Tisztelt Szülők, kedves Diákjaink! A nyár folyamán a következő napokon tartunk vezetői ügyeletet 8.00-12.00 között: június 27., július 11., július 25., augusztus 8., augusztus 22. A titkárság előreláthatólag minden munkanapon nyitva lesz délelőtt. Amennyiben elintéznivalójuk van, érdemes előtte telefonálni és egyeztetni, hogy ki és mikor tud a segítségükre lenni. Szép élményeket, jó pihenést kívánunk mindnyájuknak […]

Kedves Szülők!
 
A szülői értekezletekre és fogadóórákra a tervezett időpontokban, április 4-én (felsősök, gimnazisták) és 5-én (alsósok) 17.00 órai kezdettel kerül sor. A járványhelyzet enyhülése lehetőséget ad arra, hogy ismét személyesen találkozhassunk. Az osztályfőnökök értesíteni fogják Önöket, ha tartanak szülői értekezleteket.

A koronavírus-járvány miatt két éven keresztül nem tudtuk megtartani iskolánk hagyományos zarándoklatát Homokkomáromba. Nagy örömünkre idén, március 25-én újra elindulhattunk.

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén hálát adtunk a piarista rend megalapításáért, imádkoztunk a piarista hivatásokért, lélekben együtt ünnepeltünk egyházmegyénk közösségével (a felújított kaposvári székesegyház megáldása alkalmából). Felajánlottuk intézményünket, valamint (Ferenc pápa szándékához csatlakozva) Ukrajnát és Oroszországot Jézusnak és Szűz Máriának.

Az úton számos fénykép készült, itt láthatók például óvodásaink.

A Kanizsa TV kisfilmje pedig itt tekinthető meg:

A KEGYES ISKOLÁK EGÉSZÉNEK
KEGYELEM ÉS BÉKESSÉG ATYÁNKTÓL, AZ ISTENTŐL!

„Ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé.
Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést”
 (Iz 2,4).

Kedves Testvéreim!

Mindannyian aggodalommal követjük a fájdalmas híreket, amelyek azóta érkeznek, hogy Oroszország megszállta Ukrajna területét, és háborút indított, mely sok szenvedést okoz az egész lakosságnak.

Mint tudjátok, rendünknek két jelenléte van Ukrajnában, az egyik Ocsakivban, a másik Zolocsivban. Három piarista szerzetes végzi küldetésünket az országban: Kazimierz Wójciak, Witold Petelczyc és Grzegorz Osika atyák. Mindhárman a lengyel tartományhoz tartoznak.

Mindhárman úgy döntöttek, hogy Ukrajnában maradnak, hogy lelkileg és anyagilag kísérjék azokat az embereket és közösségeket, akiknek piarista életüket szentelik.

Ezekben a nehéz időkben a legjobb dolog, amit értük tehetünk, hogy személyes és közösségi imáinkban megemlékezünk róluk. Ezért kérjük a rend minden piarista közösségét, a testvériség minden közösségét és minden piarista jelenlétet, hogy külön és gyakran imádkozzanak testvéreinkért, életükért és küldetésükért, valamint azért a sok emberért, akiket ők mint papok nagylelkű odaadással kísérnek.

Ferenc pápa arra kérte az egész egyházat, hogy buzgón imádkozzunk a békéért Ukrajnában, és hogy hamvazószerdán tartsunk böjti és imanapot erre a szándékra. Fogadjuk el a pápa kérését, és ezekben a napokban különösen gondoljunk Kazimierzre, Witoldra és Grzegorzra.

Az Úr különösen meghallgatja a gyermekek imáját. Diákjainkkal is imádkozzunk a három ukrajnai piarista testvérünkért. Biztos vagyok abban, hogy ez az ima különleges vigaszt és erőt fog nekik adni. Gondoljunk az egész lengyel tartományra is, amelynek különböző jelenlétei már most is fogadják és befogadják az Ukrajnából érkező menekülteket.

Róma, 2022. február 26., Szent Paula Montal emléknapja.

Testvéri öleléssel:

Pedro Aguado Sch. P.

rendfőnök

Francesc Mulet Sch. P.

rendi titkár

A nagykanizsai Piarista Iskola pályázatot hirdet iskolakönyvtáros állás betöltésére.

