A nagykanizsai Rozgonyi Úti Általános Iskola és a Halis István Városi Könyvtár ebben az évben is meghirdette a hagyományos Arany János Járási Versmondó Versenyt, amelynek megrendezésére március 30-án került sor. Iskolánk több évfolyamon is megmérette magát.

Kiss Miklós 3.a osztályos tanuló 1. helyezést ért el a 3-4. évfolyamosok kategóriájának 31 résztvevője közül. felkészítője Nagy Bianka

Kiss Nóra 6. b osztályos tanuló 4. helyezést ért el az 5.-6. évfolyamosok kategóriájának 26 résztvevője közül.  felkészítője Bemné Zsohár Katalin

Lőczi Milán 6.a osztályos tanuló 5. helyezést ért el az 5.-6. évfolyamosok kategóriájának 26 résztvevője közül.  felkészítője Kővágó Károlyné

Szlávecz Annabella 5.b osztályos tanuló is szépen megállta a helyét. felkészítője Laskai Lilla  

Sok szeretettel gratulálunk!

A Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt., a Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület, a Nagykanizsai Tankerületi Központ, a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kanizsai Kulturális Központ közös, a “Víz, víz, tiszta víz” című területi rajzpályázatán Pálfi Borbála 2.a osztályos tanuló 2. helyezést ért el.

A Pannon Egyetem Nagykanizsa-Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ (Soós Természettudományi Tehetségműhelye) és a Dél-zalai Vízmű ZRt által szervezett Víz világnapi városi és városkörnyéki rajzpályázaton Maresch Laura 1.a osztályos tanuló 1. helyezett lett.

A Zalagyöngye Táncegyüttes 25 éves jubileuma alkalmából meghirdetett “Szeretem a néptáncot” című városi és városkörnyéki rajzpályázatának eredményei:

I. korcsoport(7-9 évesek)

1. hely Répási Janka, 2.a

2. hely Lepsényi Hanna, 2.a

3. hely Kulik Hortenzia, 1.a és Lovrencsics Léna, 3.b

Különdíj: Maresch Laura,1.a

Közönség díj: Nyakas Lara Eliza, 2.a

Valamennyi alkotás megtikenthető: www.zalagyongye.com

A rajzpályázaton 1. helyezést elért Répási Janka (Kummerné Simon Gyöngyi tanítványa) kivételével valamennyi tanulót Cséplő Erzsébet készítette fel.

Sok szeretettel gratulálunk a diákoknak!

Kedves Szülők!
 
A szülői értekezletekre és fogadóórákra a tervezett időpontokban, április 4-én (felsősök, gimnazisták) és 5-én (alsósok) 17.00 órai kezdettel kerül sor. A járványhelyzet enyhülése lehetőséget ad arra, hogy ismét személyesen találkozhassunk. Az osztályfőnökök értesíteni fogják Önöket, ha tartanak szülői értekezleteket.

A koronavírus-járvány miatt két éven keresztül nem tudtuk megtartani iskolánk hagyományos zarándoklatát Homokkomáromba. Nagy örömünkre idén, március 25-én újra elindulhattunk.

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén hálát adtunk a piarista rend megalapításáért, imádkoztunk a piarista hivatásokért, lélekben együtt ünnepeltünk egyházmegyénk közösségével (a felújított kaposvári székesegyház megáldása alkalmából). Felajánlottuk intézményünket, valamint (Ferenc pápa szándékához csatlakozva) Ukrajnát és Oroszországot Jézusnak és Szűz Máriának.

Az úton számos fénykép készült, itt láthatók például óvodásaink.

A Kanizsa TV kisfilmje pedig itt tekinthető meg:

A Lázár Ervin Program keretében a 8.a és 8.b osztályos tanulóink Budapestre utaztak a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházba, ahol Operakoktél elnevezéssel Mozart A színigazgató, és Gian Carlo Menotti A telefon című darabját tekintették meg. A kísérők Metzné Bolla Zita, Bécsiné Jakabfi Mariann, Laskai Lilla és Tóth Szabolcs pedagógusok voltak.

„Mozart egyfelvonásos színházi paródiájából, A színigazgatóból kiderül, hogy a színi direktornak bizony nincs könnyű dolga, ha több énekesnő verseng a primadonnaposztért. Majd A telefon. Egy fiú szerelmet akar vallani egy lánynak, csakhogy a lánynál ott a telefon, ha csörög, fel kell venni. A mára valóban aktuálissá vált problémát egy hetvenéves bájos operán keresztül láthatja a közönség.”                                                                     (https://www.opera.hu/hu/musor/megtekint/operakoktel-2021/)

   

     

Kecskemétre utaztak diákjaink a Piarista Ifjúsági Találkozóra. A tanulókat Horváth Andrea és Fehér Katalin pedagógusok kísérték.

