Jelenits tanár úr a piarista nevelésről

„A nevelésnek nem az a fő nyelvi fordulata, hogy „nem szabad„, hanem az, hogy „érdemes”. Érdemes fölkelni, két lábra állni, a kezünkkel dolgozni, a szánkkal megszólalni. Mindehhez némi erőfeszítés kell, szükséges az is, hogy lustaságunkat félretegyük, de érdemes mindezt megtennünk, mert járni, dolgozni, beszélni jó. Minden kínjával, kockázatával együtt.

Valljuk, hogy:

A nevelés legelső, legfontosabb feladata az, hogy a világban tájékozódó fiatalt rákapassa a jóra.

A jelenben kell megkeresnünk az előrevezető utakat. Nem szavakkal, hanem az életünkkel, nem ostorozással, hanem derűvel.

Embernek lenni nem adottság, hanem feladat. Nem készen születünk embernek, hanem azzal a meghívással születünk, hogy legyen belőlünk ember.

A kultúra nem pusztán ismeretanyag, hanem erkölcs is, viselkedés, érzés iskolázottsága.

A jóság, az erkölcsi rend az emberiség közös kulturális kincse, amelynek ismeretébe, szeretetébe éppúgy be kell vezetnünk a fiatalokat, ahogyan beszélni, közlekedni, játszani megtanítjuk őket.

Amit kérünk Önöktől:

Odaállni a keresztény iskolák mögé. Nem elég csak várni tőlük a csodát, mert ezek az iskolák nem arra valók, hogy csodát tegyenek. Az Isten tesz csodát, de az iskola nem a csodatétel fóruma, hanem az emberi életnek egy hétköznapi, szent színhelye. Mellé kell állni, együttműködni vele, javítani, segítő szándékkal, ugyanakkor az iskola segítségét elfogadva együttműködni vele.

Ha megtesszük, ami tőlünk telik, akkor biztos, hogy az Úristen is megáldja munkánkat. Kinek-kinek adnia kell, amije van.”