“Az én varázslatos kertem” című országos rajzpályázaton Németh Izabella 2.a osztályos kisdiák elnyerte a zsűri KÜLÓNDÍJát.

  Felkészítője Cséplő Erzsébet.

Munkájához szeretettel gratulálunk!

A Szent György Katolikus Óvoda, Általános Iskola és AMI által megrendezett III. országos rajzpályázaton 

Maresch Laura 2.a osztályos tanuló 1. helyezést ért el.

Felkészítője Cséplő Erzsébet tanítónő.

Eredményéhez szeretettel gratulálunk!

 
 

Csire Borbála, a hatosztályos gimnáziumunk 8. a osztályos tanulója a Mozaik Tankönyvkiadó „Science” angol nyelvű természettudományos versenyén országos 3. helyezést ért el.

Bori Szegeden vette át az előkelő helyezéséért járó oklevelet.

 

Felkészítő tanára Bécsiné Jakabfi Mariann tanárnő.

 

A Kőrösi Csoma Sándor Megyei Szövegértő Versenyen 210 gyermek vett részt.

Iskolánk felső tagozatos évfolyamai is képviseltették magukat.

Az eredményhirdetésen Pőcze Nóra 7. a osztályos diákunk vett részt, aki 3. helyezést ért el a versenyen.

Nóra felkészítője Laskai Lilla tanárnő.

 

Gratulálunk a szép helyezéshez!

 

A Zala megyei német nyelvi versenyen a 9-10. évfolyam számára megrendezett szóbeli és írásbeli összetettben Plander Zsófia 9. a osztályos tanuló 1. helyezést ért el a 9/I. kategóriában.
Zsófia szóbelije 100 %, az írásbelije 98 % lett!

Zsófia felkészítő tanára Gáspár Klára tanárnő.

Gratulálunk a szép helyezéshez!

Lengyelországba, Dąbrowa Górniczába voltak hivatalosak a Kanizsai Birkózó Sportegyesület versenyzői. A Monstral Silesia Cup szabadfogású viadalon több mint 280 versenyző mérettette meg magát, köztük négy kanizsai piarista diák is.
A diák II. korcsoportban négy győztes mérkőzéssel első helyezett lett Fűr András (4. b), aki a döntőben, szoros csatában klubtársát, Pfeifer Vilmost (4. a) győzte le. Vilmos szépen csillogó ezüstéremmel zárta a versenyt (38 kg). Három győztes és két vesztes mérkőzéssel ötödik helyen zárt Bencze Botond (4. b, 42 kg). Fűr Dávid (6. a) ugyan győzelemmel kezdte a versenyt, de a folytatásban veszített, így sajnos ezúttal nem jutott el az éremért való csatáig. A kanizsaiak a csapatverseny eredményhirdetésénél is érdekeltek voltak, a dobogó második fokára állhattak fel!
Az edző véleménye szerint nagy árkot ugrottak át a fiúk a versenyen való részvétellel. Nehezített körülmény ennyire távol az otthontól, idegen nyelvű emberek között is a legjobb formát mutatni, de nekik sikerült. Jó volt látni, hogy bátran, harcosan, egymást csapatként is segítve küzdöttek. Nemcsak élményeket, hanem tapasztalatokat is gyűjtöttek, és az érmeket látva bizakodóak lehetünk a jövő eredményességét illetően is.

Szatmári Zsolt edző

Az eseményről a Kanizsa TV is megemlékezett:

A Kőrösi Idegen Nyelvi Verseny írásbeli eredménye alapján két diákunk, a 8.a osztályos Csira Borbála és Trojkó Ákos bejutott a szóbeli fordulóra. A megmérettetésre március 7-én került sor, ahol mindketten kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Maguk mögött hagyva a 8. osztályosok mezőnyét Bori az első, Ákos a második helyen végzett. Mindkét tanulónak szívből gratulálunk! – írta meg a szép hírt Bécsiné Jakabfi Mariann, a versenyzők felkészítő tanára.

 

 

 

 

 

 

Herczeg Flóra 8. a osztályos tanuló, a hatosztályos gimnáziumunk diákja a Szép Magyar Beszéd verseny városi és városkörnyéki fordulóján 1. helyezést ért el.

Ez azt is jelenti, hogy Flóra továbbjutott a regionális fordulóba, amit egy három napos program keretében rendeznek meg Balatonbogláron.

Flóra felkészítő tanára Szabóné Konkolyi Terézia tanárnő.

Mindkettőjüknek gratulálunk a szép eredményhez!

A 12. a osztályunk körzeti (Dunántúli) fordulót megnyert csapata vett részt a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny országos döntőjén Budapesten.

A diákjaink országos IV. helyezést értek el ezen a rangos versenyen!

A csapat tagjai:

Bognár Bori, Horváth Sára, Nagy Noémi, Szabó Mónika12. a.

Felkészítő tanáruk Szabóné Konkolyi Terézia tanárnő.

Gratulálunk a szép helyezéshez!

a képen balról jobbra: Szabó Mónika, Bognár Bori, Horváth Sára, Nagy Noémi

 

A Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen előkelő helyezéseket értek el iskolánk tanulói. Felkészítő tanáruk Szabóné Konkolyi Terézia tanárnő.

körzeti forduló (Dunántúl) 9-12. osztály:

1. helyezés: Bognár Bori, Horváth Sára, Nagy Noémi, Szabó Mónika – 12. a
3. helyezés: Kovács Csenge, Polacsek Sára, Tratnyek Adél, Trojkó Dorka – 10. a

körzeti forduló (Vas és Zala megye) 5-8. osztály

5. helyezés: Deiszinger Annamária, Novák Annamária, Vajda Luca, Vigh Ákos – 8. a

Gratulálunk a szép helyezésekhez!

a 12. a osztály csapata:

a 10. a osztály csapata:

a 8. a osztály csapata: