Nagykedden gimnazista diákjaink keresztutat adtak elő iskolatársaiknak az udvaron.
A némajátékot, amelyet Bende Krisztián tanár úr tanított be, Liszt Ferenc Via Crucis című művének zenéje kísérte.
ha nincs megadva kategória, a bejegyzés automatikusan ide kerül
Nagykedden gimnazista diákjaink keresztutat adtak elő iskolatársaiknak az udvaron.
A némajátékot, amelyet Bende Krisztián tanár úr tanított be, Liszt Ferenc Via Crucis című művének zenéje kísérte.
Nagyböjti lelki napot tartottunk a felső tagozatosok és a gimnazisták számára.
A felsős lelki nap témája a család volt, a különböző évfolyamokon más-más fókusszal – 5. család, 6. barátság, 7. szerelem, 8. kamaszkor. Rövidfilmek megtekintésével kezdtük a napot. Ezután csoportokban dolgoztunk tovább. A napot közös szentmisével zártuk. A felsős programok szervezői Csicsek Gabriella és Bende Krisztián pedagógusok voltak.
A gimnazistákhoz a Rád Találtam dicsőítő csoport érkezett, hogy közös énekléssel és hiteles tanúságtételekkel támogassák diákjainkat és segítsék őket a lelki ráhangolódásban. A gimnazisták lelki napját Böszörményi Géza piarista atya szervezte.
a Kanizsa TV tudósítása a gimnáziumi lelki napról: https://www.youtube.com/watch?v=aQSuGGKJog4&t=932s
IRÁNY A DÖNTŐ!
Betlehem-Simon Rebeka egy újabb kémiaverseny országos döntőse.
Betlehem-Simon Rebeka, iskolánk 10. a osztályos tanulója, kategóriájában az 1. helyen végzett, s ezzel bejutott az országos döntőbe az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny vármegyei fordulóján. A Megyei Versenybizottságok szervezték és bonyolították le a versenyt. A feladatlapot az Irinyi OKK Versenybizottság készítette el. A verseny írásbeli feladatokból és laboratóriumi gyakorlatból állt.
Rebeka felkészítő tanára Török Károlyné tanárnő.
Az országos döntőt a Magyar Kémikusok Egyesülete és a Debreceni Egyetem szervezi és bonyolítja le. A továbbjutott versenyzőkre, így Rebekára is egy 3 napos, írásbeli feladatból,
laboratóriumi gyakorlati feladatból és szóbeli versenyből álló megmérettetés vár.
Szívből gratulálunk Rebekának és mentorának az elért eredményekhez és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy képviseli iskolánkat egy ilyen rangos versenyen!
A 8. a osztály részt vett az OperaKaland tavaszi programján, melynek keretében Purcell: Dido és Aeneas című operájával ismerkedett meg. A programot Laskai Lilla tanárnő mint osztályfőnök szervezte és valósította meg. Nagyné Bogdán Mária tanárnő volt a másik kísérő pedagógus.
A 8. a osztály tanulói így számoltak be az eseményről:
Az osztállyal ellátogattunk Budapestre az Eiffel Műhelyházba, hogy megnézzünk egy fantasztikus operát, a Dido és Aeneast. Reggel 7:15-kor indult a vonatunk, nagyon jó hangulatban telt az út. Érkezés után játszóterezhettünk egy kicsit, majd bementünk az épületbe, ahol a darabot adták elő. Már maga a hely is csodásan nézett ki. Az opera érdekes volt, bár nem az én műfajom, de a tánc nagyon tetszett. Ezután bejártuk a budai várnegyedet. Este újfent vonatra szálltunk, és zenei aláfestéssel hazamentünk. (Pőcze Nóra beszámolója)
Nagyon színvonalas volt az előadás, nekem nagyon tetszett. Nagyon jó volt a hangulat és az egész nap. (Kiss Nóra)
Az operakaland csodás volt! Igaz, hogy korán kellett indulni, de megérte. A budapesti séta, és az épületek megtekintése szuper volt. (Kardos Máté)
Nagyon tetszett az előadás, és meglepett, amikor megtudtam, hogy lesz esélyem megnézni, hiszen a szerzővel az elmúlt évben már megismerkedtünk. (Németh Diána)
Izgalmas volt, nekem személy szerint nagyon tetszett. A várnegyedben nagyon szép volt a kilátás. Egy laza három és fél órás vonat úttal zárult a nap, ami nagyon vicces volt. (Makoviczky Mátyás)
A kirándulásra Nagyné Bogdán Mária kísért el bennünket, akinek ezúton is köszönjük, hogy velünk töltötte a napot!
Iskolánk magyar munkaközössége rendezte az idei tanévben a Szép Magyar Beszéd verseny Zala vármegyei középiskolai fordulóját Baranyai Magdolna pedagógus vezetésével.
23 tanuló vett részt a vármegyei fordulón, 15 diák a gimnázium, 8 tanuló a szakképző kategóriában. Kategóriánként az első két helyezett képviseli Zala vármegyét az országos versenyen.
A gimnáziumi kategória nyertese Müller István, a Batthyány Lajos Gimnázium tanulója, a Piarista Kollégium növendéke lett. Iskolánkból Körmendi Kata 11. b osztályos tanuló a 3. helyezést érte el. Felkészítő tanára Baranyai Magdolna.
a Kanizsa TV tudósítása az eseményről itt tekinthető meg:
https://youtu.be/lpqFXpLE7cU?t=516
Gratulálunk a szép helyezésekhez!
Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny országos döntője
Idén tizedik alkalommal rendezte meg a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara az Oláh György Országos Középiskolai Kémiaversenyt. A verseny lebonyolítója az idei évben is a Szent-Györgyi Albert Szakkollégium volt. A versenynek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adott otthont, az eredményhirdetés pedig a Richter Gedeon Nyrt. központi épületében zajlott.
A verseny kétnapos döntője március 1-én és 2-án került megrendezésre, melyen iskolánk 10. a osztályos tanulója, Betlehem-Simon Rebeka vett részt. Rebekát Török Károlyné tanárnő segítette a felkészülésben. A második fordulóban legjobban teljesítő 38 diáknak a zárthelyi döntő első napján egy feladatlapot kellett megoldania 240 percben, az esti órákban pedig egy 120 perces laboratóriumi gyakorlaton is bizonyítania kellett tudását. A második versenynapon egy szóbeli forduló következett, ahol minden versenyző egy már előre kidolgozott témát prezentált, melyet szakmai zsűri pontozott.
A szervezők minden kategóriában díjazták az első három helyezettet, valamit a szóbelin legjobban teljesítő diákot, emellett az első hat helyezett 30 felvételi többletpontot
kapott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karára.
Rebeka kategóriájában az országos döntőn 4. helyezést ért el, valamint a döntő szóbeli részén is remekül teljesített, övé lett a 2. legmagasabb pontszám, ezzel ő is
jogosult lett a 30 felvételi többletpontra.
Gratulálunk Rebekának és felkészítő tanárának Török Károlynénak a döntőn elért eredményért és a továbbiakban is sok sikert kívánunk nekik!
Iskolánk 7 – 11. évfolyamos tanulói jelentkezhetnek a Piarista Vitorlástáborba, ami a teljes nyári szüneten átívelve 6 turnusban kerül megszervezésre.
Turi Gellért piarista atya érkezett hozzánk Budapestről, hogy roadshow keretében tájékoztassa a diákjainkat a nagyszerű lehetőségról.
Gellért atyától megtudhattuk, hogy a 6 turnusból minden alkalom 1-1 hetet ölel fel, aminek keretében megtanulhatják a résztvevők a a vitorlázás szakszavait, a szükséges elméleti hátteret, és természetesen gyakorlati képzés is lesz, naponta 2×3 órában. A táborba egyénileg és csoportosan is lehet jelentkezni, 7-11. évfolyamos diákokat várnak. Gellért atya elmondta, hogy míg régebben főként budapesti piarista diákok jelentkeztek a távitorlás táborba, addig napjainkban már több mint 70 százaléka a résztvevőknek a vidéki piarista intézményekből jelentkezik. A tábor árának kifizetéséhez alapítványi hozzájárulást lehet kérni, hogy senki se maradjon ki anyagi okok miatt a táborozásból.
Három diákunk is beszámolt a hallgatóságnak a tábori élményekről, hiszen Bende Ágoston, Csák András Palkó és Erdei Máté 10. a osztályos tanulóink már visszatérő vendégei a vitorlástábornak.
A Kanizsa TV is hírt adott az előadásról:
https://youtu.be/0geBQwRtYA4?t=736
Baranyai Magdolna tanárnő, mint felkészítő tanár számolt be az alábbi szép versenyeredményekről:
Baár-Madas Református Gimnáziumban rendezett Anyanyelvi Napon Szita Anna 7. a osztályos tanuló 2. helyezett lett a szépkiejtési versenyen. Az 5. b osztály csapata: Bencze Botond, Dervalics Emese, Fűr András 3. helyezett lett a nyelvi játékok csapatversenyen.
Gratulálunk a szép eredményekhez!
” A Tiszán innen, Dunán túl című népdaléneklési versenyt országos, felmenő rendszerű megméretést idén huszadik, jubileumi alkalommal tartják meg az egerszegi Liszt Ferenc Általános Iskolában, ahol csütörtökön és pénteken közel hatszáz fiatal lép fel. …. A zalai döntőre 33 településről, 53 intézményből közel hatszáz diák jelentkezett, felkészülésüket 66 nevelő segítette. Öt korcsoportban, illetve szóló, kisegyüttes és énekegyüttes kategóriában lépnek fel és a hagyományokat követve mindannyian zalai népdalokat adnak elő. A zalai fellépők mellett érkeztek versenyzők Lendváról, Dabronakról, Pártosfalváról, ahogy ez az elmúlt nyolc évben is történt. A verseny résztvevőit köszöntötte Balaicz Zoltán polgármester és Kajári Attila a tankerület igazgatója is. ” (https://www.zaol.hu/helyi-kultura/2024/02/tiszan-innen-dunan-tul-orszagos-nepdaleneklesi-verseny-gyermeke-szamara)
A nagykanizsai piarista diákokat Laskai Lilla tanárnő készítette fel a versenyre.
Piarista Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Boldog Donáti Celesztina Óvoda
cím:
8800 Nagykanizsa, Sugár út 11-13.
OM azonosító kód: 037513
bankszámlaszám:
11749015-20004628
titkárság: titkarsag@nagykanizsa.piarista.hu
iskolatitkár:
Tóthné Tóthpeti Zsuzsanna
gazdasági iroda:
gazdasagi@nagykanizsa.piarista.hu
menzaügyben: Németh Istvánné
kollégium: kollegium@nagykanizsa.piarista.hu
e-naplóval kapcsolatos kérdések: enaplo@nagykanizsa.piarista.hu
adminisztrátor: Kiss Flóra
Nagykanizsai Piarista Iskoláért Közhasznú Alapítvány
bankszámlaszám:
11749015-20031495
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.