És ha nem te vagy az igazi?

A fiatalok egyik legkínzóbb kérdése ez a mai szerelemkultúrában. Pál Feri atya előadásáról készült írás erre a kérdésre válaszol.

„A szerelem rendkívüli élettani változásokat eredményez, bizonyos hormonokból például százszoros mennyiséget is termelhet az emberi szervezet. Bizonyított tény azonban, hogy – vérmérséklettől függően – legfeljebb két évig tart a szerelem lángoló időszaka. Ez azonban elég arra, hogy lélektani változások is létrejöjjenek a személyiségben” – kezdte magyarázatát Feri atya.
„Amikor szerelmesek leszünk, az énhatáraink átjárhatóvá válnak, képlékennyé lesznek. Ilyenkor lehetővé válik, hogy ne én meg te legyünk, hanem mi, hogy kialakuljon egy közös, külső-belső világunk. Amikor az élettani változások lecsengenek, az énhatárok ismét elkezdenek visszarendeződni. Megint egy kicsit távolodunk egymástól, újra egyre többet vagyunk én meg te. Csakhogy eddigre a másik fél az önmagunkról alkotott képünk részévé vált: magamra gondolok, és te is eszembe jutsz. Vagyis, az identitás, az önazonosság részévé lesz a szeretett másik személy. Míg tehát a szerelem mulandó, a vele együtt járó lélektani változások maradandók.”

Az igazán tartós kapcsolatokról mi magunk is tehetünk, ha úgy állunk a másikhoz. Amit egy argentin nő úgy fogalmazott meg: az európai kultúrában az emberek azzal akarnak élni, akit szeretnek. Mi szeretjük azt, akivel élünk. A hogyanok miatt érdemes elolvasni a cikket. http://www.parokia.hu/hir/mutat/6720/