Októberben tartottuk meg az idei első gimnáziumi beiskolázási nyílt napunkat. A program reggel nyolc órakor kezdődött és délig tartott.

Az érdeklődő vendégeink először az igazgatói tájékoztatót hallgatták meg, majd betekintést nyerhettek az itt folyó nevelési-oktatási tevékenységbe. Hallhattak a színvonalas biológia oktatásról, megtekinthették a kémia szakkörösök és a dráma tagozatosok bemutatóját. Találkozhattak az éppen itt tartózkodó német cserediákokkal, hallhattak úti-élménybeszámolókat külföldi utazásokról, láthattak robot-bemutatót az informatika teremben.

Következő nyílt napunk, amikor nyílt órákra lehet beülni: november 29-30.

képek a nyílt napunkról:

 

1956-os megemlékezésünkön az alsó tagozaton a 4. a és 4. b osztályok, a felső tagozaton és a gimnáziumban a 12. b osztály szerepelt. Takács Éva és Farkas Mária tanárnők készítették fel a diákokat. Az ünnephez méltó, nagyon szép megemlékezésben volt része intézményünk diákjainak és munkatársainak.  A műsorok nagy sikert arattak, a kicsik megemlékezésére a Kanizsa TV is ellátogatott.

 

 

Hagyományainkhoz híven 2022. október 18-19-én ismét megrendezésre került a „Mozgással az egészségért” elnevezésű programunk. Ezen napjainkat közös bemelegítő tornával kezdtük. Az első napot Szécsényiné Kápolnás Edina, a SZKES DANCE táncpedagógusával indítottuk.  A zenés és ritmikus bemelegítés megadta a kezdő lendületet ahhoz, hogy óvodásaink várakozással telve tapasztalják meg és éljék át a mozgás örömét. Az igazi erőpróbára ezután került sor. A nagy- és középső csoportosok csapatokat alkotva versenyfeladatokban jeleskedtek. Megmutatták erőnlétüket, taktikájukat és nem utolsó sorban sportszerűségüket.

A második napon Réka óvó néni és Bogi óvó néni nyitották a bemelegítő mozgássort. A gyerekek nagyon élvezték. Mindenki a saját egyéni fejlettsége és szintje alapján mozoghatott. A komolyabb próbatételre már Szatmári Zsolt – a Kanizsai Birkózó SE vezetőedző útmutatásai alapján került sor. Zsolti bácsit már ismerik és szeretik az óvodások. Sokan már rendszeres látogatói az intézményünk falai között működő sportegyesületnek.

Ezzel egy időben a kiscsoportosainknak életkoruknak megfelelő utánzó, mozgásos játékot játszhattak az óvoda udvarán, a friss levegőn. Az önfeledt, játékos gyakorlatok kedvezően hatottak a nap további részére.

 A programsorozat zárásaként minden résztvevő méltó jutalmazásban részesült.

Jó hangulatú sportnapot tölthettünk együtt.

Az együvé tartozás, a kitartás, a vidámság, egymás megbecsülése, a segítségadás alapjait raktuk le.

     

Bemné Zsohár Katalin magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő kísérte el az ötödikeseket a Petőfi-busz kiállításának megtekintésére. Kati néni és az ötödikesek így számoltak be az eseményről:

Októberben iskolánk 5. a és 5. b osztálya megtekintette a Petőfi 200 kiállítást, azaz
a Petőfi-buszt a HSMK parkolójában. A vándorkiállítás Petőfi Sándor rövid, de annál
mozgalmasabb életútját és alkotói dinamizmusát mutatta be versei, útirajzai és személyes
tárgyai segítségével.
A gyerekek interaktív táblák, kukucskáló ablakokban elrejtett személyes tárgyak, kirakós- és
ügyességi játékok segítségével szerezhettek még több ismeretet a költőről.
Nagyon élvezték a kiállítást, ezt a következőképpen fogalmazták meg:

 

„Nekem nagyon tetszett az érintőképernyős tábla, meg a kukucskáló ablak, amelyikben Petőfi billiárd dákója volt látható, amit a Pilvax kávéházban használt.”   

 

 

 

 

 

„Nagyon jó volt a mágneses kirakós, meg amikor a kötél két végét mozgatva szavakat kellett a helyére tenni a versben.”

