,

„Csepp, csepp, csepereg…” – Víz világnapja az óvodában

Örökös Zöld Óvoda lévén nagy hangsúlyt fektetünk a teremtett világ szépségére, annak megismerésére, így minden évben megünnepeljük a zöld jeles napokat, köztük március 22-én a Víz világnapját.  A nap felszólítása: „Gyere kékben óvodába!”. Gyerekek és felnőttek egyaránt a víz színében pompáztak, ezzel kézzel foghatóvá tettük a nap jelentőségét.

A hét a víz körül forgott: beszélgettünk annak fontosságáról, megóvásáról, hisz ahogy a gyermekek ki is mondták: „A víz az élet”. Dalokkal, mondókákkal, kísérletekkel és Noé bárkájának történtével jártuk körbe a témát, de a csodaszép vízhez kapcsolódó alkotások sem maradhattak el. A csoportok akváriumot, óceáni élővilágot, termésekkel díszített halakat és esőcseppet készítettek a hét során.

A tetőpont a szerdai nap volt, amikor a Víz világnapján körforgós rendszerben 4 állomáson különböző oldalait közelítettük meg a víz jelentőségének. 4 óvó néni 4 izgalmas feladattal készült a gyermekeknek. Rita nénivel egy hulladékkal teli tavat tisztítottunk meg, közben hangsúlyt fektetve a szelektív hulladékgyűjtésre. Ági néni találós kérdésekkel mozgatta meg agytekervényeinket, majd a helyes válaszok után mindenki kiszínezhette saját vízcseppét. Ilka néni az egyensúlyérzéket fejlesztette, amikor a szivárvány-hídon áthaladva vödrökben vizet kellett szállítani. Bogi néni pedig kísérletekkel örvendeztette meg a gyermekeket, ahol megfigyelhettük: mi történik, ha festéket öntünk a vízbe; vajon feloldódik-e az olaj vagy a só; mi történik ha a hideg és a meleg vizet összeöntjük.

Sok új élménnyel és ismerettel gazdagodtak a hét során ovisaink, melyet nagy örömmel és lelkesedéssel meséltek szüleiknek.

 

A Víz világnapjáról készült további képek itt tekinthetők meg.