Tisztelt Szülők, kedves Felvételizők!

Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy a december 3-ra tervezett gimnáziumi nyílt napot a járványhelyzet miatt nem tudjuk megtartani. 

2021 november 15-én hétfő este az Érettségi című darabot nézték meg a bérlettel rendelkező piarista diákok Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színházban

Az öt alkalmas bérlet első előadása volt ez az idei évadban. A 8.a – 12.b osztályos diákok autóbusszal utaztak Zalaegerszegre. Kísérő tanáraik Szabóné Konkolyi Terézia és Varga Zsuzsanna tanárnők, valamit Dósai Attila piarista atya voltak.

A 8.a osztályos tanulóinkban a következő gondolatok fogalmazódtak meg a darab megtekintése után:

” Szerintem a darab mondanivalója abban rejlett, hogy egy kicsit meg kell tanulni minden embernek (jelen esetben tanárnak) empatikusnak lenni és együtt érezve a döntéseinket a helyzethez alakítani. Valamint a pedagógusok is emberek, és nem mindig hálás a munkájuk. ” (Plander Zsófia 8.a)

” Ki kell állni a véleményünkért és képviselni azt. Ne ítélkezzünk rögtön, hallgassuk meg mások véleményét, tapasztalatait is, hátha mások másképp látják. ” (Gerencsér Klára 8.a)

” Ha megértőek veled szemben az emberek, legyél te is az! Ha szidod az embereket, ne várd, hogy ők ne szidjanak téged! Nézz magadba, nézz tükörbe, ne turkálj mások életében! ” (Czitkovics Kristóf 8.a)

https://www.hevesisandorszinhaz.hu/eloadasok/nagyszinpad/1786/fodor_laszlo_erettsegi

A 12. a és 12. b osztályos végzős diákjaink szalagavató bálját rendeztük meg november 6-án, szombaton. 

A szalagavató bál látható és láthatatlan szépsége sok tényezőből tevődik össze. Az egyik ezek közül, hogy vágyakat, ideálokat, törekvéseket látunk meg benne, amik most ezen a bálon testet ölthettek. Ezekkel a szavakkal nyitotta meg az idei szalagavató bált Böszörményi Géza igazgató atya. Géza atya arra is kitért, hogy mindannyian szeretjük, ha a bennünk élő lelki szépség külsőleg is megjelenik, mint ahogyan az ünnepelt diákjaink szép és elegáns öltözékén is látszik ez. Mindannyian szeretünk ünnepelni, önfeledten és vidáman együtt lenni, megtapasztalni egy nagyobb közösség összetartozását. 

Ezt követően adták elő a végzős diákjaink a táncaikat, amiket a szülők, családtagok és pedagógusok meghatódva néztek végig. 

Majd meghallgattuk a két végzős osztályfőnök – Nagyné Koósz Zsuzsa és Dósai Attila piarista atya – ünnepi köszöntőjét is.

Ezután a végzősök előadták kis meglepetés-műsoraikat, és levetítették az itt töltött évek felvételeiből készített kisfilmjeiket.

Mindezt alkalomhoz illő ünnepi vacsora követte, melynek elfogyasztása után az első bálozó fiatalok felkérték szüleiket egy táncra, így nyitva meg a hajnalig tartó össztáncot.

A 12.a osztály táncáról Herle Kristóf öregdiákunk készített felvételt:  https://www.youtube.com/watch?v=ENUM2XOAM94

az ünnepi torták:

12. a osztály:

12. b osztály:

 

A venezuelai piarista iskolák válságos helyzetbe kerültek, ezért a piarista rend világméretű gyűjtést hirdetett az ottani intézmények megsegítésére.

A generális atya írása a helyzet részleteivel itt olvasható.

Szakál Ádám tartományfőnök atya levelét a konkrét adományozási lehetőséggel az alábbiakban közöljük.

A venezuelai piarista iskolák – csakúgy mint a többi oktatási intézmény – napról napra élnek, teljes létbizonytalanságban. A kiélezett politikai helyzet és kormányzati intézkedések miatt az ellátórendszerek nem működnek, egyre többen szegényednek el, a tanárok gyakorlatilag hivatástudatból járnak be dolgozni, hogy a rájuk bízottak jövőjét még ebben a lehetetlen helyzetben is próbálják segíteni.

A generális atya felhívásban fordult a piarista tartományokhoz, kérve, hogy imádságainkban hordozzuk az ott élőket, piarista szerzeteseket, nevelőket, diákokat és a családokat. 

A magyar tartomány csatlakozni szeretne az adománygyűjtési kéréshez is, hogy a hétköznapok terheinek hordozásába is bekapcsolódjunk.

Bizalommal kérem iskoláink, a diákok, szülők és barátok segítségét, hogy a venezuelai közösség tagjai megtapasztalhassák az összefogás megerősítő erejét.

A venezuelai közösség megsegítésére szánt adományaikat, kérjük, hogy a Piarista Alapítvány számlaszámán keresztül juttassák el tartományunknak.

Piarista Alapítvány

Számlaszám: CIB 10700024-70759196-51100005

közlemény: Venezuela

(Az Alapítvány honlapján online adományozásra is lehetőség van.)

Intézményünk csatlakozott a Válts egy csokit mosolyra akcióhoz. Ennek keretében csokoládékat gyűjtünk, amelyeket eljuttatunk olyan gyerekeknek, akinek nincs kapcsolatuk a családjukkal. Kérjük, járuljanak hozzá a nehéz körülmények között élő gyerekek karácsonyi ünnepéhez! A csokoládékat december 7-ig lehet behozni az iskolába.

A módosított szöveg itt olvasható.

A módosított szöveg itt olvasható.

Piarista DÖK találkozó

Minden tanévben kétszer rendezik meg Budapesten a piarista DÖK (diákönkormányzat) találkozót, amire minden magyarországi piarista iskolából érkeznek képviselők. Ez az idei évben sem volt másképp, ezért október 22-én mi is részt vettünk ezen a programon. A mostani találkozó témája az a kalazanciusi gondolat volt, hogy az iskola középpontjában a gyerekek legyenek.
A nap nagy részében erre a kérdésre kerestük a választ, amihez két témavezetőtől kaptunk segítséget. Délelőtt különböző csoportokra osztottak minket korosztály szerint, hiszen egy 17 évesnek és egy 12 évesnek nem ugyanazok az igényei az iskolával kapcsolatban. Délután pedig iskolák szerint tettünk fel magunknak olyan kérdéseket, mint például „Hogyan segíthetné a DÖK azt, hogy a vezetőség jobban figyelembe vegye a diákok véleményét?”. Erre egy szuper tervet dolgoztunk ki, amit áprilisig igyekszünk megvalósítani. Majd az áprilisi DÖK találkozón pedig beszámolunk a sikereinkről, illetve esetleges kudarcainkról.
                                                                                                                                   Horváth Sára 11/a
                                                                                                                           a diákönkormányzat elnöke

 

 

 

 

A 9. – 12. évfolyamos tanulóink rendhagyó módon emlékeztek meg 1956-ról. 

A Néma forradalom című filmet tekintették meg a Cinema Nagykanizsa moziban. A 2018-ban, a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott film igaz történetet dolgoz fel egy egykori kelet-német – érettségi előtt álló – osztályról, amely kiállt a magyar forradalmárok mellett. 

 

 

 

Október a Szűzanya és a rózsafűzér hónapja.

Az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon a 6. b, 7. a és a 7. b osztályokban Csicsek Gabriella tanárnő rózsafűzért imádkozott a diákokkal. Ezek az imaalkalmak évek óta a nevelés részét képezik Gabi néni hittan óráin. Ilyenkor kis mécseseket gyújtanak a diákok, és ezeket körbeülve, elcsendesedve, meghitt pillanatokat átélve együtt imádkoznak.