Kincsestár tagozatok szerint: gimnázium

Virovecz Adrienn 2023 júniusában érettségizett iskolánkban, jelenleg a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán folytatja tanulmányait. Vele készült az alábbi interjú a váltásról, a kezdeti élményeiről és az első félév tapasztalatairól. Milyen élmény volt elkezdeni a teológiai főiskolát?  Abszolút egy megérkezésként éltem meg. Tulajdonképpen már a döntésemben is éreztem, hogy jó helyre fogok kerülni, hiszen az Istennek […]

Virovecz Adrienn 12. a osztályos diákunk a ballagásra készülve megfogalmazta gondolatait a mögötte álló iskolai évekről. Sorait engedélyével, változtatás nélkül tesszük közzé. 7 *teljes* tanév A 2016-os tanévnyitó előtt négy nappal, szombaton hangra talált valami nagyon hirtelen jött ötletem: „anya, (…) hadd menjek át a piaristába.” (A legfőbb indokot itt nem firtatnám.) Aludtunk rá egyet. A […]

Nem létezik. Nevelés csakis értékek mentén lehetséges. Minden nevelő arra nevel, amit ő maga fontosnak tart és megél. A gyerek ezeket a megélt mintákat másolja. Kik a mintaadók? Elsősorban és a gyerek legkorábbi időszakában a szülők. Ez a legmeghatározóbb minta. Mert a gyerek akaratlanul is olyanná válik, amit a szülőktől megtapasztal. A másik nagyon meghatározó mintaadó: […]

Göde Edit – Köves Gabriella (OFI): Miért tanítsunk még ma is latint?  című elemzése nyomán „Félig sem olyan fontos az, amit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy’ tanítjuk. – Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb részét elfelejtjük, de a hatás, melyet egy jó oktatási rendszer szellemi tehetségeinkre gyakorol, megmarad.” (báró Eötvös József) A 2006-os PISA jelentés[1] Mi a […]

Végzős diákjaink mesélik el azokat az eseményeket, amelyeket nagyszüleiktől, dédszüleiktől hallottak 1956-ról. Komoly, sőt megható történeteket hallhattunk tőlük. (Az anyag itt hallgatható meg, a 2. részben 14.37-től.)

2021 október 17-én vasárnap tartottuk a végzős diákjaink szalagtűző szentmiséjét. A jeles eseményen a 12.a és a 12.b osztályok tagjainak Nagyné Koósz Zsuzsanna tanárnő és Dósai Attila piarista atya osztályfőnökök tűzték fel a szalagokat.  – Mindannyian misszióban vagyunk. – Dósai Attila piarista atya ezekkel a szavakkal kezdte a prédikációját a végzős diákok ünnepélyes szalagtűző szentmiséjén. […]

A világ olyan gyorsan fejlődik, hogy az emberi kultúra nem képes lépést tartani vele. Az elmúlt húsz-harminc évben nagyobb és gyorsabb fejlődésen ment keresztül, mint előtte századokon át. Lett Skype, Facebook, Twitter, és még rengeteg sok minden. Nap, mint nap szembesülök azzal, hogy a Facebook-on mennyire kulturálatlanul viselkednek az emberek, ami valljuk be, néha legalább […]

2021-ben elhunyt tanár kollégánk, Kanizsainé Rezsek Mária hosszú időn keresztül gyűjtötte össze saját és mások gondolatait az élet legfontosabb kérdéseiről. Közkinccsé tesszük ezeket a szövegeket, hogy ezzel is emlékezzünk rá, és lelki táplálékot nyújtsunk honlapunk olvasóinak.

Egyik gimnazista diákunk az őszi hónapokban versben fogalmazta meg gondolatait, amikor az idősebb évfolyamok digitális oktatásba kényszerültek. Most elkészült a vers folytatása, amelyben a visszatérés élményéről és öröméről olvashatunk. Lélek-emelő II. Továbbra sem tettem csodákat, Váram sem építtetett, S megköszönöm a kegyelmeket. Esélyeket mindig csak kapom, pedig Pétered voltam, tagadtam, kínlódtam, megbántam, s magadhoz emeltél […]

Az alábbiakban osztjuk meg diákunk versét, amelyben megfogalmazza gondolatait, érzéseit a jelenlegi helyzettel kapcsolatban. Lélek-emelő Nem tettem én nagy csodákat, várat sem építettem, hát akkor minek köszönhetem kegyelmeidet? Annyi új esélyt adott, pedig nem érdemelném, de még így is, így is szeret. Csak egy hétköznapi diák vagyok, mint sokan mások, de mégis. Mégis szeret. Normál […]

Megszakítás