Virovecz Adrienn 12. a osztályos diákunk a ballagásra készülve megfogalmazta gondolatait a mögötte álló iskolai évekről. Sorait engedélyével, változtatás nélkül tesszük közzé.
7 *teljes* tanév
A 2016-os tanévnyitó előtt négy nappal, szombaton hangra talált valami nagyon hirtelen jött ötletem: „anya, (…) hadd menjek át a piaristába.” (A legfőbb indokot itt nem firtatnám.) Aludtunk rá egyet. A 11 éves kicsi Adri másnap is, sőt még hétfőn is ugyanezt kérte, totális magabiztossággal. Aznap délután már bent beszélgettek velem az irodában, intéztük a papírokat, stb. Oké, piaros lettem.
Szerda: tanévnyitó. Olyan gyorsan pörögtek az események, hogy akkori osztályfőnökömhöz, D. Á. bácsihoz még el sem jutott a hír, hogy újabb fővel gyarapszik a 6. a osztály létszáma.
Az első hetekben óriási lelkesedéssel köszöntöttem tanárainkat az ikonikus „Laudetur Iesus Christus” imádsággal. Annyiszor hallottam: ez is egy ima. Rövidke, kedves imádság.
Volt egy ember, aki ugyan ma már nincs közöttünk, az arca különösen is megmaradt bennem, bár sosem volt lehetőségem beszélgetni vele. Ő Göde Edit tanárnő. Sugárzott, s valahányszor rám mosolygott, tudtam, hogy jó helyen vagyok.
Ezért tehát csatlakozva az osztálytársaimhoz, 2017. január 21-én én is megírtam a kisgimis felvételit. Rettentően izgultunk. Máig őrzöm a „felvételt nyert” papíromat, ami Rezsek tanárnő kézjegyét is őrzi, akinek halála szintén mindannyiunkat megrendített.
S aztán ott van a rengeteg találkozás, beszélgetés, barátságok. Ma már értetlenül állok az elmúlt évek előtt, s keresem a választ. Honnan volt bátorságom például ahhoz az éjszakába nyúló, pesti piarban lezajlott D. A. atyás beszélgetéshez? Nem tudom. De soha nem maradtam tanácstalan. Volt, hogy szigorral, mosollyal vagy épp fáradtsággal vegyítve, de mindig kaptam választ a kérdéseimre. Nem hagytak magamra, akárkit is kerestem.
Visszagondolva azt látom, hogy eddigi életem legmeghatározóbb döntése ez a hét tanévvel ezelőtti iskolaváltás volt. Na de tudjátok, mi a gyönyörű ebben? A hetes szám a Bibliában a teljesség, a tökéletesség szimbóluma. S én ebben a hét évben az egyetlen Tökéletest ismerhettem meg egyre és egyre közelebbről.
Gyönyörű az Isten útja. A szeretet elmegy a végsőkig, s ahogy azt 2018 tavaszán T. B. nővér mondta: „a kereszt nem csak szomorúság és gyász. Hanem öröm, béke, biztonság, s még ennél is több, mert Valaki ennyire szeret az első pillanattól fogva. Mindannyiunkat.”
Most, a legvégén, a „hetesnél” látom igazán az élet értelmét, és azt, hogy a szeretet nem csak egy elcsépelt katolikus dolog.
A Szeretet él.
„Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.”
(Pilinszky János: Átváltozás)