Kanizsa várát 1690-ben foglalta vissza a töröktől gróf Batthyány Zsigmond. A hosszú török uralom minden tekintetben szomorú vidéket csinált Somogy és Zala megyékből, különösen pedig szellemi tekintetben vetette vissza erősen a vidéket. A historia domus (a későbbi piarista rendház krónikája) így jellemzi e nagy területet: „Vastissima ista Hungariae ora, qua Provincia Saladensis et illi adiiciens Sümegiensis procurrit, tota quanta est, publicis Scholis destituebatur” – nem volt középiskola, ahová a szülők gyermekeiket küldhették volna a két nagy megyében.

E bajon segítendő, Kanizsa ura, gróf Batthyány Lajos, Magyarország nádora 1763-ban József fiával, az akkori kalocsai érsekkel tárgyalt: nyerje meg valamelyik szerzetesrendet, hogy iskolát vezessen itt. Az érsek Tapolcsányi Gergely piarista rendfőnökhöz fordult, és kérte, hogy rendje vegye át a létesítendő intézetet. 10 000 váltóforintot ajánlott fel alapítványul. A rendfőnök el is fogadta az érsek ajánlatát, de Koller Ignác veszprémi püspök nagyon kevésnek találta ezt az összeget, és csak két év múlva adta beleegyezését az alapításhoz, akkor is Mária Terézia sürgetésére, akihez a nádor és az érsek közbenjárásért fordultak.

A piarista gimnázium egy 1864-es térképvázlaton az Eötvös téren

Így azután 1765-ben megjelent az első négy piarista Kanizsán, miután az alapító nádor 500 forintért megszerezte a Zala vármegye tulajdonát képező katonatiszti lakást (a mai Teleki utca sarkán) a rendház, egy kincstári laktanyát pedig a gimnázium céljaira (utóbbit a jelenlegi Eötvös téri park helyén, amit a népnyelv ezért emleget a mai napig „papkertként”).

A gimnázium főépülete és a tornacsarnok az Eötvös téri épületegyüttesben az 1800-as évek második felében

Az első évben 390 tanuló jelentkezett a hat osztályra (az intézet 1851-ig hatosztályos volt). Diák tehát akadt elég, de a csekély alapítvány kamata már az első évben elégtelen volt a rendház és az iskola fenntartására. Nyomorúság és küzdés jellemezte a tanárok életét: sok bajuk volt a rozoga épületekkel és a saját maguk megélhetésének biztosításával. Ha nem akadt volna nagy jótevőjük Matkovics megyei alszolgabíró személyében, már az első évben itt kellett volna hagyniuk az új alapítást. A rendház története sok szomorú panaszt hallat ezzel kapcsolatban, a rendtagok azonban mindezek ellenére buzgón végezték a munkájukat, sokszor lehetetlen körülmények között.

A második évben 478-ra emelkedett a tanulók száma, később aztán csökkent, de egészen 1780-ig kétszázon felül maradt. A háborús idők, különösen pedig II. József uralkodása alatt aztán erős visszaesés mutatkozott. 1788-ban 33-ra szállt alá a létszám. Néhány évig így maradt, majd lassanként növekedett, és 1799-ben ismét 258-ra szökött fel. 1849-től 1860-ig megint apadás állt be, innen kezdve aztán emelkedést látunk, így párhuzamos osztályokat kellett felállítani. 1919/20-ban a magántanulókkal együtt 520 volt a diákok száma.

A csekély alapítvány és a rend szegénysége semmiféle befektetést, javítást nem engedett meg. Így az épületek annyira tönkrementek, hogy a termekbe beesett az eső és a hó. Paintner Antal főigazgató a nehéz helyzet miatt 1807-ben felajánlotta az intézetet a premontrei rendnek, amelynek visszaállítása és vagyona visszaadása ellenében két iskolát kellett átvennie. Buday Ágoston csornai prépost azonban, aki személyes tapasztalatból ismerte a helyi viszonyokat, nem volt hajlandó átvenni a szegényes intézetet, és inkább Keszthelyt vállalta.

