VERSENYEREDMÉNYEK

Baranyai Magdolna tanárnő, mint felkészítő tanár  számolt be az alábbi szép versenyeredményekről: Baár-Madas Református Gimnáziumban rendezett Anyanyelvi Napon Szita Anna 7. a osztályos tanuló 2. helyezett lett a szépkiejtési versenyen. Az 5. b osztály csapata: Bencze Botond, Dervalics Emese, Fűr András 3. helyezett lett a nyelvi játékok csapatversenyen. Gratulálunk a szép eredményekhez!      

Újabb sikerek a kémiaversenyeken Betlehem-Simon Rebeka 10. a osztályos tanuló ebben a tanévben is több kémia versenyen is   megméretteti tudását. Rebeka szívesen versenyez, szereti a kihívásokat, főként, ha kémiáról van szó. Három, több fordulóból álló versenyen indult az idén, mindegyikre sokat készül, lelkesen gyakorol, kísérleteket, laborgyakorlatokat végez. Felkészülésében Török Károlyné tanárnő segíti.     […]

A Zala vármegyei német nyelvi verseny – 9-10. évfolyam – írásbeli fordulójának eredményei alapján a Nagykanizsai Piarista Iskola tanulói az alábbi szép helyezéseket érték el. A diákok felkészítő tanára Gáspár Klára tanárnő. A versenykiírás szerint a szóbeli döntőbe az írásbeli fordulóban legalább 40%-os eredményt elért, kategóriánként a 10 legjobb teljesítményt nyújtott tanuló jut tovább. A […]