 

 

 

 

 

 

 

 

„Érdekes dolgokat tudhattunk meg Petőfi Sándorról, rokonairól és barátairól, például, hogy felesége, Szendrey Júlia csinált neki egy hímzett tárcát.”

 

Elindult idén is a Kalazancius Mozgalom. Több csoport is új vezetőket kapott, a régiek folytatták munkájukat az eddigi csoportjukkal. A KM vezetőknek a nyitó alkalmon kívül, szeptemberben már volt egy csoportvezetői megbeszélésük a koordinátorokkal együtt.
A KM-ben idén is zajlani fog az élet, a csoportvezetők pedig lelkesen készülnek a találkozásokra.

Viva viva Calazanz!

Immár négyéves múltra visszatekintő cserekapcsolatunk keretében egy hetet tölt nálunk a meuselwitzi Veit-Ludwig-von-Seckendorff-Gymnasium diákjainak és tanárainak 15 fős csapata. A Kanizsa TV a nyitó kulturális estre látogatott el.

Tisztelt Szülők, kedves Diákjaink!

 

A 2022/23-as tanév további hónapjaiban a következő változások, illetve pontosítások lépnek életbe:

2022. október 15. szombat: tanítási nap (október 31. helyett). Hétfői órarend szerint tartjuk meg az első 5 órát.

November 2–4., szerda–péntek: tanítási napok.

November 2. szerda, halottak napja: diákmisék a 2., 3. és 5. órában (a 7–12. évfolyamok számára november 8-ról áthelyezve).

November 7. hétfő, 17.00 órától: szülői értekezlet és fogadóóra az 5–12. évfolyam számára. (Az alsós szülői értekezletek az eredeti időpontokban lesznek megtartva.)

November 28. hétfő: Patrocínium, áthelyezve november 25-ről, 8.30 órai kezdettel.

2023. január 6., péntek: a téli szünet utolsó napja.

Január 8. vasárnap: elmarad a 2. évfolyam miseszolgálata a szentmisén.

Április 1. szombat: tanítási nap. Erre a napra kerül át az alsós és a gimnazista lelkinap március 31-ről.

Május 14. vasárnap 11.00 óra: 11. évfolyamos diákjaink bérmálkozása.

A tanév rendjének teljes táblázata itt érhető el.

Néhány év kihagyással az idei nevelési évben ismét megrendezésre került a Mihály-napi vásár és termésáldással egybekötött műsor. Erre az alkalomra a Méhecske csoportos óvodások és óvó nénik készültek, amelyen kicsik és nagyok egyaránt szerepet kaptak. A népviseletbe öltözött gyermekek műsora nagy sikert aratott. Az előadás után az eszteregnyei citerások, majd „Csonti bácsi” közreműködésével egy kis népzenés, táncos mulatság kezdődött. Eközben pedig megkezdődött a vásári forgatag, ahol sok szépet, és természetesen finomat vásárolhattak az érdeklődők, amiket mind szorgos, és ügyes kezek készítettek szeretettel megfűszerezve. 

A Zala Online híradása itt olvasható, a Kanizsa TV kisfilmje pedig alább tekinthető meg.

 

Október 6-án iskolánk valamennyi tanulója részt vett a megemlékezésen, amit a Vasemberház udvarán tartottunk az  aradi vértanúk szoborcsoportnál.

Az 1-12. évfolyamos diákjaink meghallgatták az iskolai énekkar előadásában az aradi tizenhárom balladáját, majd két vértanú búcsúlevelét.

 

 

 

 

 

A tanulók elhelyezték a megemlékezés virágait a szobroknál, ahol egy-egy mécsest is gyújtottak az osztályok képviselői. A Himnusz közös eléneklésével zártuk az ünnepséget.

 

 

 

   

 

Óvodánkban nagy hangsúlyt helyezünk a természet megismerésére, a természetes környezetben történő tapasztalatszerzésre, valamint az élő természet védelmére. Minden tanévben szervezünk erdei ovit nagycsoportosaink számára.
Idei úticélunk a Miklósfai parkerdő volt, ahova az Erdők Hete alkalmából október 4. és 5-én látogattunk el. Érkezésünk után a táborhelyünkkel ismerkedtünk meg. Majd az erdész vezetésével ösvénytúrán vettünk részt, ahol megfigyelések, tapasztalatgyűjtések, vizsgálódások, szenzitív játékok színesítették a programot.
Felfedezhettük az őszi erdő szépségét!