Őszi Suli Muri

Első alkalommal szagolhattak bele a leendő kis elsősök az iskola levegőjébe, járhatták be a
rájuk váró épületet… Csellón játszik a macska, vonó a farka…” – nyik, nyek, nyik, nyek –
hogy élvezték a gyerekek a hegedű vicces hangját! Hahotájuk betöltötte a tantermet, ahol
később origami cicafejet hajtogattak. Bájos arcocskát készítettek neki, majd kis kezükre
húzva, vidáman indultak a tornaterembe.
Ott Szatmári Zsolti bácsival mini birkózóedzésen vettek részt. Ezután a tanító nénik által
készített játékos akadálypályát kellett leküzdeniük.
Ez idő alatt a szülők Géza igazgató atya és Hédi néni – munkaközösség vezetőnk –, leendő
elsős tanító néni ismertetőjét hallgatták meg a szülők.
Befejezésül sütiztek, szörpiztek, egymással ismerkedtek és jókat beszélgettek kicsik és
nagyok.
Mindannyian sok élménnyel, vidáman térhettek haza.
Következő hasonló programunkra minden érdeklődőt szerettel hívunk és várunk:
Téli Suli Muri – 2023. január 20. (péntek)

Mézes reggeli
Méz, méz, méz… zengett az udvar, ahogy délelőtt – mint egy kis méhraj – átvonultunk az
ebédlőbe. Ott a méhecskék munkájáról és a virágpor útjáról a mézpergetésig, kedves kis
filmecskét néztek meg a gyerekek Kővágó Károlyné, Marika tanár néni és férje jóvoltából.
Közben az általuk termelt finom akác- vagy virágmézzel megkent vajas kenyereket ehettek
reggelire a gyerekek.

A Piarista Alapítvány karácsonyi kezdeményezést indított a magyar piarista intézmények alacsonyabb keresetű (pedagógus és technikai) munkatársainak a támogatására. 

A részletek itt, az alapítvány honlapján olvashatók. Innen érhető el az adományozásra szolgáló felület is.

Köszönettel fogadjuk támogatásukat!

Öregdiákjaink jöttek vissza a gimnáziumunkba, hogy a 11. és 12. évfolyamos gimnazistáknak beszámoljanak az egyetemi életről, az érettségi utáni lehetőségekről. Az ebédlőben rendeztük meg a találkozót péntek este Titz Eszter vezetésével, aki most a Piarista Óvoda és az öregdiákok vezetője, azonban egykor piarista diák volt. A találkozó első felében a különböző egyetemi tudományterületekről tartottak rövid előadásokat az ott tanuló öregdiákjaink. Ezután tanulóink szekciókba tömörülve – a saját érdeklődésüknek megfelelően  – választottak csoportot, ahol az öregdiákokkal beszélgetve, egymást kérdezgetve tájékozódhattak a felsőoktatási továbbtanulási lehetőségekről meleg tea és zsíroskenyér mellett.

Öregdiákjaink például a gyógyszerészi, jogi, média és kommunikáció, nemzetközi gazdálkodás, pedagógus, informatika, katonai, orvosi, közgazdász, sport, mérnöki tudományterületekről beszélgettek a pályaválasztás előtt álló 11. és 12. évfolyamos tanulókkal.

Az idei tanévben is megrendeztük az 5-12. évfolyamos tanulóink számára a Piarista Pályaorientációs Napot.

31 meghívott előadó, 16 teremben 83 darab előadást és szakmai bemutatót tartott forgó rendszerben az érdeklődő diákoknak az iskola falai között, továbbá a nyolcadik évfolyamos tanulóink külsős helyszínekre utaztak busszal, ahol műhelymunkákba tekinthettek be. A szakemberek, egyetemek képviselői és a civil szférából érkező vendégek szívesen válaszoltak a feltett kérdésekre is.

6 egyetemi előadó érkezett a gimnazistákhoz a helyi Pannon Egyetemről, továbbá az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központjából  Szombathelyről a Sporttudományi Intézetből valamint a gépészeti területről,, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusáról Keszthelyről, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Zalaegerszegi Képzési Központjából, és a Károli Gáspár Református Egyetemről a Bölcsészettudományi Karról.

