A piarista iskolától Szíriáig

Interjú Kocsis Anitával, egykori tanítványunkkal

 

A 2008. őszén kezdtem meg középiskolai tanulmányaimat a Piarista Gimnáziumban. Általános iskolás korormban még a Batthyány volt a favorit, de a Piárt is megjelöltem. Amikor jött az értesítés, hogy szóbeli felvételi is lesz, kicsit megszeppentem, de elmentem rá. Jó emlékként él bennem ma is. Az elbeszélgetés után még  volt lehetőség sorrend módosításra, sokat gondolkodtam rajta. Majd édesanyám tanácsa alapján –  miszerint fontoljam meg, hogy 1000 közül vagy 500 közül akarok-e egy lenni – döntöttem, és a Piarista Iskola került az első helyre.

Nagyon szerettem piarista diák lenni, sokat kaptam a négy év alatt. Olyan tanáraink voltak, akik nem csak oktattak, hanem személyiségükkel általános értékeket is közvetítettek, ami szerintem a jó tanár egyik fő ismérve.

Közhelyként hat, de én már ötödikben, az első történelemórák egyikén elhatároztam, hogy régész szeretnék lenni. Így amikor 2012-ben érettségiztem, nem volt kérdés, hogy ilyen irányban keresek egyetemet is. 2012-ben új szakként indult a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a régészet, ez nekem kapóra jött és ide jelentkeztem. A választásban segített tanáraim inspirációja is. A gimnáziumi történelem tanárnőmtől – aki szintén Pázmányos volt – nagyon sokat tanultam, ő emberileg is követendő példa volt a számomra. Mély nyomot hagyott bennem, hogy a 2010-es évben gimnáziumunk szervezésében néhány diáktársammal egy tehetséggondozási program keretében meglátogattuk a Pázmány piliscsabai campusát, ahol körbevezettek minket és még az órákra is beülhettünk „kis” tizedikesként.

Családias hangulatban telt az első év, kb. 30-an voltunk a szakon, olyanok voltunk, mint egy gimnáziumi osztály. Sok tapasztalatot szerezhettünk mind a 3 éves alapképzés, mind most a mesterképzés keretein belül. Lehetőségünk volt/van hazai- és külföldi projektekben is részt venni.

Milyen külföldi projektekben vettél részt? Minek az ásatásán dolgoztatok és mennyi ideig? Milyen nehézségek merülnek fel egy ilyen munka közben?

Kétszer volt alkalmam eljutni Szíriába.

Első alkalommal Margat várában ásatási- és leletfeldolgozási munkában vettem részt a SHAM (SyroHungarianArchaeologicalMission) keretein belül. Margat vára (Qal’at al-Marqab) a Közel-Kelet egyik legnagyobb középkori vára, melynek kutatásán dolgozik a misszió 2006-óta. A lelőhely a Johannita Lovagrend legkiemeltebb szentföldi erődje volt.

Második alkalommal a nyári szezonban a kulturális világörökségi helyszín, a Krak des Chevalier roncsolásmentes régészeti kutatását és építészeti felmérését is megkezdtük.

Margathoz hasonlóan II. András királyunk keresztes hadjárata alkalmával – melynek idén van a 800. évfordulója – ezt a várat is meglátogatta, sőt jelentősen támogatta. Sok tapasztalattal gazdagodtam minden alkalommal, például besegíthettem a kerámiarestaurálásba, illetve megtanulhattam az építészeti felmérések alapjait.

A régészet egy olyan hivatás, ami sok helyre eljuttat, legyen szó belföldről vagy külföldről. Az őszi szemeszter elején Olaszországban, Ostiában dolgoztunk egy kisebb csapattal, majd október közepétől november közepéig Kurdisztánban volt lehetőségem ásni a Kurd – Magyar Régészeti misszióval, szintén Major Balázs vezetésével. Minden egyes terepi munka más és más. Nehézségek mindig adódnak minden munka során, hiszen akár hónapokig össze vagyunk zárva, és olykor megesik, hogy elfogy a lendület, de próbáljuk motiválni egymást. Rengeteg emberrel találkozunk egy-egy ilyen munka kapcsán, és sok jó élménnyel is gazdagodunk. A szírek például nagyon vendégszerető és kedves emberek, könnyű volt velük szót érteni, még így is, hogy nem beszélek a nyelvükön.

