ALSÓS TÚRA

Május 3-án, kedden az alsó tagozat túrára indult a Csónakázó tóhoz. A csapat gyalog tette meg az utat a város melletti kirándulóhelyre, ahol egy vidám napot töltöttek el a gyerekek. Az idő ragyogó volt, és a jókedv sem maradt otthon.

Az 1. a-sok a madárerdő tanösvényt látogatták meg, valamint a csodálatos azáleákat, végül a Gerő cukrászdát.

Az 1.b osztálytársuk látóhegyi telkét célozta meg, ahol Bécsi Barni kedves kis házigazdája volt a csapatnak. A gyerekek önfeledten játszhattak a „zöldben”. Majd a játszótér felé sétálva feltöltötték kulacsaikat a Hétbükkfa-forrásnál, és irány a szuper játszótér! A napot ők is fagyizással zárták.

A két 2. osztály a szigeten volt. Figyelték, hallgatták a gyerekek a horgászokat. Sok ismeretet szereztek, volt kapás bőven… Utána ők is fűzfaágakat lógattak a tóba, hátha… J

A 3.a osztályosok a   játszótér után sétát tettek a tóparton, és átismételték a vízpart élővilágáról tanultakat. A forrásnál táboroztak le, ahol először a labdajátékok jöttek, majd két csapatban a tóból kivezető kis ér fölé fából átjárókat építettek. Azán megnézték a szemben lévő erdőszélen a fákat és az aljnövényzetet, utána pedig ismét csak játék, játék, játék!

A 3.b a játszótér melletti füves területen játszott. Kipróbálták a szabadtéri erősítő tornaeszközöket, fociztak,  bújócskáztak a fák és a bokrok között, békát fogtak. Kellemesen elfáradva, a padokon megpihenve kártyáztak, beszélgettek. Ezután friss erővel, gyalog jöttek vissza.

A 4. a-s lányok és fiúk hol jártak? Forrásnál, fán, vízben, kövön, fűben… és ők is gyalogoltak hazáig.

A 4.b osztály szintén a sziget rejtelmeit kutatta… Kitartóan! Horgászokkal ismerkedtek, eszközöket gyártottak, pecáztak. Játszottak, élvezték a szabad levegőt, a szabadságot.

Mindenki nagyon jól érezte magát, kicsik és nagyok egyaránt. Még sok ilyen napot szeretnénk!