Novemberben kétnapos lelkigyakorlaton vett részt a gimnáziumunk 11.a és 11.b osztálya. A 11.b osztályos lelkigyakorlatot Bende Krisztián tanár úr, Bende Piroska, Antal Flóra és Antal Tamás vezették.
A 11. b osztályos tanulóink visszajelzésein keresztül képet kaphatunk egy-egy ilyen lelkigyakorlat jelentőségéről, a fiataljaink életében betöltött szerepéről:
” Nagyon gyorsan eltelt ez a két nap. Sok olyan dolog történt, amire meleg szívvel fogunk emlékezni. Ilyen például az, amikor kártyákat pakolgattunk, amikor kitaláltuk, hány kocsija van egykori tanárunknak, vagy amikor elölről kezdtük el dobálni a plüssfigurákat újra és újra. Sok olyan logikus döntést hoztunk a játékokban, amin még mi is meglepődtünk.
Tanár Úr! Köszönjük, hogy megismerhettük egy olyan oldalát is, amire tanórán nem volt lehetőségünk. Köszönjük Önöknek a Szentségimádáson értünk mondott imákat, a Jóisten kísérje életüket és munkájukat!”
” Nagyon pozitív volt számomra ez a két nap, mert olyan emberekkel tudtam beszélgetni, akikkel eddig nem, és jó volt, hogy a játékokban az egész osztály együtt vett részt.”
„Nagyon jól éreztem magam. Jó ötlet volt a kiscsoportos foglalkozások tartása. Örültem, hogy beszélhettünk olyan dolgokról, amiről általában nem szoktunk beszélni. Köszönöm, hogy részt vehettem, tartós élményeket szereztem.”
„Nagyon jól éreztem magam. Olyanokkal sikerült közös témát találnom, akikkel nem gondoltam, hogy sikerül. A kiscsoportban jól meg tudtunk nyílni egymás előtt,”
„Örülök, hogy lehetőségem nyílt arra, hogy meghallgathattam azokat a dolgokat, amiket az osztálytársaim mondtak, hiszen olyan témák is felmerültek, amik egy átlagos iskolai napon nem kerülnének szóba. Köszönöm a bizalmat, hogy mindezeket megosztották.”
„Jó volt a szervezés és a megvalósítás is. Én nagyon élveztem. A játékok szórakoztatók és érdekesek voltak. A beszélgetések komoly kérdéseket és nyomokat hagytak bennem. Az elmúlt két nap remek volt!”
” Jó volt, hogy megismerhettük jobban a társainkat és a felnőtteket. Sok újat tudtam meg. Tanulságosak voltak a kisfilmek, a beszélgetések. Hosszú volt, abszolút lefáradtam. Pozitív értelemben. Feltöltődtem és csodás embereket ismerhettem meg.”
„Nagyon tetszett ez a két nap, szerintem többször is lehetne ilyen. Ötletesek voltak a játékok, feltöltött a szentségimádás. Szerintem az osztályközösségnek is nagyon jót tett. „
” Abszolút hálát érzek. Annyira jól összerakták a programot, és így az osztályt is. 🙂 Nagyon tetszett, hogy a játékokkal feldobták az amúgy leülősebb beszélgetéseket. Kicsit sem lehetett unatkozni. Köszönök mindent! „
” Nagyon tetszett a lelkigyakorlat. szerintem mindenkire pozitív hatással volt, sokkal jobban megismertük egymást. Meg tudtunk olyan dolgokat egymásról ebben a két napban, amit a korábbi két évben nem.”
” Teljes mértékben pozitív csalódás volt számomra. Nagyon tetszett az összes program, nincs olyan dolog, amin változtatnék. Nagyon jó munkát végeztek itt közöttünk, és érzékeltem fejlődést saját és osztályszinten is. Ugyanilyen formában szintén a mostani foglalkozásvezető felnőttekkel el tudnám képzelni a jövő évi lelkigyakorlatot, amennyiben erre van lehetőség. „
” Nekem nagyon tetszett. sokat segített megérteni az osztályt. kicsit mélyebben hatott ez az egész, ami nagyon jó.”
„Pozitívan csalódtam, sokkal rosszabbra számítottam. A kedvencem a pénteki első kiscsoportos foglalkozás a Bende házaspárral. Szerintem nagyon meghitt pillanat volt, és nagyon mélyen belementünk a beszélgetésbe. minden tetszett ebből a két napból, aminek nagyon örülök. köszönjük!”