DIÁKFARSANG
Évről évre négy korosztály farsangol: az óvodások, az alsó tagozat, az 5-8. évfolyamok és a 9-12. évfolyamok.
A program hagyományosan a következő: a diákok csoportonként, illetve osztályonként egy-egy jelmezes produkciót mutatnak be – ez általában valamely vidám jelenet, amely szólhat az osztály életéről, lehet tanárparódia vagy egy teljesen önállóan kitalált jelenet, tánc. Ezeket független zsűri pontozza. A produkciónál pluszpontot jelent, ha az egész osztály részt vesz vagy ha az osztályfőnök is szerepel benne, a jelmezek kidolgozottsága, a produkció egyedisége, ötletessége.
Láttunk már olimpiai bajnokságot, megelevenedő festményeket, kínaiak utazását és még számtalan jobbnál jobb produkciót.
A farsangolás nem múlhat el agapé (süti, üdítők) és sok-sok vidám, mókás, táncos, énekes program nélkül (táncház, ügyességi vetélkedő, karaoke, táncverseny).
A farsangokról szóló beszámolók, fényképek, kisfilmek itt tekinthetők meg.