Az ásatások alatt milyenek a munkakörülmények? Mennyi ideig tart egy-egy projekt? Az ásatásokon kívül mire jut még idő?  Hol laktok mindeközben?

Szíriában első alkalommal tavasszal (március közepétől április közepéig) voltam, akkor Jableben egy bronzkori tellen laktunk, ami sok régész álma. A nyári szezon szintén egy hónap volt, ekkor egy hotelben laktunk egy Kurfajsz nevű településen. A várban, ahol a kutatás zajlik a helyiek 9-17-ig dolgoznak, így nekünk is ebben az időintervallumban van lehetőségünk végezni a munkánkat. Nincs mindig mindenki a terepen egy-egy szezonban, mivel az ásatás mellett a leletek feldolgozása (kerámiatisztítás, restaurálás, rajzdokumentáció) is folyik. Igyekszünk a lehető legtöbb időt a kutatásra fordítani, hogy kihasználjuk a sokszor nagyon rövidnek bizonyuló egy hónapot, de Major tanár úr  – a misszió vezetője – mindig igyekszik bezsúfolni a szoros munkába egy-két kirándulónapot is.

Hogyan kerültél ebbe a munkacsapatba?

A tanszékvezető megkérdezte, lenne-e kedvem részt venni a szíriai kutatásban, én pedig igent mondtam.

Tavaly köztársasági ösztöndíjban részesültél, milyen érzés megkapni ezt az ösztöndíjat?

Az ösztöndíj elbírálásakor figyelembe veszik a tanulmányi átlagot, közösségszervező tevékenységet, közösségért végzett munkát, ezen felül a nyelvvizsgák száma illetve a publikációk száma jelenthet plusz pontokat. Esetemben az első három pontnak volt relevanciája, tanulmányi eredményeim jók, illetve a Iosephinum Kollégium diákbizottságának tagjaként, valamint a Régészeti Tanszék demonstrátoraként sok közösségi „munkát” végzek.

 Mindeközben emberi kapcsolataid hogyan alakultak? 

Az egyetemi évek során sok szoros baráti és szakmai kapcsolatom alakult ki a diáktársaimmal és a tanáraimmal egyaránt. Tanáraimtól sokat tanultam/tanulok, az egyetemen kapott dolgokat jól tudom majd hasznosítani a jövőben is Legtöbb emlékem ásatásokhoz, a szobatársaimhoz, barátaimhoz és a campushoz kötődik. Nagyon sok mindent kaptam a gimnáziumi és az egyetemi évek alatt is, amik nélkül nehéz lenne boldogulnom a jövőben.

Mik a terveid a jövőre nézve? Hogyan képzeled el az életet a Pázmány után? – a szakmai utadat a választott szakodon viszed tovább?

Természetesen a régészetben képzelem el a jövőm. Szeretnék doktori képzésre jelentkezni, a jövőben pedig szívesen tanítanék is. Szívesen mennék Olaszországba egy külföldi cserefélévre, de bármely ország bármely egyeteme szóba jöhet, ahol oktatnak antik-, középkori- vagy roncsolásmentes régészetet.

Mit adott neked a piarista iskola, mit üzensz a mai diákságnak?

A piarista iskola megtanított erkölcsös, egyenes embernek lenni, a hit útján járva élni a mindennapokban. A színvonalas oktatás révén jól megállom a helyem az egyetemen is, aminek hála, jó úton haladok, hogy elérhessem a célom.

A piarista iskola  gondolkodó fiatalokat nevel.

Kedves piarista diákok! Használjátok ki ezt az időt, tájékozódjatok. Ne munkát, hanem hivatást válasszatok!

 Anita! A te utad nem egy mindennapi út, ritka hivatás. Büszkék vagyunk rád, hogy hogy vannak elképzeléseid, mersz a saját utadon haladni  és hogy meg tudtad valósítani az álmaidat. Még nagyon sok jó régészeti helyszínt, kitartó lelkesedést és sok boldogságot kívánunk további életutadon.

Köszönöm a beszélgetést!

(az interjút Kanizsainé Rezsek Mária készítette 2017-ben)