Iskolánkból 6 diák vett részt azon az országos szervezésű táborozáson, melyet piaristák Kalazancius Mozgalmának hazai szervezői Eger mellett, Cserépváralja határában augusztus 9. és 13. között rendezték meg, immár a 2. alkalommal. 

itt érhető el a Magyar Kurír cikke a fiataloknak szervezett táborról:

 Befogadó, megtartó közösségben – Lezárult a Kalazancius Mozgalom idei országos tábora | Magyar Kurír – katolikus hírportál (magyarkurir.hu)

a képek a Magyar Kurír Hírportál felvételei:

Augusztus 30-a. Az első nap az iskolában. Mondjuk, ez nem teljesen igaz, ugyanis ez a csodás hétfői nap nem más volt, mint a gólyanap, amit az új osztályfőnökünk szervezett, annak céljából, hogy megismerjük új osztálytársainkat. Az őszintét megvallva, először én sem készültem rá nagy lelkesedéssel – mégiscsak a nyár utolsó napjáról beszélünk, amiből egyet így az iskolában kell tölteni. Azt persze nem mondhatom, hogy megbántam, erről szó sincs.

Reggel kilenc óra volt, amikor felbattyogtam az iskola épületébe. Fel a másodikra, majd miután beértem az osztályterembe, az első és legfurcsább dolog, ami fogadott, az a rengeteg új, ismeretlen arc. Ijesztően sok új ember! Persze, ott voltak a régiek is, miután szépen lassan mindenki megérkezett, Ildikó néni ismertette a programot. Először körbeálltunk a folyosón és egymás után elismételtük a neveket, majd hozzátettük a sajátunkat.
– Erdődi… Á-ádám, Marton Soma? Ehjj, de nem megy ez nekeeem! – próbálkoztam kétségbeesetten a borzasztó névmemóriámmal, kínomban nevetve.
Ezek után kettesével lettünk (egy régi társ egy újjal) beosztva, azaz egy nevet kellett húznunk, aki a párunk lett.
– A4-es borítékokat keressetek! – mondta Ildikó néni, aztán kiosztotta a lapokat, amikre a helyszínek voltak írva. Egy idézet darabkáit kellett megkeresnünk, az egész iskolát körbejárva, közben pedig minél több dolgot megtudni egymásról, beszélgetve az új társammal.
Miután ezzel is végeztünk, az ebéd következett, jó diák módjára ez a kedvenc részünk.
– Mézes kenyeret?
– Nem, köszi. Anyuka rántott húsánál a világon nincs jobb ¬– nevettem evés közben, amit beszélgetés követett. Mindenkinek be kellett mutatnia a párját azok alapján, amit megtudott róla.
– Sorverseny!
– Ó, jaj, ne! – nyögtem fel a következő program hallatán. Egy olvasással eltöltött nyár után egy icipicit elszoktam a mozgástól.
Futás, indiánszökdelés, törpejárás – végtére is, egyáltalán nem volt borzalmas, és meglepően sokaknak ez lett a kedvenc programja. A nyertesek választhattak a nasik közül, amiket filmnézés közben rágcsáltunk. Először az elsők, a másodikok, a harmadikok, majd végül, de nem utolsó sorban, a negyedikek. Igen, az én csapatom, negyedik lett! De végül is, a csokis zabkeksz is finom volt.
A rendezvényteremben az Eddie, a sas című filmet néztük meg, ami nekem nagyon-nagyon tetszett. A nap végén megbeszéltük, hogy kinek mi tetszett a legjobban – nekem a film –, és bár borzasztó gyorsan, de vége lett a napnak. Szerintem egészen jól összeértünk, nagy segítség, hogy nem szeptember elsején ismertük meg egymást. Azt gondolom, ez tényleg egy jó osztály lesz!l

                                                                                                                                                                          Balogh Jázmin Olimpia 9.a osztály