Méltó főhajtás az Aradi vértanúk emléke előtt – diákjaink megható műsora a városi megemlékezésen

 

Október 6-án intézményünk kapta a megtisztelő felkérést, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város önkormányzatának hivatalos megemlékezésén méltó műsorral tisztelegjünk az Aradi vértanúk emléke előtt.

 

Az Aradi udvarban tizenhárom végzős diákunk idézte meg a tizenhárom hős tábornokot saját szavaikkal mutatkozva be a közönségnek. Minden bemutatkozást a rideg ítélet követte: „kötél általi halál” – ezzel is érzékeltetve a szabadságharc tragikus végkimenetelét.

A gyász azonban nem elnyomta, hanem kiemelte a hősiességet: a szabadság iránti olthatatlan vágyat, és azt az emberi erőt, amely mindig képes újra talpra állni. A szereplők előadásában – bár nem képzett énekesek – különösen megrendítően hangzott fel az „Aradi ballada”:

Aradi vár, aradi vár, halál völgye,
Híres-neves magyar hősök temetője.
Teremjenek határidon vérvirágok,
Felejthetetlen legyen az ő halálok.

 

A megemlékezés zárásaként diákjaink egy-egy szál vörös rózsát helyeztek el az aradi vértanúk és Batthyány Lajos mellszobránál.

 

Ünnepi beszédében Horváth Jácint polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy nemzeti ünnepeink többsége gyásznap – így október 6-a is, amely a március 15-i forradalom hőseinek tragikus, de örök példává nemesedett sorsát idézi.

 

A műsor végkicsengése is erre a gondolatra rímelt:
„Utódtól fogja hű utód tanulni,
hogyan kell élni s hogy lehet meghalni.”

 

Köszönjük 11.-12. osztályos diákjainknak, hogy a tanulmányaik és az érettségi felkészülés mellett példát mutattak felelősségvállalásból, méltóságból és hazaszeretetből fiatalabb társaiknak.

 

A megemlékezés szereplői:
Bende Ágoston, Beke Dávid, Czitkovics Kristóf, Csák András Pál, Erdei Máté, Holczinger Péter, Lovrencsics Mihály, Márfi Benedek, Mezőfi Bálint, Nagy Ágoston, Szeghy Tamás, Ürmösi Attila (12. A),
Svélecz Dominik, Tóth Gergő, Varga Boldizsár (12. B),
valamint Vigh Ákos (11. A).

 

Köszönjük mindannyiuknak a méltó és felejthetetlen emlékezést!

 

Felkészítő pedagógusok: Laskai Lilla, Varga Zsuzsanna

 

A Kanizsa TV tudósítása:

Gyászban születő remény