Előadást tartott a Kutató Diákok Országos Szövetségének elnöke, a Diákhitel Központ Zrt. képviselője, a Magyar Honvédség hadnagya, a Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Központ ezredese.

Érdekes előadást hallhattunk saját vállalkozást vezető építészmérnöktől,  multinacionális cég agrármérnökétől, ügyvezető igazgató gépészmérnöktől, fül-orr-gégész szakorvostól, gazdasági igazgató közgazdásztól, védőnőtől, értékesítési és marketingvezetőtől, turizmus tarületén dolgozó szakembertől, ügyvédtől, valamint tanár, geográfus és idegenvezetőtől.

A felsőseink rendészeti-, cukrászati-, ácsmunkálati bemutatón és önismereti tréningeken vehettek részt a Nagykanizsai Kereskedelmi Iparkamara és a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ szervezésében.

9. a osztályos tanulóink véleményei a pályaorientációs napról:

” Nagyon kedves, intelligens volt az előadó. engem a kutatások nagyon érdekelnek. Ezért jó volt ebbe betekintést nyerni, nagyon sok mindent tanultam.”

” Nagyon szimpatikus volt, hogy az előadó a saját tapasztalatait, véleményét osztotta meg velünk. Nagyon érdekes, információdús előadást hallhattunk.”

” Jól bemutatta az előadó az egyetemi életet és a lehetőségeket. „

„Nagyon örültem, hogy az előadó a szakmája jó és a rossz oldalát is bemutatta nekünk.” 

„Az online jelentkezési lehetőségnek nagyon örültem, így nem történt kavarodás.”

” Érezni lehetett, hogy megtisztelnek minket az előadók. ”  ” Jó volt az online regisztrációs lehetőség az előadásokra. „

” Az előadón látszott, hogy szereti a munkáját, és ezért nagy lelkesedéssel adta elő a mondanivalóját. „

” Az előadás végére eljátszottam a gondolattal, hogy én is ilyen szakmát válasszak. ” Tetszett a tájékoztatás az Erasmus programról. „

” Az előadás az interaktivitása miatt tetszett.” 

„Bevezettek  minket a kulisszatitkokba.”

„Sokminden felkeltette az érdeklődésemet.”

„Sokat megtudtunk a cég felépítéséről, a történetéről, külföldi kapcsolatairól, Kaptunk tanácsot, hogy mire kell figyelni a tanulmányaink során, bíztatott, hogy mindig legyünk kitartóak,”

„Nagyon jól elmagyarázta az előadó az ipar működését.”

„Jól tudtam követni, lényegre törő volt, izgalmasnak véltem és nagyon megfogott.”

„Az előadás nagyon felvillanyozott, és felkeltette a figyelmemet, ami lehet, oda fog vezetni, hogy ebben az irányban tanulok tovább.”

„Nagyon tetszett, összeszedett, rendezett program volt.!

„Sikerült a számomra legjobb előadásokat választani.”

„Érdekes volt az előadás és minden kérdésre választ kaphattak a diákok. Sok tanácsot és bíztatást kaptunk. Nagyon örülök, hogy meghallgattam ezt az előadást.”

„Az előadó elmagyarázta, hogy mire számíthatunk ha e mellett a pálya mellett döntünk. Elmagyarázta a felvételi és az ösztöndíj rendszert.”

„A nap legjobb előadása volt, átlátható és összeszedett. Mindannyian figyeltünk, és ha volt alkalom, kérdeztünk.”

„Ez egy jó és hasznos nap volt, minden jó volt a szervezésben”

„Hálás vagyok, hogy ezt is volt lehetőségem meghallgatni.”

„Nagyon sok olyat mesélt az előadó, amit eddig nem tudtam, és az ő beszédstílusa roppantul figyelemfelkeltő volt.”

„A szakmák elég széles körben lettek bemutatva.”

„Tetszett a rendszer, hogy előre be lehetett jelentkezni és így nem volt tolongás a termekben, nem voltunk se túl sokan, se túl kevesen.”

„Nagyon jól meg lett szervezve az egész nap, sokfajta előadás meghallgatására volt lehetőségünk. „

„Jó volt az egész nap, mert ezáltal jobban kirajzolódott egy kép bennem, hogy merrefelé akarok majd menni továbbtanulni.”

