Ez a péntek ismét csakis a gyerekeké volt. Már reggel ügyességi játékokkal kezdtek. Volt ötödölő a játszótéren, örömteli játék a szivárvány fejlesztő ernyővel, aztán odébb rollerrel, labdával ügyeskedhettek.

Tízórai után a Halis István Városi Könyvtár várta a gyereksereget papírszínházzal, mágneses bábszínházzal és egy zenei foglalkozással, ahol a muzsikus könyvtáros bácsi gitárkíséretével szép dalokat énekelhettek. A meglepetés program végén megtanulhattunk gólyalábazni – gyerekek és felnőttek –, amit persze sok-sok kacagás kísért.

Ebéd után a bábszakkör kedves tanmeséket adott elő, mindannyian nagyon élveztük a tehetséges gyerekek műsorát. Ezt követően a Kicsinyek kórusa és a tanítók énekeltek vidám dalokat. Az 1. b osztályosok – meglepetésként – bájos népi játékfűzéssel kedveskedtek mindnyájunknak.

Az évfolyamonkénti focibajnokságot is nagy tetszés fogadta, közben Vidámpark címmel aszfaltrajzokat készíthettek a lurkók.

Voltak, akik az osztályban „zacsikutyát” barkácsoltak, készülve a következő programra.

Nemsokára megérkeztek a terápiás kutyusok, mindenki nagy örömére.

Nagy sikere volt az arc- és testfestésnek, mely az egész délutánt végigkísérte. Hálás köszönet az ügyes kezű anyukáknak, akik fáradhatatlanul szolgálták ki a gyerekek legkülönfélébb igényeit.

Már most várjuk a következő, hasonlóan vidám napot.

Június 8-án évzáró kiránduláson vettek részt iskolánk Kalazancius Mozgalmának alsós tagjai.
A csapat, 14 diák és a csoportvezető pedagógusok a délutáni órákban Zalakarosra utaztak.
Sok-sok élményben volt részük.
Különösen érdekes volt Háda László plébános úr előadása. A zalakarosi Isten Irgalmassága
templom történetéről, II. János Pál pápáról, Szent Fausztina nővérről és a templomban őrzött
ereklyékről beszélt a gyermekeknek.
A nap fagyizással, játszótér látogatásával és kártyajátékkal zárult.
Alsó tagozatos diákok részvételével Kalazancius Mozgalom hazánkban jelenleg csak a
Nagykanizsai Piarista Iskolában működik. A gyermekek – elmondásuk szerint – minden
foglalkozáson közelebb kerülnek Istenhez, többet lehetnek együtt, és játszhatnak barátaikkal
is. Így hasznos, értékes, minőségi időt tölthetnek mind a Jóistennel, mind a társaikkal.

Budapesten rendezték meg a Piarista Rend Trastevere projektjére készített pályaművek eredményhirdetését. A vetélkedő csapatok között 4 arany, 4 ezüst és 4 bronz minősítést osztottak ki.

A négy aranyminősítésből hármat a nagykanizsai piarista csapatok hozták el!

Gratulálunk a szép eredményhez a csapatoknak és mentoraiknak, Csicsek Gabriella tanárnőnek és Kamenár Ágnesnek. A koripok (horgolt polipok) alkotásában Kummerné Simon Gyöngyi szakkörvezető támogatta a versenyzőket.

A versenyre készült pályamunkákról korábban részletes hírt adtunk itt a honlapunkon és a fb oldalunkon, az „aranyos” kisfilmejink továbbra is megtekinthetők ezen a linken: https://trastevere.piarista.hu/.

A sikerről a Zala Online és a Kanizsa TV is tudósított.

Betlehem-Simon Rebeka (9. a) és Kiss Nóra (7. a) beszámolói következnek a budapesti díjátadóról, utána képeken láthatjuk a nagykanizsai csapatokat.

Péntek (2023. 06. 09.) reggel Budapestre utaztunk a Trastevere projekt zárórendezvényére. A piarista iskolák közös kezdeményezése: „Trastevere projekt” – Összefogunk egy jobb világért!

A Trastevere programban az önkéntes szolgálat céljával diákprojektek valósulnak meg: a teremtett világ védelme érdekében, embertársaink közvetlen támogatásáért, az együttműködésért, a közös tanulásért, a társadalom átalakításáért.
Az eseményt Lázár László, a Trastevere projekt magyarországi vezetője és Zsódi Viktor tartományfőnök atya beszéde nyitotta meg. Ezután ünnepélyes keretek között került sor a
díjátadóra, az elismerő oklevelek átadására. Az összes kanizsai csapat eredményesen szerepelt. A 9/A osztály csapata a Piárverés nevű projekttel 2. helyezést és arany minősítést ért el. Ezután megadott szempontok alapján értékeltük a projektünket a csapatunkkal, majd a megbeszélteket más iskolákbeli diákokkal is megosztottuk kiscsoportokban. A közös ebéd után Szabó László piarista atya tartott előadást, melynek címe A kilépés, továbbá a sátoraljaújhelyi piarista jelenlétről beszélt még. Az esemény zárásaként három ukrán menekült diák és egy őket megsegítő orosz tanárnő jött el hozzánk. Ezen a programon jobban beleláthattunk a gyerekek nehéz helyzetébe.
Jól éreztem magam Pesten, sok segítőkész, nyitott, kedves és jószívű piarista diákot ismerhettem meg.

