, ,

Educatio 2022 – 11. évfolyam – élménybeszámoló

Educatio Kiállítás 2022

2022. január 14-én az iskolánk szervezésében lehetőségünk adódott részt venni a Budapesten megrendezett Educatio Kiállításon. Így hajnalok hajnalán (5:17-es vonattal) hatalmas motivációval és lelkesedéssel indult útnak a 11. évfolyam.
Látom magam előtt, ahogy kezdetben megkérdőjeleztük – a sort elnézve – az aznapi bejutásunkat. A pillanatot, mikor a belépő jegyeket felmutatva megkaptuk a várva várt megváltó bólintást.
A bejárattal szemben, ügyelve, hogy senki figyelmét ne kerülje el, egy asztalt helyeztek el, ami tele volt programfüzetekkel, valamint az épületben az egyetemek standjait mutató térképeket halmoztak rá. Abban a percben nyilallt belém a felismerés. Egy év, és vége. Egyetemre kellene mennem. De tanácstalan vagyok. Azt se tudom, melyik egyetem és milyen szak érdekelne. Jobban utána kellett volna néznem…
Szerencsére barátnőim tudták, mit szeretnének megnézni. Felsoroltak ilyeneket, hogy Pázmány, ELTE, kaposvári egyetem, Corvinus, Képzőművészeti, kicsit se fogott el a pánik…
– Jézusom, most nekünk kéne kérdezni? De hát mégis mit?
– Épp azért kérdezünk, mert nem tudunk az adott dologról semmit!
– Ausztriai, külföldi egyetem!!!!!! NÉZZÉTEK, OTT! – Rekord sebességgel ott termett a kis standnál osztálytársam. Senkit sem ismerek, akit annyira lázba hozna a német tanulás és az egyetem, mint Dorinát.
Majd egy számomra érthetetlen párbeszédet folytatott le a hölggyel. Végig sugárzó szemekkel és óriási ámulattal hallgatta a nőt, időnként bólogatva jelezte, hogy érti. De jó neki…
A beszélgetés végén megköszönte a rá szánt időt, mire az előadó cukorkákat kínált. Dorina természetesen mosolyogva fogadta az ínyencséget, mi pedig a kíváncsiságtól meghalva kezdtünk Biával egyszerre a faggatózásba.
– Mit beszéltetek? Mit mondott? És te mit kérdeztél?
– Hogy hány éves a képzés? Milyen tanulmányi átlag kell, ponthatár, kollégium stb.
– Azta!
– Nagyon büszke vagyok rád!
Kb. 15 perc múlva:
– Itt a Pázmány!
Kaptunk prospektust s hozzá még egy kulcstartót.
Egy vörös hajú frufrus lány ismertette velünk az egyetemről való tudnivalókat, majd megkérdezte, milyen szakirányok érdekelnek bennünket.
Óvodapedagógust valamint kommunikáció és média szakot feleltünk. Az őt váltó lányt annyira természetesen egyszerű embernek láttam, hogy megnyugodtam. Ha őt felvették, talán engem is fel fognak. Egyszeriben a saját iskolámat láttam, csak egyetemben. Abban a szent minutumban eldöntöttem. Ide szeretnék járni. Vicces, hogy félórával ezelőtt fogalmam se volt, mit kezdjek magammal, de ezen a kiállításon meg már meg is világosodtam. És elhittem, talán még fel is vennének!
Az előadása végeztével kaptunk mindhárman kitűzőt, amin I Love Pázmány felirat szerepelt, és egy kéken fogó szövegkiemelőt.
Majd megköszöntük az időt, amit ránk szánt. Azt hiszem, mindig hálás leszek neki, hogy hitet és reményt töltött belém. Kezdetben szimpatikus se volt, végül ő volt az, aki miatt elhatároztam, mégis oda mennék szívesen. Érdekes fordulatai vannak az életnek…                                                                                                                                                                                                                             Horváth Luca 11.b és Farkas Mária