, ,

A Fővárosi Nagycirkuszban járt a 6. a és 6. b

A Lázár Ervin Program keretében Budapestre utazott a 6. a és a 6. b osztályunk. hogy megnézzék a Fővárosi Nagycirkuszban  a Cirkománia című előadást. A Lázár Ervin Program célja, hogy a hatodik évfolyamosok színvonalas cirkuszművészeti alkotásokat tekinthessenek meg. Az előadás előtt a Hősök terét is bejárták a gyerekek Trojkó Ágnes és Takácsné Klepács Adrienn tanárnőkkel, és Chikán István tanárúrral. Nagyon pozitív hozadéka volt a programnak, hogy az évfolyam két párhuzamos osztálya az a-sok és a b-sek közelebb kerültek egymáshoz, örömmel és jókedvűen töltötték egymás társaságában az időt.

Néhány vélemény az utazásról:

„A cirkusz nagyon tetszett, mert életemben egyszer voltam. Az artisták tetszettek a legjobban. Izgalmas volt nézni őket a levegőben. A bohócok is viccesek voltak.” (Csalló Zoltán)

” A cirkusz fantasztikus volt, már a kényelmes, jól belátható helyünk meggyőzött, a műsorról nem is beszélve, a sok artistáról, görkorcsolyásról….. Rengeteg gyakorlás lehetett mögötte. A cirkusz közben volt lehetőségünk elmenni mosdóba és nem voltunk helyhez kötve. ” (Pőcze Nóra)

„Még életemben nem voltam cirkuszban, de ez fantasztikus volt! Amikor a levegőben „hintáztak” az emberek, kicsit furcsa érzés volt. Mi lesz ha leesnek? De hála Istennek ne fordult ilyen elő. Nagyon jó utólag visszaemlékezni rá!” (Kele Zoé)

” Az utazás és a B osztállyal való ismerkedés, szórakozás mindent felülmúlt. ”  (Ági néni – osztályfőnök)
 

az előadásra várva, vidáman:

az izgalmas előadás:

a Hősök terén:

 

 

0 válaszok

Szóljon hozzá Ön is!

Véleménye vagy kérdése van? Beszélgetne velünk?
Írjon bátran, és válaszolunk!

Vélemény, hozzászólás?