VÉLEMÉNYED SZERINT MELYEK ISKOLÁNKBAN

A LEGSZÍNVONALASABBAN OKTATOTT TANTÁRGYAK?


A legszínvonalasabbak…

Hogyan mértük?

A mérés során egy tárgy akkor kapta meg a színvonalas jelzőt, ha az osztálynak több, mint 20 %-a megjelölte a legszínvonalasabban oktatott  tárgyak között. Egy diák maximum három tárgyat jelölhetett meg, de nem volt kötelező a jelölés, tehát az is előfordulhatott, hogy egy diák egy tárgyat sem jelöl.

Iskolai szinten akkor kapja a tárgy a jelzőt, ha az összdiákság több mint 35%-a megjelölte a tárgyat.  Az iskolai szintű megjelölés tanár-független, mert  mind a 11 osztályt  érinti.

Iskolai szinten abszolút első helyezett a MATEMATIKA!

Tanár-függetlenül a 11 osztályból 6-ban abszolút első helyen van a matematika. A többi osztályban is szerepel a legnépszerűbbek között. A legkiemelkedőbb az egyik  végzős osztály véleménye volt, ők 88%-ban tartották a legszínvonalasabbnak ezt a tárgyat.

Iskolai szinten második helyezett a TÖRTÉNELEM. Volt olyan osztály, – a másik végzős osztály,  ahol a diákság 83 %-a tartja a legjobbnak a történelemoktatást.

A harmadik legszínvonalasabbnak tartott oktatás az iskolánkban az idegen nyelv oktatás, ezen belül is az ANGOL nyelv.
Az emelt szintű angol oktatásban az angolosok 86 %-a tartja az angolt a legjobban oktatott tárgyának. Iskola összesben 2 osztályban az angolé az abszolút többség, és 8 további osztályban bent van a népszerűek között.

További színvonalasnak tartott népszerű tárgyak a természettudományi tárgyak: BIOLÓGIA, KÉMIA, FÖLDRAJZ. Szinte minden osztályban (ahol e tárgyakat tanulják) szerepeltek a színvonalasak között.  Ezen tárgyak népszerűségét a nagy létszámú szakköri tagság és a gyönyörű emelt szintű érettségi eredmények is igazolják.

Diákjaink véleményét alátámasztják az érettségi eredményeik is. (Az érettségi eredményekről egy összefoglalót IDE KATTINTVA olvashatsz.)

Kiemelkedik a NÉMET az emelt szintű német nyelvi képzésben a 100 %-os népszerűségével.

Megszakítás