A venezuelai piarista iskolák válságos helyzetbe kerültek, ezért a piarista rend világméretű gyűjtést hirdetett az ottani intézmények megsegítésére.

A generális atya írása a helyzet részleteivel itt olvasható.

Szakál Ádám tartományfőnök atya levelét a konkrét adományozási lehetőséggel az alábbiakban közöljük.

A venezuelai piarista iskolák – csakúgy mint a többi oktatási intézmény – napról napra élnek, teljes létbizonytalanságban. A kiélezett politikai helyzet és kormányzati intézkedések miatt az ellátórendszerek nem működnek, egyre többen szegényednek el, a tanárok gyakorlatilag hivatástudatból járnak be dolgozni, hogy a rájuk bízottak jövőjét még ebben a lehetetlen helyzetben is próbálják segíteni.

A generális atya felhívásban fordult a piarista tartományokhoz, kérve, hogy imádságainkban hordozzuk az ott élőket, piarista szerzeteseket, nevelőket, diákokat és a családokat. 

A magyar tartomány csatlakozni szeretne az adománygyűjtési kéréshez is, hogy a hétköznapok terheinek hordozásába is bekapcsolódjunk.

Bizalommal kérem iskoláink, a diákok, szülők és barátok segítségét, hogy a venezuelai közösség tagjai megtapasztalhassák az összefogás megerősítő erejét.

A venezuelai közösség megsegítésére szánt adományaikat, kérjük, hogy a Piarista Alapítvány számlaszámán keresztül juttassák el tartományunknak.

Piarista Alapítvány

Számlaszám: CIB 10700024-70759196-51100005

közlemény: Venezuela

(Az Alapítvány honlapján online adományozásra is lehetőség van.)

AZONOSÍTÁS

Neved? Ki volt az osztályfőnököd?

 

TANULMÁNYOK

Melyik egyetemre/főiskolára jársz/jártál?

Miért ezt választottad? Nem bántad-e meg? Mit vár az egyetem a jelentkezőktől? Mennyire nehéz a képzés?

Jó-e a képzés? El lehet-e vele helyezkedni?

 

MÉLYKÉRDÉSEK – KI VAGY TE?

Mi a leghasznosabb tudás?

Mik a legfontosabb kérdéseid? Mik a fontosságaid?

Mire vagy büszke? Volt-e életed során rossz döntésed? Döntéseidbe bevonod-e Istent?

 

TE és a PIAR

Mit adott hozzád a Piarista Iskola?

Miben gondolkodnál másképp, ha nem ide jártál volna?

Gyerekeidet ide íratnád-e, ha Kanizsán laknál?

Öregdiák-találkozót tartottunk a Patrocínium hétvégéjén a Piarista Gimnáziumban. A résztvevők jelenleg főiskolán, egyetemen folytatják tanulmányaikat, vagy esetleg már el is helyezkedtek.

E programot már hagyományosan, évről-évre megrendezi az iskola, végzős tanulói számára. A cél az, hogy e módon, közvetlenül segítsenek a pályaválasztás előtt álló diákoknak, mondta el Paucsáné Titz Eszter a Diákszövetség nagykanizsai tagozatának elnöke. Ő maga is e falak közt folytatta tanulmányait, 2004-ben érettségizett, majd a főiskola elvégzését követően visszatért szeretett intézményébe, s jelenleg óvodapedagógusként dolgozik a Boldog Donáti Celesztina Óvodában. Több, mint 30 egykori piarista diák látogatott vissza iskolájába szombaton. A bemutatkozást követően kisebb csoportokban zajlottak a beszélgetések. Bölcsész, reál, egészségügyi, óvodapedagógus, gazdasági – többek közt e csoportokra oszlottak a tanulók. Eszter elmondta, tapasztalataik szerint nagy haszna van e találkozónak, hiszen a fiatalok közvetlenül jutnak információhoz, s bátrabban teszik fel kérdéseiket, esetenként az adott főiskoláról, egyetemről. Nemcsak végzősök, 11. évfolyamosok is részt vettek a beszélgetéseken, a legtöbben konkrét továbbtanulási elképzeléssel rendelkeznek, van aki a teológiát választja, de szóba került a japanisztika, a színháztörténet és a sport is. A rendezvény zsíroskenyér-partival zárult.