1812-ben jelent meg először Nagykanizsa városa mint az intézettel szemben kötelezettséget vállaló testület. Felállította az előkészítő osztályt, majd 1822-ben kötelezte magát az iskola és a rendház fenntartására, valamint két tanár fizetésére. 1823-ban bővítette a gimnázium épületét, és megnagyobbíttatta az ifjúsági templomot.

1849-ben a Thun-féle rendelet értelmében az ország 29 piarista gimnáziuma közül 7 maradt felső gimnázium, 11-et lefokoztak alsó gimnáziummá, 11-et pedig eltöröltek, köztük a nagykanizsait is. A rendnek ugyanis nem volt elég tagja, és az alapítvány is kevés volt a z iskola fenntartásra.

A várost bántotta ez az intézkedés. 1850. szeptember 19-én rendkívüli gyűlést tartott, és küldöttséget menesztett a rendfőnökhöz, hogy változtassa meg a határozatát. Az 1850. október 14-én kelt miniszteri rendelet a gimnáziumot ismét megnyitotta, de az eddigi hat helyett csak négy osztállyal, öt tanár vezetésével.

A város azonban nem tudott belenyugodni ebbe, és szerette volna nyolc osztályra emelni a létszámot. Pénze azonban nem volt, hogy a követelményeknek megfelelhessen, ezért a zalavári bencéseknek ajánlotta fel az intézetet, de megismétlődött az 1807-es eset: a bencések, ismerve az iskola szomorú állapotát, visszautasították az ajánlatot. Thun miniszter tudomást szerzett az esetről, és felszólította a bencés rendet, hogy járuljon hozzá a nyolc osztályra kiegészítendő intézet fenntartásához. A bencések évi 1000 forintot ajánlottak fel erre a célra.

1866-ban alapították meg a múzeumokat és szertárakat Batthyány Fülöp herceg és a város 215 forintos adományából. 1868-ban épült a déli rész a tornacsarnokkal. Ekkor lett az egész épület a városé, amely a tandíjat kapta, és ennek fejében kötelezte magát az épület fenntartására, illetve három aktív és egy nyugalmazott piarista szerzetes, valamint egy tornatanár ellátására.

1870/71-ben megnyílt a VII., 1871/72-ben a VIII. osztály. Ebben az évben tartották az első érettségi vizsgálatot.

Az épület még mindig nem volt megfelelő, ezért a város az 1896-os millenáris közgyűlésen elhatározta az új intézet építését. A tervek elkészültek, de az ügy húzódott. Végre 1904-ben úgy látszott, dűlőre jut az építés ügye, mert a rendházat és a gimnáziumot átköltöztették a honvédektől elhagyott Sugár úti laktanyába. Két év alatt el kellett volna készülnie az új iskolának, de húsz esztendő lett belőle az iskolának teljesen alkalmatlan, rendháznak pedig pont nem való épületben.

Közben 1919-ben, a Tanácsköztársaság „dicsőséges 133 napja” alatt a „hős” proletárok romba döntötték az eredeti piarista épületegyüttest. Munkáslakásokat építettek volna a tégláiból, de minthogy 39 család lakott az épületegyüttesben, végül más célú bontási tervet adtak ki.

Az intézet 1923 októberében harmadszor talált otthonra kaszárnyaépületben, de ez már szép és megfelelő volt. Az egykori Frigyes-laktanya fogadta be a gimnáziumot és a rendházat.

A gimnázium épülete 1923 után

A rendház épülete (ma rendház és fiúkollégium)

 Az internátus (diákotthon), ma óvoda és általános iskola

1948 júniusában következett be az iskola államosítása. Az épület és minden berendezése, felszerelése állami tulajdonba került. Az iskolakönyvtár nagy részét és a tablókat elégették az iskola udvarán. A rendház államosítása 1950 júniusában történt, a szerzeteseket Vácra deportálták.

Az egykori piarista gimnázium épületében állami iskola kezdte meg működését Nagykanizsai Állami Gimnázium néven, később az Irányi Dániel Általános Gimnázium, 1957-től a Landler Jenő Gimnázium, végül 1990-ben a Batthyány Lajos Gimnázium nevet vette föl.

