Intézményünk alsó tagozatán hagyomány, hogy a Patrocínium előtt projekthetet tartanak. Ekkor évfolyamonként, egy héten keresztül egy előre meghatározott téma kerül feldolgozásra.
Idén az elsősök Kalazanci Szent József rendalapítónk életével ismerkedhettek meg. A 2. évfolyamon az egészség, a 3. és 4. évfolyamon az állatok témakör szerepelt a programban. Ezen témák a tanórákon a fő- és készségtárgyakat is átszövik, de még a délutánra is kiterjednek. Kisdiákjaink nagy lelkesedéssel dolgoznak, hiszen érdekes feladatok, lapbook- és plakátkészítés, kiállítások tervezése, múzeumlátogatás, biológia óra látogatása és sok-sok ezen megadott témák köré szervezett játék is szerepel ilyenkor a programjaik között.
Az elsős diákok magyar órákon hallhatták, hogy „Kalazanci Róma utcáin sétálgatva verekedő, egymásra szitkozódó, rendetlenkedő gyermekeket vett észre. Egy hangot hallott, mely azt mondta: A szegény rád bízza magát, az árvának te vagy gyámola (Zsolt. 10,14 b). E hang volt Isten útmutató szava, amit hónapok, évek óta tanácstalanságban várt. Rádöbbent arra, hogy az iskolában atyja és tanítója lehet a szegény elhagyatott gyermekeknek.” Rajz órákon Kalazanci életét ábrázoló képeket színeztek az elsősök, technika órákon pedig kis képecskéket díszítettek keresztény szimbólumokkal. „Elemezgették”, hogy mi-mit jelent a piarista címeren, ami a köpenyüket is díszíti.
A másodikosok témája a projekthéten az egészség volt. Az egészséges táplálkozással, a testápolással és a sportolás egészségmegőrző szerepével foglalkoztak az osztályok. Védőnőnk Sznopek Renáta beszélt tanulóinknak a helyes táplálkozásról, a testmozgás fontosságáról és a helyes fogmosásról. Interaktív tanórák során együtt készítettek gyümölcssalátát és zöldségtündért. Ezek alapanyagaihoz köszönjük a szülők támogatását.
A harmadik évfolyam a Mondd, szereted az állatokat? témájú projekt kapcsán részt vett Szabó Gábor István piarista atya biológia óráján. A gyermekeknek volt élménypedagógia órájuk Kamenár Ágnes mentálhigiénés szakemberünkkel és múzeumban tanulmányozták a jégkorszak állatait. Megkoronázva a hetet, többek élő állatokat, kis kedvenceiket is bevitték az osztályba, ahol az összes alsós gyermek megcsodálhatta a nyuszikat, a galambot, a teknőst és a kis békát.
A negyedik évfolyam Az állatok hete témájú projekt révén Szabó Gábor István piarista atya biológia óráján jutott rengeteg, eddig még sosem látott, illetve hallott információhoz. A negyedikesek múzeumi foglalkozás keretei között szintén sok-sok érdekességet hallhattak a jégkorszak állatairól. A tanulók Magyarország lapbookokat és sógyurma maketteket is készítettek, továbbá rengeteg plüssállatot halmoztak fel ők is a kiállításukhoz.
Rendkívül eseménydús, élményekben gazdag napok vannak az alsó tagozatosok mögött. A projekthetet évfolyamonkénti kiállítással zárták, melyek hűen tükrözték az egész heti munkát.