A módosított szöveg itt olvasható.

’56-os megemlékezés az alsó tagozaton

Az idei tanévben nemzeti ünnepünket – október 23-át – a 4. évfolyamos diákok tették emlékezetessé.
A Böbi néni által vezetett énekkar ebben a formájában első alkalommal mutatkozott be.

Örömünkre szolgált, hogy hosszú idő után végre újra együtt ünnepelhetett az alsó tagozat. A piarista ünneplőbe öltözött kisdiákok megilletődötten figyelték a „legnagyobbak” előadását, csodálva hallgatták az énekkaros kislányokat.

Tiszteletünket a HŐSÖK iránt a megemlékezés nyitó versével szeretnénk kifejezni!

Előttünk jártak, rég célhoz értek
hitvalló ősök emléke ébred…
Most eljött számunkra Az emlékezés napja,
Mikor szárba szökkent Hősök áldozatja.
Sírjaikon fényes Piros lángok égnek,
Melyek hőstettekről És pesti srácokról Legendát regélnek.
És hála a kegyelem Örök Istenének,
Hogy e fénylő gyertyák már szabadon égnek.”

Iskolánkban lehetőség nyílik az alsó tagozaton a LEGO Education program keretében a programozás  alapjainak elsajátítására. Az alábbi képeken az 1.A osztály tanulói ismerkedtek meg a WEDO 2.0 programozás első lépéseivel.

 

A népmese napja iskolánkban

„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktők kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”

Részlet a Magyar Olvasástársaság felhívásából. Így fordultak 2005 tavaszán mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon ahhoz a kezdeményezéshez, amely szerint szeptember 30. – Benedek Elek születésnapja – legyen a népmese napja.

E nap szellemében negyedikeseink meglepték az ovisokat, a felsősök pedig a kis alsósokat mesefelolvasásukkal. A kicsik tágra nyílt szemmel hallgatták a náluk alig nagyobbakat. Kitörő tapssal köszönték meg nekik, hogy eljöttek hozzájuk. Akár nap mint nap szívesen hallgatnák őket.

Köszönet mindazoknak, akik megörvendeztették a náluk kisebbeket, példát adva ezzel is az odaadásra, az összetartozásra.

ERDEI ISKOLA

Az első iskolai hét három napján a másodikos, harmadikos és negyedikes tanulóink – erdei iskola keretében és pályázati támogatással – remek programokon vettek részt. Íme, egy kis ízelítő:

Első nap:

Együtt kirándult Kaszóra a két 2. osztály. Az 1 km hosszú Öregerdő Tanösvényt bejárva nyolc állomáson, tájékoztató táblák segítségével ismerkedhettek meg a gyerekek az erdő életközösségével. A Lombkorona Tanösvényt interaktív elemek tették számukra izgalmassá. 

A 3. a osztály Zalamerenyén a pálos szerzetesek által alapított Pálos malomban járt. A vízimalomban a gyerekek megismerkedhettek az őrlés folyamatával, a molnárok életével, a hagyományos kenyérsütés lépéseivel. 

A 3. b  a napot Garaboncon, a 7 Vezér Történelmi Kalandparkban és Garabonciás Farmon töltötte. A gyerekeket körbevezették az állatfarmon, majd íjászkodhattak és még lovagolhattak is.

A 4. a-sok az iskolától a Csónakázó-tó és a bagolai szőlőhegy érintésével Miklósfáig gyalogoltak. Ott egy osztálytársuk családja várta őket innivalóval és sok finomsággal.

  1. b-sek vonattal utaztak Keszthelyre, a Festetics kastély volt látogatásunk első helyszíne. Ezt követte a pálmaház és a madárpark. A Vadászati és a Történelmi modellvasút-kiállítás egyenesen szenzációs volt!

Második nap:

 A 2. a úticélja a zalakarosi Termáltó és Ökopart volt. A legnagyobb élmény és kihívás is a vízi tipegőn való áthaladás volt.

A b-sek az iskolában maradva különböző feladatok segítségével rendszerezték az előző nap szerzett ismereteiket. 

A 3. a Újudvaron, a Vadudvarban vendégeskedett. A gyerekek feleleveníthették mindazt, amit az emlős állatokról tanultak. Alpakákat sétáltatva egy „hegyi túrán“ vettek részt, melynek során a szántóföld, a rét és a legelő jellemzőivel is megismerkedtek.   

A 3. b gyalogtúrát tett a Csónakázó-tóhoz. A gyerekek megnézték az Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére állított tölgyfa keresztet, majd önfeledten játszhattak a játszótéren.

Bebarangolták Zalakarost a 4. a-sok. A Tanösvényt végigjárva egész a kilátóig mentek, majd vissza a központba. A finom ebéd után vidáman indultak az Ökopartra.

Magyarszerdahelyen a Héthatár Kecskefarm volt a 4. b-sek úticélja. Láthattak kecskéket, lovakat, teheneket, nyuszikat, pávát, a baromfiudvar lakóit, fürjet, galambot, papagájt. A gyerekek lovaskocsin húzták egymást, szőrén ülték meg a pónilovat, kecskét etettek, tojást szedtek. Részt vettek egy falusi exatlonon, aztán illatos, színes szappanokat készítettek. Majd kóstolót tartottak a farm finom sós, édes sajtjaiból.

Harmadik nap:

A 2. a-ban a természeti környezetben tapasztaltak alapján – kézműves foglalkozás keretében a tantermükben – elkészítették a saját erdő-lapbookjukat. A déli pizza-parti után a Kaszón gyűjtött termésekből elkészítették „A mi kis erdőnk“ makettjét, melynek segítségével a tanult fogalmakat erősítették.

A másik másodk osztály a Zalakarosi Parkerdő területén található Csiga-túra tanösvényt, valamint a Termál tavat járta körbe.

A 3. a osztályba vendégelőadók érkeztek a Zalaerdőtől. A gyerekek a legelők és rétek állatairól tanulhattak, valamint megismerkedhettek számos gyógynövénnyel, melyekből kreatív faliképeket készítettek.

 A 4. a elvonatozott a Balaton partjára. Kisvasútra szálltak, s Csisztafürdőig megfigyelték az ottani élőhelyeket és azok élővilágát.

A 4. b-sek is vonattal utaztak, ők Szombathelyre. Először az ottani Csónakázó-tóhoz mentek. Felelevenítették mindazt, amit a vizek, vízpartok növény- és állatvilágáról tanultak. A Kalandvárosban pedig rengeteg mászóka, csúszda, hinta, ügyességi játék tette örömtelivé a délutánt.

A gyerekek rengeteg élménnyel, tudással gazdagodtak, elmondásuk alapján alig várják a következő, hasonló alkalmakat. Köszönet mindezért a tanító néniknek, akik fáradhatatlanul azon dolgoznak, hogy minél több örömet szerezzenek tanulóiknak.

 

Az alsósok is részt vettek a sportnapon.