HÍREK ÉS INFORMÁCIÓK

Nemzeti színbe öltöztetett csoportszobák hívták fel óvodásaink figyelmét legnagyobb tavaszi ünnepünkre március 15-re. Méhecske csoportosaink 2 hetes projekt keretében ismerkedhettek meg nemzeti jelképeinkkel, a magyar zászló színeivel, annak jelentésével. Beszélgettünk arról, hogy mi a haza, mit jelent magyarnak lenni. Versekkel és énekekkel készülődtünk az ünnepi műsorra, amelyen minden csoport részt vett. Az ünnepség után közösen […]

A Kőrösi Idegen Nyelvi Verseny írásbeli eredménye alapján két diákunk, a 8.a osztályos Csira Borbála és Trojkó Ákos bejutott a szóbeli fordulóra. A megmérettetésre március 7-én került sor, ahol mindketten kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Maguk mögött hagyva a 8. osztályosok mezőnyét Bori az első, Ákos a második helyen végzett. Mindkét tanulónak szívből gratulálunk! – írta meg […]

Két város, három Kalazancius Mozgalom-csapat, húsz fiatal és egy fergeteges hétvége. Ezekkel a számokkal lehetne legjobban jellemezni a március 10-11. között megrendezett Nagykanizsa–Budapest KM-találkozót. A találkozó ötlete egy csoportvezetői hétvégén szökkent szárba, amikor a piarista iskolák közötti kapcsolatok fejlesztésének lehetőségein gondolkodtunk. A szót tett követte, így vált valóra a Pest–Kanizsa KM Party fedőnévre hallgató akció… […]

Hétvégén a budapesti 11-es KM csoport tagjai jöttek hozzánk egy kirándulásra. Kanizsáról 9 és 10. osztályos KM-es diákok csatlakoztak hozzájuk. Péntek este játékok keretében zajlott az ismerkedés az újakkal, majd a közös házilag elkészített vacsora után az „éhezők viadala” került megrendezésre, ami osztatlan sikert aratott. Az este további részét egy hatalmas röpi meccs színesítette meg, […]

A Piarista Vitorlástáborba idén is minden magyarországi piarista diákot szeretettel látunk 7-11. osztályig. A részletek itt érhetők el: fb:  https://www.facebook.com/PiaristaVitorlastabor/posts/628479775954421 Instagram:  https://www.instagram.com/piarista_vitorlastabor/ 2 perces imázs  videó a táborról: https://www.youtube.com/watch?v=zPQdredy3E8&t=9s  

Minden évben kétszer kerül megrendezésre a csoportvezetői továbbképzés Budapesten, melynek második alkalmára március 3-4-én került sor. A péntek este a megérkezésről szól, játék indítja a hétvégét, majd a vacsora után az ima zárja a program kötött részét, ami után lehetőség van a sportolásra, beszélgetésre, akár még egy Christian partyra is. Másnap a téma blokkok kerülnek […]

Februárban tartottuk a felnőtt farsangi bálunkat 170 résztvevővel, a három Covid-év után újra a megszokott keretek között. Vighné Császár Julianna szülő és Varga Zsuzsanna valamint Tóthné Tóthpeti Zsuzsanna munkatársaink koordinálásával, a szülői közösség rendezésében valósult meg az idei bálunk. A bál programja: igazgatói köszöntő, nyitó táncok –  Premier táncklub  -, vacsora, tombola és tánc hajnalig. […]

Herczeg Flóra 8. a osztályos tanuló, a hatosztályos gimnáziumunk diákja a Szép Magyar Beszéd verseny városi és városkörnyéki fordulóján 1. helyezést ért el. Ez azt is jelenti, hogy Flóra továbbjutott a regionális fordulóba, amit egy három napos program keretében rendeznek meg Balatonbogláron. Flóra felkészítő tanára Szabóné Konkolyi Terézia tanárnő. Mindkettőjüknek gratulálunk a szép eredményhez!

2023 február 16-17-én három rendezvényünk volt a farsangi időszakhoz kapcsolódva. Csütörtökön a gimnazisták farsangoltak a DÖK (Diákönkormányzat) és Szabóné Konkolyi Terézia tanárnő szervezésében. Pénteken az alsó tagozatosok – Skoda Mária és Körmendi István tanítók vezetésével -, és a felső tagozatosok – Dominik Árpád tanár úr szervezésében – élték át a farsangi vidám eseményeket. Volt jelmezes […]

Megszakítás