színjátszó szakkör 5. – 8. évfolyam számára
Idén szeptemberben indítottuk el lelkes, vállalkozó kedvű felsős diákokkal a színjátszó szakkörünket. Jelenleg 11 tagja van a szakkörnek.
A diákok közül többen már rutinosak ezen a területen, és vannak, akik először fogják kipróbálni magukat a színjátszásban.
Hétfő délutánonként a könyvtárban találkozunk.
Első tervezett előadásunk egy karácsonyi darab, a Repülő osztály, ami egy kis kedves karácsonyi történet egy osztályról a Két Lotti írójától.
Németh Olívia – a színjátszó szakkör vezetője
„Fürge ujjak” horgoló szakkör – 5. évfolyamtól fölfelé
Iskolánk felső tagozatos diákjainak immár a 3. tanévben indítottuk el a „Fürge ujjak” horgoló szakkört. A foglalkozások heti 1 alkalommal, nagyon családias hangulatban (5-6 fővel), az alkotás igazi örömével kísérve valósulnak meg. Idén újonnan hozzánk csatlakozóknak a régi tagok – mint lelkes mentorok – segítik elsajátítani a horgolás kezdő lépéseit.
Munkadarabjainkat az ünnepekhez tervezzük: az adventi időszakban dekorációk (pl. mikulás csizmák/sapkák, hópelyhek, karácsonyfadíszek), tavasszal pedig horgolt használati tárgyak (pl. egyszerűbb és állatfigurás könyvjelzők, kulcstartók, nyugigolyók, kokárda, amigurumi figurák), valamint pólófonalból készült díszek, kosarak, tárolók is készülnek.
A szakköri tagok már izgalommal tervezik azokat a kézműves munkákat, amelyekből az elmúlt évhez hasonlóan jótékonysági adventi vásárt is szeretnénk szervezni. A befolyt összegből újabb feldolgozható fonalat, szükséges kellékeket, eszközöket, csomagoló anyagot vásárolunk, illetve támogatjuk a kárpátaljai rászorulókat.
Kummerné Simon Gyöngyi – a horgoló szakkör vezetője
elsősegélynyújtó szakkör
Hegedűs Lászlóné – az elsősegélynyújtó szakkör vezetője
kézműves szakkör
Takácsné Klepács Adrienn – a kézműves szakkör vezetője
KM (Kalazancius Mozgalom) a felső tagozaton
A Kalazancius Mozgalom a Piarista Rendnek az egész világon elterjedt közössége gyerekek és fiatalok számára. A legfiatalabb résztvevők az alsósok, a legidősebbek az egyetemisták közül kerülnek ki. A mozgalom, hasonlóan más keresztény ifjúsági szervezetekhez (Antiochia, cserkészet stb.), csoportokból áll, amelyek a hasonló korosztályba tartozó tagokat fogják össze. Ezeket idősebb gimnazista diákok és tanárok vezetik. Önkéntesen lehet jelentkezni a felsős KM csoportokba. A csoprt tagjait lelki feltöltődés és színes programok várják. Fontos, hogy jó kapcsolatot ápoljanak Istennel. Ezért a foglalkozások hármas pillére: imádkozunk, beszélgetünk, együtt játszunk.
Bende Krisztián – a KM vezetője
l