„A magyar népi játék kimeríthetetlen pedagógiai eszköztárként van jelen mindennapjainkban. Fejleszt, nevel és ismeretet közvetít. E nap célja, hogy a világ minden pontján az önfeledt játéké legyen a főszerep.”
Így szól az immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő október 9.-ei népi játék napi felhívás.
Iskolánk alsó tagozata 3. éve csatlakozott az eseményhez. Idén az alsó tagozatos diákok a nagycsoportos gyermekekkel együtt játszották kedvenc játékaikat. A teljesség igénye nélkül: felelgetős, csikizős, párválasztós, vonulós, valamint páros táncos játékok színesítették a délelőttöt. Az alsós tanulók nagy örömmel készültek erre a programra a néptánc foglalkozásokon, a tanítók pedig ének órákon segítettek a dalok, játékok gyakorlásában. A Nagykanizsai Piarista Iskolában pedagógusaink egész tanévben sokat tesznek a játékban, táncban, dalban gazdag hétköznapokért.
Emellett alsó tagozatunk ezen a héten csatlakozott az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” kezdeményezéshez is, amit idén október 7-én huszadik alkalommal rendeztek meg. A Szükséget Szenvedő Egyház (Aid to the Church In Need, ACN) pápai jogú nemzetközi segélyszervezet minden évben októberben arra hívja a gyermekeket az egész világon, hogy közösen imádkozzák a rózsafüzért az egységért és a világ békéjéért.
Diákjaink elhozhatták iskolánkba saját rózsafüzérüket és kedden a reggeli beszélgetés idején mindenki a saját osztályában imádkozott egy tizedet a Dicsőséges rózsafüzérből.
„A gyermekek imádsága különleges erővel bír Isten előtt, olyannal, amely le tudja bontani a falakat, képes begyógyítani a sebeket és fényt hozni a sötétségbe.”