HÍREK

Ez a péntek ismét csakis a gyerekeké volt. Már reggel ügyességi játékokkal kezdtek. Volt ötödölő a játszótéren, örömteli játék a szivárvány fejlesztő ernyővel, aztán odébb rollerrel, labdával ügyeskedhettek. Tízórai után a Halis István Városi Könyvtár várta a gyereksereget papírszínházzal, mágneses bábszínházzal és egy zenei foglalkozással, ahol a muzsikus könyvtáros bácsi gitárkíséretével szép dalokat énekelhettek. A […]

Június 8-án évzáró kiránduláson vettek részt iskolánk Kalazancius Mozgalmának alsós tagjai. A csapat, 14 diák és a csoportvezető pedagógusok a délutáni órákban Zalakarosra utaztak. Sok-sok élményben volt részük. Különösen érdekes volt Háda László plébános úr előadása. A zalakarosi Isten Irgalmassága templom történetéről, II. János Pál pápáról, Szent Fausztina nővérről és a templomban őrzött ereklyékről beszélt […]

Minden tanév májusában erdei iskolában töltenek két napot az alsós diákok. Ilyenkor környezetismereti tanulmányaikat kiegészíthetik a természetben szerzett tapasztalatokkal. A fényképek tanúsága szerint idén is változatos helyeken, érdekes programokkal teltek a napok.

2023. május 25-én iskolánk tanulói Szepetneken, a Harmat János Sporttelepen az Intézményi Bozsik Program keretében Bozsik Fesztiválon vettek részt. A program során jó hangulatú mérkőzéseket játszottak a környékbeli iskolák csapataival. Iskolánk 4. éve működik együtt a Szepetneki Sport Egyesülettel és a különböző utánpótlás korosztályokban több mint 30 igazolt sportolónk edz és versenyez rendszeresen hétről hétre […]

Gál Barbara grafikusművész a cianotípia készítésének rejtelmeibe vezette be az alsó tagozat rajz szakköröseit.  Barbi elmondta, hogy a fényképészek régen ezzel a módszerrel készítették képeiket. A kéknyomat készítéséhez először egy speciális oldattal bekent lapot kaptak a gyerekek. Erre különböző tárgyakat, pl. falevelet, virágot, fóliára rajzolt mintákat helyeztek. Pár perc elteltével a papírt vízbe mártották, melyen […]

2023. május 21-én, Krisztus mennybemenetelének ünnepén járultak harmadikos diákjaink az első szentáldozáshoz. Nagy örömünkre pont aznap érkezett hozzánk a Kanizsa TV, hogy felvegye a vasárnapi szentmisénket, így a teljes alkalom megtekinthető az alábbi linken.

A Harmatcsepp versenyen, azaz a katolikus iskolák alsó tagozatos tanulmányi versenyének országos döntőjében Varga Boldizsár 2.a osztályos tanuló 2. helyezést ért el matematika tantárgyból. Felkészítője Cséplő Erzsébet. Eredményéhez szeretettel gratulálunk!

“Az én varázslatos kertem” című országos rajzpályázaton Németh Izabella 2.a osztályos kisdiák elnyerte a zsűri KÜLÓNDÍJát.   Felkészítője Cséplő Erzsébet. Munkájához szeretettel gratulálunk!

A Szent György Katolikus Óvoda, Általános Iskola és AMI által megrendezett III. országos rajzpályázaton  Maresch Laura 2.a osztályos tanuló 1. helyezést ért el. Felkészítője Cséplő Erzsébet tanítónő. Eredményéhez szeretettel gratulálunk!    

Megszakítás