 

Végzős gimnazista diákjaink szalagavató bálját november 12-én, szombaton tartottuk. 

Az eseményről a Kanizsa TV tudósított először, Hermánné Körömi Edit tanárnő videójának felhasználásával:

Néhány nappal később el is készült a 12. a osztályról szóló film:

Reméljük, mielőbb megoszthatjuk a 12. b filmjét is!

A nagykanizsai Piarista Iskola pályázatot hirdet portás állás betöltésére.

A pályázat feltétele: erkölcsi bizonyítvány (csak felvétel esetén kell bemutatni).

Megváltozott munkaképességű munkavállalók jelentkezését várjuk.

Előnyt jelent: egyházi (plébánosi, lelkészi) ajánlás.

A foglalkoztatás jellege: részmunkaidős (félállás), hétvégi munkarendben.

A munkakör betöltésének kezdete: a jelentkezések elbírálását követően, november 26-án vagy december 3-án.

A jelentkezéseket e-mailben várjuk a molnar.jozsefne@nagykanizsa.piarista.hu címen vagy a 93/516-785-ös telefonszámon, ugyanitt kérhető bővebb információ is.

Sok szép helyezéssel tértek haza iskolánk tanulói a zalaszabari Sík Sándor Tanulmányi Versenyről.

Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak!

hittan
I. helyezett csapatversenyben – felkészítőjük Rédicsné Tóth Martina
Balaicz Anna 1. b
Kéthelyi Katalin 2. b
Répási Janka 3. a
Trojkó Levente 4. b
I. helyezett csapatversenyben – felkészítőjük Bende Krisztián
Bende Anna 7. a
Horváth Noémi 7. a
Kiss Nóra 7. a.
Pőcze Nóra 7. a

matematika
I. helyezett Kiss Adél 2. a – felkészítője Cséplő Erzsébet
I. helyezett Makoviczky Márton 3. b – felkészítője dr. Szeghyné Ács Piroska
I. helyezett Pfeifer Vilmos 4. a – felkészítője Takács Éva Rita
I. helyezett Szita Anna 6. a – felkészítője Kiszelák Istvánné
III. helyezett – Márfi Emma Boglárka 7. a – felkészítője Tóth Szabolcs
IV. helyezett Tuboly Botond 5. b – felkészítője Takácsné Klepács Adrienn

meseismeret
I. helyezett csapatversenyben – felkészítőjük: Dobó Istvánné
Szita Sára 4. a
Pálmai Nóra 3. b
Jordán Loretta Anna 2. a
Földi Márton 1. a

rajz
I. helyezett Kulik Hortenzia 2. a – felkészítője Cséplő Erzsébet
I. helyezett Répási Janka 3. a – felkészítője Kummerné Simon Gyöngyi
I. helyezett Kotnyek Lili 7. b – felkészítője Vincze Árpád
II. helyezett Fritz Aisa 3. a – felkészítője Kummerné Simon Gyöngyi
III. helyezett Kunics Fanni 2. a – felkészítője Cséplő Erzsébet

 

Óvodánk nagy hangsúlyt fektet a hagyományok ápolására. A népi hagyományok, szokások megismertetésével, felelevenítésével arra törekszünk, hogy erősödjön a gyermekek szülőföldhöz való kötődése, magyarságtudata. Ehhez jó alkalmat, lehetőséget nyújtott a Szent Márton nap ünneplése. A gyermekek megismerték Szent Márton legendáját, a Márton napi szokásokat. A szülők gyermekeikkel készítették el a kis lámpásokat.
Ebben az évben a Katica csoportnak kiemelt volt a Szent Márton nap, hiszen ők készültek az Márton napi ünnepi műsorral. Szent Márton életét, legendáját jelenítették meg a gyermekekkel. Libás dalos játékokat adtak elő, amit a többi csoport gyermekei, óvónői, dadusai és a szülők is lelkesen fogadtak. Az ünnepi műsor után tűzszentelés, majd lámpás felvonulás következett a Szent Márton kápolnához, ami a szülőkkel közös programunk volt. Közös imával fejeztük be az ünnepet.

Idén a Kanizsa TV is vendégünk volt. Köszönjük a szép műsort a Katica csoportnak!