HÍREK

Jegyek a gazdasági irodában kaphatók, a tombolafelajánlásokat köszönettel fogadjuk a titkárságon! 

Az alsó tagozatban hagyomány, hogy a Patrocínium előtt projekthetet tartanak a gyerekek. Az idei téma természetesen az iskola épülete és története volt. Sok szép alkotás készült, és több osztályunk meglátogatta a Thury György Múzeumot is. A projekthéten készült képek itt tekinthetők meg.

Őszi Suli Muri Gyermekkacajtól volt hangos a tornaterem, amikor a török császár bő bugyogójában elszabadultak a darazsak. Gyöngyi néni bábos csoportja árnyjátékkal kápráztatta el kis vendégeinket – „A kiskakas gyémánt félkrajcárja” című mesét adták elő. Ugyanott a 2. b osztály Mariann néni vezetésével játékfűzést mutatott be, mellyel nagy tetszést arattak. Majd István bácsi Lego vonatjai […]

A Patrocínium a piarista iskolák egyik legnagyobb ünnepe: rendalapítónk, Kalazanci Szent József atyai (latinul: pater) pártfogásáról emlékezünk meg ezen a november végi napon. Idén van a centenáriuma (századik évfordulója) annak, hogy 1765-ben alapított iskolánk a jelenlegi épületébe költözött, ezért a Patrocíniumot is ennek jegyében szerveztük meg 2023. november 24-én. Az ünnepségről készült képek itt tekinthetők […]

Szent Márton az alsósokat is „meglátogatta“ Szent Márton napját megelőző pénteken összejött az egész alsó tagozat. Közös népi játékokkal, dalokkal emlékeztünk meg Szent Márton püspökről és az őt „eláruló“ libákról. Mariann néni vezetésével megint – akárcsak a magyar népijáték napján – megtapasztalhattuk az összetartozás jóleső érzését, a felhőtlen játék örömét. Kicsik és nagyok, gyerekek és tanítók egyaránt. […]

Rózsafüzért imádkoztak az alsós kisdiákok Szent Pió atya szavai szerint: „Ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni”. Háborúkról, betegségről és sok gonoszságról hallhatunk nap mint nap a világ minden tájáról. Egyre nagyobb félelem üli meg szívünket. Mégis hisszük, hogy Isten a Világ Ura, felénk nyújtott kezét meg kell fogjuk. A Szűzanya az, aki […]

Október 9. A NÉPI JÁTÉK NAPJA Hazánkban hatodik alkalommal került megrendezésre ez a nagyszerű esemény. Iskolánk alsó tagozatával az idei évben csatlakoztunk az ünnephez. Kis Katival „kását főztünk“, majd a pici elsős és másodikos gyerekekből „bokrétát kötöttünk“. Ezután Szent Mihály napi vásárba „mentünk“ – egészen Pécsváradig, – végül az elkóborolt kecskéinket is sikerült „összeterelnünk“. Néhány […]

Megszakítás