Betlehem-Simon Rebeka 9. a

A 2022/2023 tanévben második alkalommal veszek részt ebben a projektben. Az idei tanévben ,,Más Szívvel-színesen” című projektünkkel indultam csapattársaimmal Pőcze Nórával, Szerdahelyi Krisztinával és Tolnai Flórával. A projektünk lényege a nagykanizsai Szivárvány EGYMI sérült tanulóinak megsegítése volt.  Ennek kapcsán vettünk részt a záróeseményen múlt pénteken Budapesten, ahonnan egy tartalmas nap után arany minősítéssel értünk haza. Nagyon örültünk, hogy idén is részt tudtunk venni ezen a projekten és szeretnénk mindenkit bátorítani, hogy a jövőben csatlakozzon a Trastevere projekhez. Hiszen ennek a projektnek is ez a mottója, hogy ,,Piarista diákok egy jobb világért”. 
 
Kiss Nóra 7. a
 
a három csapatunk a három arany minősítés okleveleivel:
 
 
további képek:
 
             
                                                   

A Kanizsa TV riportere az ötödik érettségi tárgy kiválasztásának szempontjairól kérdezte Varga Zsuzsanna igazgatóhelyettesünket és diákjainkat.

Minden tanév májusában erdei iskolában töltenek két napot az alsós diákok. Ilyenkor környezetismereti tanulmányaikat kiegészíthetik a természetben szerzett tapasztalatokkal. A fényképek tanúsága szerint idén is változatos helyeken, érdekes programokkal teltek a napok.

A 2023. május 21-én, Budapesten megrendezésre kerülő MLTSZ – Magyar Látványtánc Sportszövetség Országos Bajnokság Tánctermi Táncok Mix (latin-standard)-Junior-Csoport kategóriában, Dance around the world címmel arany minősítést kapott a hat lányból álló csoport, melynek két tagja iskolánk tanulója: Varga Fioretta (8. a.) és Olvasó Sarolta ( 11. b.).

Felkészítőjük: Berkes Sándor.

Gratulálunk a szép helyezéshez!

2023. május 25-én iskolánk tanulói Szepetneken, a Harmat János Sporttelepen az Intézményi Bozsik Program keretében Bozsik Fesztiválon vettek részt. A program során jó hangulatú mérkőzéseket játszottak a környékbeli iskolák csapataival. Iskolánk 4. éve működik együtt a Szepetneki Sport Egyesülettel és a különböző utánpótlás korosztályokban több mint 30 igazolt sportolónk edz és versenyez rendszeresen hétről hétre az egyesület színeiben. SZEPIARISTA!

 

A Piarista Rend Trastevere projektjének keretében diákjaink három csapata készített kisfilmet, kiemelkedő ötletességgel, igényes megvalósítással.

A filmek 2, 5 és 3 percesek, de több hónap munkája jelenik meg bennük. A diákok mentorai Csicsek Gabriella és Kamenár Ágnes voltak, de rajtuk kívül még sok kollégánk támogatta őket a munkájukban. Hogy kik ők, az kiderül a kisfilmekből, mint ahogy az is, hogy a tanulóink közül kik munkálkodtak kitartóan és lelkesen, szívvel-lélekkel a kezdeményezések megvalósításán. Mindnyájuknak gratulálunk az elkészült alkotásokhoz, az ötletekhez és ahhoz az eredményes munkához, amit a projektekbe fektettek!

Kérjük, hogy ha jónak látják, a linkekre kattintva, a filmek alatt egy-egy kedveléssel (lájkkal) is segítsék, hogy a csoportok jó helyezést érjenek el az országos versenyen! A szavazás határideje június 4., éjfél.

Az egyik csapat a Szivárvány EGYMI diákjait segítette írószerek gyűjtésével:

Osztálytársaik a horgolószakkörön koraszülötteknek készítettek kisállatokat:

A harmadik csoport tagjai az iskolákban tanító atyáktól gyűjtött személyes tárgyakból rendezett árverésen befolyó összegből támogatták egy hozzánk járó gyermek nehéz helyzetben lévő családját:

Gál Barbara grafikusművész a cianotípia készítésének rejtelmeibe vezette be az alsó tagozat rajz szakköröseit. 

Barbi elmondta, hogy a fényképészek régen ezzel a módszerrel készítették képeiket. A kéknyomat készítéséhez először egy speciális oldattal bekent lapot kaptak a gyerekek. Erre különböző tárgyakat, pl. falevelet, virágot, fóliára rajzolt mintákat helyeztek. Pár perc elteltével a papírt vízbe mártották, melyen a napsugár (szerencsénkre vakítóan sütött😉) hatására a kitakart felületek fehér színűek maradtak. Csodás kék munkák születtek!

Egy érdekesség: Barbara festette 8 éve azokat a mintákat, melyek az alsó tagozat folyosóit díszítik.

S íme, pár fotó a foglalkozásról:

2023. május 21-én, Krisztus mennybemenetelének ünnepén járultak harmadikos diákjaink az első szentáldozáshoz. Nagy örömünkre pont aznap érkezett hozzánk a Kanizsa TV, hogy felvegye a vasárnapi szentmisénket, így a teljes alkalom megtekinthető az alábbi linken.