A város az állami gimnáziumot átköltöztette a Notre Dame de Sion apácák egykori leányiskolájának épületébe. A piarista épületegyüttesben a Zsigmondy Vilmos és Winkler Jenő Olajipari Szakközépiskola (egykori gimnázium, diákotthon, elemi iskola, tornacsarnok és gazdasági épület), valamint a Hunyadi János Általános Iskola (egykori rendház és konyhaépület) élték önálló életüket.

1992-ben dr. Jelenits István piarista tartományfőnök újraalapította az intézményt. A piarista iskola a Batthyány utca 21. szám alatt egy elhagyott bölcsőde épületében indult újra egy 16 fős általános iskolai első osztállyal. Első igazgatója Uzsoki Lászlóné lett. Egy év elteltével, 1993 nyarán költöznie kellett, az új helyszín a Petőfi utca 3. alatti iskolaépület lett. 1995 nyarán az iskola visszatért a Sugár útra az egykori diákotthoni épületbe.

1996-tól új igazgatója lett az iskolának: dr. Perendy László. Ő és utódai már piarista szerzetesek voltak. 1997-ben az iskola megkapta a Hunyadi János Általános Iskola (az egykori rendház) második emeletét. 1998-ban megszűnt az általános iskola, ezzel az egész épület piarista kézbe került vissza.

2000 nyarán átadásra került az egykori gimnázium déli szárnyának földszinti folyosója. 2001. augusztus 29-én megnyitotta kapuit az iskola diákotthona. 2002 augusztusában visszakaptuk a gimnáziumi épület északi szárnyának földszintjét is. Itt alakítottuk ki a végleges tanári szobát, az igazgatói és a gazdasági irodát.

2003. augusztus 1-gyel már három piarista szerzetes élt Kanizsán, így újjáéledt a Piarista Rendház, amelynek első házfőnöke Dósai Attila lett.

2005-ben, miután a rend minden épületrészt visszakapott, megnyílt a teljesen újjáépített, modernizált lánykollégium. 2008-ban létrejött a magyar piarista rendtartományban elsőként a Boldog Donáti Celesztina Óvoda; az óvodások megjelenése óta a nagykanizsai piarista növendékek összlétszáma minden korábbinál magasabb.

A legismertebb nagykanizsai piarista diákok

Az aláhúzott nevekre kattintva megjelennek a diákjainkról szóló Wikipédia-szócikkek.

Virág Benedek (1752–1830) pálos szerzetes, költő

Deák Ferenc (1803–1876) a kiegyezés előkészítője, „a haza bölcse”

Királyi Pál (1818–1892) piarista szerzetesnövendék, honvéd őrnagy, újságíró, országgyűlési képviselő

Wlassich Gyula (1852–1937) jogász, vallás- és közoktatásügyi miniszter

Halis István (1855–1927) helytörténész, várospolitikus

Kaán Károly (1867–1940) erdőmérnök, gazdaságpolitikus

Hevesi Sándor (1873–1939) drámaíró, rendező, a Nemzeti Színház igazgatója

Landler Jenő (1875–1928) népbiztos

Kunfi Zsigmond (1879–1929) népbiztos

Prinz Gyula (1882–1973) földrajztudós, geológus

Mező Ferenc (1885–1961) sporttörténész, szellemi olimpiai bajnok, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja

Mathia Károly (1902–1961) zeneszerző

Fejtő Ferenc (1909–2008) író, történész, a Francia Becsületrend birtokosa

Lékai László (1910–1986) esztergom-budapesti érsek, bíboros

Előd István (1912–1990) piarista szerzetes, teológus, pszichológus

Tüskés Tibor (1930–2009) író, irodalomtörténész

Schmidt Egon (1931–2023) ornitológus, író, Kossuth-díjas

Schrammel Imre (1933–) iparművész, keramikus, Kossuth-díjas

Adriányi Gábor (1935–) katolikus pap, egyháztörténész

Kovács S. József (1994–) színész, vele készült interjúnk itt olvasható.