KALAZANCIUS MOZGALOM

A Kalazancius Mozgalom a Piarista Rendnek az egész világon elterjedt közössége gyerekek és fiatalok számára. A legfiatalabb résztvevők az alsósok, a legidősebbek az egyetemisták közül kerülnek ki. A mozgalom, hasonlóan más keresztény ifjúsági szervezetekhez (Antiochia, cserkészet stb.), csoportokból áll, amelyek a hasonló korosztályba tartozó tagokat fogják össze. Ezeket idősebb diákok, egyetemisták, tanárok vezetik. 

               

A Kalazancius Mozgalom 2016-ban indult el Magyarországon; mi, nagykanizsaiak 2017-ben csatlakoztunk. A 3.-tól a 10. évfolyamig vannak csoportjaink. A leendő vezetők egy évben négy alkalommal vesznek részt képzésen, ahol megtanulják, hogy hogyan kell egy alkalmat megtervezni, levezetni, illetve koordinálni egy csoportot. Arra a kérdésre is választ kapnak, hogy hogyan legyenek jó vezetők, és miként reagáljanak a különböző helyzetekre. Számtalan tanácsot, tapasztalatot és útmutatást szereznek a mentoraiktól.

A csoporttagokat lelki feltöltődés és színes programok várják. Többek között nyári táborokra, kirándulásokra és lelkinapokra is adódik lehetőségük. Fontos, hogy jó kapcsolatot ápoljanak Istennel, ezért különböző módszerekkel imádkozunk és játszunk velük. Minden nagyobb összejövetelünkkor tartunk Christian Partyt is, ami egy zenés-táncos mulatság.

                                         

A táborunkat sok-sok aktív programmal tesszük felejthetetlenné. Adott témákról beszélgetünk a gyerekekkel kisebb csoportokban. Meghallgatjuk a véleményüket, és mi is megosztjuk a sajátunkat. Különböző játékokat játszunk, mint például sorverseny vagy zászlófestés. Ezenkívül van lehetőség kirándulásra is; idén Zalakarosra és Zalaszabarba látogattunk el. A nap végén pedig mindig valamilyen meglepetés várja a gyerekeket, pl. közös fagyizás vagy pizzázás.

A heti alkalmakon egy adott témát boncolgatunk, sütünk, éneklünk, vagy a mindennapi életünk történéseit osztjuk meg egymással, végül játékkal vagy elmélyült imával zárunk.

A Kalazancius Mozgalom – köztünk csak KM – tehát  egy bizalomteljes, befogadó közösség, ahol az iskolai tanórák után megpihenhetünk, megoszthatjuk élményeinket, és a hitünkkel is tudunk egy kicsit foglalkozni a rohanó hétköznapokban.

Elindult idén is a Kalazancius Mozgalom. Több csoport is új vezetőket kapott, a régiek folytatták munkájukat az eddigi csoportjukkal. A KM vezetőknek a nyitó alkalmon kívül, szeptemberben már volt egy csoportvezetői megbeszélésük a koordinátorokkal együtt. A KM-ben idén is zajlani fog az élet, a csoportvezetők pedig lelkesen készülnek a találkozásokra. Viva viva Calazanz!