda udvarán, a friss levegőn. Az önfeledt, játékos gyakorlatok kedvezően hatottak a nap további részére.

 A programsorozat zárásaként minden résztvevő méltó jutalmazásban részesült.

Jó hangulatú sportnapot tölthettünk együtt.

Az együvé tartozás, a kitartás, a vidámság, egymás megbecsülése, a segítségadás alapjait raktuk le.

Tisztelt Szülők, kedves Diákjaink!

 

A 2022/23-as tanév további hónapjaiban a következő változások, illetve pontosítások lépnek életbe:

2022. október 15. szombat: tanítási nap (október 31. helyett). Hétfői órarend szerint tartjuk meg az első 5 órát.

November 2–4., szerda–péntek: tanítási napok.

November 2. szerda, halottak napja: diákmisék a 2., 3. és 5. órában (a 7–12. évfolyamok számára november 8-ról áthelyezve).

November 7. hétfő, 17.00 órától: szülői értekezlet és fogadóóra az 5–12. évfolyam számára. (Az alsós szülői értekezletek az eredeti időpontokban lesznek megtartva.)

November 28. hétfő: Patrocínium, áthelyezve november 25-ről, 8.30 órai kezdettel.

2023. január 6., péntek: a téli szünet utolsó napja.

Január 8. vasárnap: elmarad a 2. évfolyam miseszolgálata a szentmisén.

Április 1. szombat: tanítási nap. Erre a napra kerül át az alsós és a gimnazista lelkinap március 31-ről.

Május 14. vasárnap 11.00 óra: 11. évfolyamos diákjaink bérmálkozása.

A tanév rendjének teljes táblázata itt érhető el.

Néhány év kihagyással az idei nevelési évben ismét megrendezésre került a Mihály-napi vásár és termésáldással egybekötött műsor. Erre az alkalomra a Méhecske csoportos óvodások és óvó nénik készültek, amelyen kicsik és nagyok egyaránt szerepet kaptak. A népviseletbe öltözött gyermekek műsora nagy sikert aratott. Az előadás után az eszteregnyei citerások, majd „Csonti bácsi” közreműködésével egy kis népzenés, táncos mulatság kezdődött. Eközben pedig megkezdődött a vásári forgatag, ahol sok szépet, és természetesen finomat vásárolhattak az érdeklődők, amiket mind szorgos, és ügyes kezek készítettek szeretettel megfűszerezve. 

A Zala Online híradása itt olvasható, a Kanizsa TV kisfilmje pedig alább tekinthető meg.

Óvodánkban nagy hangsúlyt helyezünk a természet megismerésére, a természetes környezetben történő tapasztalatszerzésre, valamint az élő természet védelmére. Minden tanévben szervezünk erdei ovit nagycsoportosaink számára.
Idei úticélunk a Miklósfai parkerdő volt, ahova az Erdők Hete alkalmából október 4. és 5-én látogattunk el. Érkezésünk után a táborhelyünkkel ismerkedtünk meg. Majd az erdész vezetésével ösvénytúrán vettünk részt, ahol megfigyelések, tapasztalatgyűjtések, vizsgálódások, szenzitív játékok színesítették a programot.
Felfedezhettük az őszi erdő szépségét!

Szeptember hónapban Szent Mihály napjára készülve az egyik óvodánkba járó családtól érkezett az ötlet, hogy a gyermekek számára tartsunk egy kis szüreti ízelítőt, ahol az óvodánk kertjében termett szőlőt is feldolgozhatjuk. Csoportonként forgó rendszerben szüreteltük le a tükékről a szőlőt és egyenként szemezgetve kerültek egy nagy tálba. Ezután a darálás, majd a préselés fázisa következett, amiben a gyermekek is aktívan részt vehettek. Miután elkezdett csurdogálni a must, az ovisok felsorakoztak poharaikkal a kóstoláshoz és örömmel kóstolgatták a finom, teljesen egészséges és bio gyümölcslevet, ami nagyon finom, ízletes volt számukra. 

Munkatársunk, Bodó Tamás újra Kárpátalján járt, hogy elvigye az iskolánkban és máshol gyűjtött adományokat az ott élő szegényeknek. A Zala Online híradása itt olvasható.

Szeptember 1-jén, az előző évhez hasonlóan hétköznap délután került sor óvodánk évnyitó szentmiséjére, amelyen az óvodás gyermekek, szüleik és az óvoda dolgozói közösen vettek részt.
Géza atya a gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt szólt, és kérte Isten áldását erre a tanévünkre is.

A nagykanizsai piarista közösség szeretettel hívja az érdeklődőket Pirrotti Szent Pompiliusz búcsújának megünneplésére július 15-én, pénteken 18.00 órára a piarista templomba. Ünnepi szónokunk iskolánk tanára, Kiss Zsolt balatonkeresztúri plébános atya lesz. A szentmisét agapé követi.