A pályázat feltételei:

  • könyvtáros vagy tanári végzettség,
  • az intézmény keresztény értékrendjének elfogadása.

A pályázat mellékletei:

  • önéletrajz,
  • diplomamásolat,
  • erkölcsi bizonyítvány (csak felvétel esetén kell bemutatni),
  • előnyt jelent az egyházi (plébánosi, lelkészi) ajánlás.

A foglalkoztatás jellege: teljes állás.

Szolgálati lakást tudunk biztosítani a belvárosban, az intézmény területén, zöldövezetben.

A munkakör betöltésének kezdete: 2022. március 16.

A jelentkezéseket e-mailben várjuk az igazgato@nagykanizsa.piarista.hu címen, ugyanitt kérhető bővebb információ is.

Minket, piaristákat az a vágy hajt, hogy Jézus tanítványai, bensőséges barátai és hiteles tanúi legyünk. Azért készítettük az evangéliumos könyvet, hogy megoszthassuk örömünket, és segítséget nyújthassunk a személyes istenkapcsolat megélésében. A kiadvány tartalmazza a 2022-es év napjaira rendelt evangéliumi részleteket (ünnepeken az összes olvasmányt), és mindegyikhez egy-egy elmélkedést piarista szerzetesek tollából.

Ajánljuk mindennapi lelki útravalónak vagy karácsonyi ajándéknak családtagjaik, ismerőseik számára! Kapható a gazdasági irodában december 14-től, januárban is megvásárolható lesz.

A vásárlás módja:
– az óvodások szüleinek: az óvónéniken keresztül
– az alsós diákok szüleinek: az osztályfőnökökön keresztül
– bárki másnak: az 5-12. évfolyamos diákokon keresztül (mivel a járványhelyzet miatt külsősök és szülők nem léphetnek be az intézménybe).

December 6-án este meglátogatta a kollégistákat Szent Miklós püspök. A kollégium lakói nagy szeretettel várták a Mikulást a rendezvényteremben, ahol énekkel és verssel köszöntötték. A Mikulás ezután krampusza segítségével átadta a sok-soka ajándékot, amely nagy zsákjában lapult. A kollégisták már november végén levélben megírták kéréseiket a Mikulásnak, aki minden tőle telhetőt megtett, hogy teljesítse azokat. A találkozás igazán nagyszerűre sikerült, ezért a Mikulás megígérte: jövőre is jön.

Tisztelt Szülők, kedves Felvételizők!

Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy a december 3-ra tervezett gimnáziumi nyílt napot a járványhelyzet miatt nem tudjuk megtartani. 

A venezuelai piarista iskolák válságos helyzetbe kerültek, ezért a piarista rend világméretű gyűjtést hirdetett az ottani intézmények megsegítésére.

A generális atya írása a helyzet részleteivel itt olvasható.

Szakál Ádám tartományfőnök atya levelét a konkrét adományozási lehetőséggel az alábbiakban közöljük.

A venezuelai piarista iskolák – csakúgy mint a többi oktatási intézmény – napról napra élnek, teljes létbizonytalanságban. A kiélezett politikai helyzet és kormányzati intézkedések miatt az ellátórendszerek nem működnek, egyre többen szegényednek el, a tanárok gyakorlatilag hivatástudatból járnak be dolgozni, hogy a rájuk bízottak jövőjét még ebben a lehetetlen helyzetben is próbálják segíteni.

A generális atya felhívásban fordult a piarista tartományokhoz, kérve, hogy imádságainkban hordozzuk az ott élőket, piarista szerzeteseket, nevelőket, diákokat és a családokat. 

A magyar tartomány csatlakozni szeretne az adománygyűjtési kéréshez is, hogy a hétköznapok terheinek hordozásába is bekapcsolódjunk.

Bizalommal kérem iskoláink, a diákok, szülők és barátok segítségét, hogy a venezuelai közösség tagjai megtapasztalhassák az összefogás megerősítő erejét.

A venezuelai közösség megsegítésére szánt adományaikat, kérjük, hogy a Piarista Alapítvány számlaszámán keresztül juttassák el tartományunknak.

Piarista Alapítvány

Számlaszám: CIB 10700024-70759196-51100005

közlemény: Venezuela

(Az Alapítvány honlapján online adományozásra is lehetőség van.)