HÍREK ÉS INFORMÁCIÓK

” A Tiszán innen, Dunán túl című népdaléneklési versenyt országos, felmenő rendszerű megméretést idén huszadik, jubileumi alkalommal tartják meg az egerszegi Liszt Ferenc Általános Iskolában, ahol csütörtökön és pénteken közel hatszáz fiatal lép fel. …. A zalai döntőre 33 településről, 53 intézményből közel hatszáz diák jelentkezett, felkészülésüket 66 nevelő segítette. Öt korcsoportban, illetve szóló, kisegyüttes […]

Nagyböjt első vasárnapján tartottuk bérmálásra készülő diákjaink számára a befogadás rítusát: A szertartás részeként a bérmálkozásra készülők nyilvánosan, egyesével válaszoltak a következő kérdésre: „Mit kérsz Isten egyházától?”. Ezután szintén egyesével elmondták, hogy melyik szentírási részt választották maguknak. Ezt követően meg lettek jelölve a kereszt jelével, majd megkapták a Szentírást. A következő rítusra a zarándoklat szentmiséjén […]

Február 21-én kitártuk az iskola kapuját, és vendégségbe hívtuk a nagycsoportos ovisokat és szüleiket. Az alsós énekkarosok izgatottan fogadták a kis nebulókat, akik bátran bekapcsolódtak a közös gitáros éneklésbe. Utána vidáman és felszabadultan vettek részt a kézműves foglalkozáson, ahol a leendő elsős tanító nénikkel is megismerkedhettek. Végül bátran futottak, bujkáltak és ugráltak végig az ügyességi […]

Vonzó valóság, vonzó közösség kell a mai gyermekeknek!   Rubovszky Rita a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatójának előadását hallgathattuk meg 2024. február 21-én délután a Nagykanizsai Piarista Iskola rendezvénytermében. Az előadáson szülők, pedagógusok, a téma iránt érdeklődő vendégeink vettek részt. Az előadás címe: Mi fán terem az alfa generációs gyerek? Az alfa generáció a Z generációt […]

A Steinhauser Cinema Casting cég kereste meg az iskolánkat. Az Oscar-díjas rendező, Nemes Jeles László új filmjéhez keresnek 1 fiú és 1 lány szereplőt, főszerepekre. A tervezett film az 1956 utáni Magyarországon játszódik, a címe: Az árva.       Egy szóbeli tájékoztatót hallgattak meg a 4., 5. és 6. évfolyamok tanulói, akiknek lehetőségük nyílt a […]

Újabb sikerek a kémiaversenyeken Betlehem-Simon Rebeka 10. a osztályos tanuló ebben a tanévben is több kémia versenyen is   megméretteti tudását. Rebeka szívesen versenyez, szereti a kihívásokat, főként, ha kémiáról van szó. Három, több fordulóból álló versenyen indult az idén, mindegyikre sokat készül, lelkesen gyakorol, kísérleteket, laborgyakorlatokat végez. Felkészülésében Török Károlyné tanárnő segíti.     […]

A Zala vármegyei német nyelvi verseny – 9-10. évfolyam – írásbeli fordulójának eredményei alapján a Nagykanizsai Piarista Iskola tanulói az alábbi szép helyezéseket érték el. A diákok felkészítő tanára Gáspár Klára tanárnő. A versenykiírás szerint a szóbeli döntőbe az írásbeli fordulóban legalább 40%-os eredményt elért, kategóriánként a 10 legjobb teljesítményt nyújtott tanuló jut tovább. A […]

Kator Martin – 2021-ben érettségizett öregdiákunk – a győri Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet növendéke. Martin félévkezdő rekollekción vett részt. A kispapok lelkigyakorlatáról Kator Martin a Magyar Kurír cikkébe írt beszámolót: „Velem vagy, Uram, én meg veled” https://www.magyarkurir.hu/hirek/-velem-vagy-uram-en-meg-veled-felevkezdo-rekollekciot-tartottak-gyori-szeminariumban

Virovecz Adrienn 2023 júniusában érettségizett iskolánkban, jelenleg a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán folytatja tanulmányait. Vele készült az alábbi interjú a váltásról, a kezdeti élményeiről és az első félév tapasztalatairól. Milyen élmény volt elkezdeni a teológiai főiskolát?  Abszolút egy megérkezésként éltem meg. Tulajdonképpen már a döntésemben is éreztem, hogy jó helyre fogok kerülni, hiszen az Istennek […]

Megszakítás