Bejegyzések tőle kormendii

,

Erdei iskola az alsó tagozaton

Minden tanév májusában erdei iskolában töltenek két napot az alsós diákok. Ilyenkor környezetismereti tanulmányaikat kiegészíthetik a természetben szerzett tapasztalatokkal. A fényképek tanúsága szerint idén is változatos helyeken, érdekes programokkal teltek a napok.

,

Iskolánk tanulói az Intézményi Bozsik Fesztiválon vettek részt.

2023. május 25-én iskolánk tanulói Szepetneken, a Harmat János Sporttelepen az Intézményi Bozsik Program keretében Bozsik Fesztiválon vettek részt. A program során jó hangulatú mérkőzéseket játszottak a környékbeli iskolák csapataival. Iskolánk 4. éve működik együtt a Szepetneki Sport Egyesülettel és a különböző utánpótlás korosztályokban több mint 30 igazolt sportolónk edz és versenyez rendszeresen hétről hétre […]

,

Vendég a rajzszakkörön

Gál Barbara grafikusművész a cianotípia készítésének rejtelmeibe vezette be az alsó tagozat rajz szakköröseit.  Barbi elmondta, hogy a fényképészek régen ezzel a módszerrel készítették képeiket. A kéknyomat készítéséhez először egy speciális oldattal bekent lapot kaptak a gyerekek. Erre különböző tárgyakat, pl. falevelet, virágot, fóliára rajzolt mintákat helyeztek. Pár perc elteltével a papírt vízbe mártották, melyen […]

,

Versenyeredmény

“Az én varázslatos kertem” című országos rajzpályázaton Németh Izabella 2.a osztályos kisdiák elnyerte a zsűri KÜLÓNDÍJát.   Felkészítője Cséplő Erzsébet. Munkájához szeretettel gratulálunk!

,

Versenyeredmény

A Szent György Katolikus Óvoda, Általános Iskola és AMI által megrendezett III. országos rajzpályázaton  Maresch Laura 2.a osztályos tanuló 1. helyezést ért el. Felkészítője Cséplő Erzsébet tanítónő. Eredményéhez szeretettel gratulálunk!    

Rollerek

Iskolánk a Generali a Biztonságért Alapítvány által meghirdetett Szimba intézményi pályázatán közlekedésbiztonsági ajándékcsomagot nyert. Ezáltal két nagyobb és két kisebb rollerhez jutott az alsó tagozat. Használatba vételük előtt a gyerekek balesetvédelmi oktatásban részesültek, így már biztonságosan „száguldhatnak” az új eszközökkel. Boldogan játszanak velük mind a kicsik, mind a nagyobbak, így is ügyesedve, és felüdülve a […]

,

Karácsonyi koncert az alsó tagozaton

Az utolsó tanítási napon szép élményben volt része a gyerekeknek. A 2. a osztályosok betlehemes játékát néztük meg, élvezve a fiúk szép előadását és a lányok gyönyörű énekét. A Kicsinyek kórusa – Böbi néni vezetésével – kedves karácsonyi műsorral örvendeztetett meg mindannyiunkat. Befejezésül a tanító nénik együtt énekeltek az énekkarral, majd egy fenséges karácsonyi allelujával […]

, , ,

Nyílt órák az első osztályokban

Nyílt órák az első osztályokban A szülők boldogan fogadták hívásunkat, izgatottan léptek a tantermekbe. Nagy volt az öröm, amikor megérkeztek az óvó nénik és egy kedves dadus is.A megszokott módon reggeli beszélgetéssel, léleksimogatással indult a nap. Közös imával, gitáros dalokkal, kedves történetekkel hoztuk azonos rezgésszámra a gyermekeket. Végre vendégeinknek is volt alkalmuk bepillantani a kulisszák […]

,

Színházban jártunk

A Tapsi bérlettel színházban voltunk. Így karácsonyhoz közeledve nagy élmény volt a Diótörő kedves feldolgozása. Csajkovszkij csodálatos zenéjével kísérve élvezhettük a darabot, a Nektár Színház remek előadásában. A gyerekek lenyűgözve figyelték a csodás jelmezeket, az elbűvölő táncosokat. Végül a méltán megérdemelt vastapssal jutalmazták a színészeket.