Osztálykirándulás – 2022. június 14.

A tanév utolsó előtti napjának reggelén felkerekedtünk, és mindannyian kirándulni indultunk.

Az 1.a osztállyal gyalogtúra keretében fedeztük fel szűkebb hazánkat. A Szentgyörgyvári
hegyen keresztül sétáltunk át Miklósfára, ahol néhány felejthetetlen órát töltöttünk a
Mindenki házában, majd a játszótéren. Egy rövid buszozás után pedig az addigra már
igencsak fáradt elsősök a „Fagyízz“ csodálatos fagylaltkülönlegességeiből válogatva
fogyasztották el jól megérdemelt jutalmukat.

Az 1.b-vel helyijárattal utaztunk Miklósfára, a parkerdőt vettük célba. Békasimogatástól
a különböző madarak hangjait figyelő erdei sétán át a focizásig mindenre volt idő. Azután
a lovardához sétáltunk, útközben megcsodálva a rendezett falusi portákat. Odaérve lovakat
etettünk, majd mi is elfogyasztottuk az uzsinkat. Délután osztálytársunk nagyszüleit
látogattuk meg, ahol a hatalmas udvart birtokba véve cseresznyézhettünk, hintázhattunk,
játszhattunk a rengeteg udvari játékkal. A nap végén a kánikula egy jó kis vízibomba csatával
vált elviselhetőbbé. Élménydús kirándulásunk volt, jókedvvel, kellemesen elfáradva tértünk
haza.

A 2.a-val helyközi autóbuszbuszjárattal jutottunk el Balatonmagyaródig. Elsétáltunk a
fenyvespusztai állatsimogatóig, ahol a tanyasi hangulat mindenkit magával ragadott.
A gyerekek tenyérből etethették az állatok egy részét, amit nagyon élveztek. Megfigyelhették
az itt élő tanyavilág állatait: pulykát, pávát, emut, birkát, nyulat, kecskét, bivalyt, lámát,
szamarat, lovakat. A délelőtti programba még egy lovaskocsizás, pónilovaglás is belefért.
Nagy élmény volt! Ebéd után átsétáltunk a Kányavári-szigetre, ahol megfigyelhettük a jövő
tanévben környezet órákon tanulandó elméleti ismereteket, pl. vízpart felépítése, élővilága.
A kilátóról megcsodálhattuk a Kis-Balatont.  Gyorsan eltelt ez a csodálatos nap!

2.b-vel Újudvarra, a VadUdvarra mentünk. Megismerhettünk egy önellátásra törekvő családi
gazdaságot. Kecskéket, lovakat, nyuszikat, kutyusokat, albínó sünöket, nyuszikat…
simogattunk és etettünk. Szénabálákra másztunk, talicskatoló versenyt rendeztünk, kukoricát
morzsoltunk, alpakákat sétáltattunk. Az erdőben állatnyomokat kerestünk, erdei szamócát
csemegéztünk, majd kiérve a tisztásra, a magaslesre másztunk.

A 3.a-val Keszthelyen töltöttük a napot. Vonattal mentünk, ami több kisgyereknek is
újdonság, egyben nagy élmény volt. Keszthelyen bejártuk a Balatoni Múzeum kiállítását,
voltunk a Vadászati Múzeumban, ahol rengeteg új állatfajjal találkoztunk. A Festetics kastély
parkjától a Dotto kisvonattal közelítettük meg a Balaton partját. Ott egy fagyizás és rövid séta
után egy nagy játékkal zártuk a napot. Ezután indultunk haza, szintén vonattal.

A 3.b osztállyal Zalamerenyén voltunk a Pálosmajorban, ahol egy vízimalom működésével
ismerkedtek meg a gyerekek. Még kenyeret is sütöttünk! Dél körül átsétáltunk az erdőn
keresztül Zalakarosba, ahol a kilátónál értünk ki. A bátrabbak a legbátrabb tanító nénivel
felmentek a kilátó legfelső emeletére, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a környékre. A délután
hátralévő részét a játszótéren töltöttük.

A 4.a-val a városban tettünk nagy sétát. Feltérképeztük a Sétakertet, ahol kicsit bogarásztunk,
gyíkot lestünk. Az Eötvös téren pedig birtokba vettük a játékokat. Míg a vízi malom egészen
lenyűgözte a fiúcsapatot, a kislányok hintáztak, másztak, csúsztak, jókat beszélgettek. A nap
fénypontja a fagyizás volt a Bodza fagyizóban.

A 4.b osztályosokkal Zalakarost jelöltük ki úticélnak. Autóbusszal utaztunk kedvenc
helyünkre. Az új szökőkútnál reggeliztünk, majd felsétáltunk a kilátóhoz. Legyőzvén a
tériszonyt, csodás panoráma tárult elénk. A hegyről leérve a legszuperebb fagyizó felé vettük
az irányt. A kényelmes, nyugis fagyizás után végre elindultunk a legklasszabb helyszínre, a
Termáltó és Ökoparthoz. Itt mezítláb járkáltunk a cölöpökön, békákra vadásztunk, ebihalakat
próbáltunk becserkészni… (Megúszták, mert sokkal gyorsabbak voltak nálunk..) Nagyon
tartalmas, szép napunk volt, sokáig fogunk emlékezni rá!