A rendezvényen részt vevő diákok nevei alatt a diákok beszámolói olvashatók, alatta pedig képek az eseményről.

10. a Németh Letícia, Gerencsér Mária, Gál Csenge, Holczinger Anna, Horváth Hanna
10.b Petrics Noémi
11. a Bende Mihály, Bognár Bori, Virovecz Adrienn
12.b Bajtai Kíra, Kovács Viola

Az első PIT-emen vettem részt most. Zseniális volt! Nagyon sok örömmel töltött el, hogy újra láthattam a barátaimat, akik a többi Piarista iskolából jöttek az ország különböző pontjaiból. A kedvenc részem talán a Christian party volt, ahol különböző táncokat táncoltunk órákon keresztül. A bulin kívül tetszett még a városnéző feladat, a szentségimádás és a kiscsoportos beszélgetés is. Igaz, az út fárasztó volt, de az biztos, hogy a következő PIT- en is ott a helyem!

Különös volt megtapasztalni, hogy bár nem vállaltam csoportvezetést, sok új ötletet, módszert tanultam, amit a KM csoportomban is hasznosíthatok. Ezen a hétvégén inkább megfigyelői szerepet töltöttem be, aminek eredményeképp sokfélét láttam. Tapasztaltam, miként érdemes programot szervezni, mik azok a keretek, amelyek között jól érzi magát a korosztályom. Megéltem ugyan boldog, vagy már a fáradtságtól nyűgős, sőt dühös pillanatokat is, végső soron hatalmas hálával tartozok minden résztvevőnek, de elsősorban Istennek a lehetőségért, hogy immáron másodszorra erősíthettem a PIT közösségét.

Nos, hat én előre is köszönök mindent. Nagyon féltem hogy nem lesz olyan jó, mert sok ismerősöm nem tudott eljönni erre a PIT-re. De hál Istennek újabb emberekkel ismerkedhedtem meg, köthettem újabb barátságokat. A Christian partyban csak az nem tetszett, hogy kevés fiú volt és ebből adódóan volt egy pár galiba. Alig várom, hogy egyetemistaként visszatérjek és akkor nagyon szívesen „kipróbálnám magam” csoportvezetőként is.

Nekem a mostani PIT- ben az tetszett a legjobban, hogy a remek társaság és sokszínű programok által nagyon gyorsan fel tudtam oldódni, és sikerült új barátságokat kötnöm, amiket egy életen át kincsként fogok becsülni. A kölcsönös mosolyokban megtapasztalhattam Krisztus szeretetét, amire minden keresztény vágyik.

Örültem, hogy újra találkozhattam az előzőleg megismert barátaimmal és volt lehetőségem új kapcsolatokat kötni. A programok közül a legtöbbet élveztem, mivel sok időt töltöttünk együtt a régi, valamint az újonnan szerzett ismerősökkel, barátokkal. Várom a következő lehetőséget a velük való találkozásra, akár egy újabb PIT keretein belül.

Először féltem, hogy milyen lesz, de nagyon vártam, hogy újra láthassam a régi KM-ről ismert barátaimat. Nagyon jó kicsoportunk volt, így nekem az nagyon tetszett, és sokat adtak az itt lezajló beszélgetések. A Christian partyt nagyon élveztem, illetve a Szentségimádás is gyönyörű volt szerintem. Örülök, hogy eljöhettem, és részese lehettem ennek a Piar csodának.

Nekem nagyon tetszett a PIT. Most voltam először, és remélem, hogy lesz még esélyem jönni. Fantasztikus embereket ismertem meg, akikkel a kapcsolatot továbbra is tartani fogom. Köszönöm ezt a csodás hétvégét, csak azt sajnálom, hogy ilyen rövid volt.
Nekem a mostani PIT- ben az tetszett a legjobban, hogy bár a programok nagyon hasonlítottak egymásra mégis különbözőek voltak. Örülök, hogy találkozhattam az előző találkozón megismert barátaimmal és szerezhettem újakat is.

Örülök, hogy találkoztam az előző PIT- en megismert barátaimmal, és hogy új embereket ismerhettem meg. Nagyon tetszett a kiscsoportos beszélgetés, a városnézés és a szentségimádás. Köszönöm a lehetőséget, már várom a következő alkalmat.

   

   

   

   

   

 

 

Rédicsné Tóth Martina, alsós tanítónénink nyilatkozott a Kanizsa TV kérdésére arról, hogy hogyan segítünk diákjainknak feldolgozni a háborús híreket, a konfliktushelyzet keltette szorongást.

A Piarista Óvodába jelentkező gyerekek szülei már leadhatják a szándéknyilatkozatokat.

A jelentkezésről szóló részletes információk itt olvashatók.